A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Témánk nem öleli fel a létezés széles skáláját. Egy látszólag periférikus kérdést, az erdőélést vizsgálja. Döntően azt is egyetlen forrástípus, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés során keletkezett iratanyagra hagyatkozva.

1 Abból is csak az emberi létezés egyik szféráját, ha úgy tetszik, a megélhetéshez szükséges energiaforrás emberi hasznosításának lehetőségét, s az ehhez kapcsolódó egyéb lehetőségeket. Mégis kiterjed ez a vizsgálódás az egyes ember és egyes közösség bölcsőtől a sírig ívelő hétköznapjaira, a szó szoros értelmében: fából készült bölcsőben ringott ez időben a csecsemő, s fából, deszkából készült koporsóba záratott az „örökkévalóság" kapujában. De a fától - míg „fent járt" e való világban - talán egyetlen percre sem szabadulhatott. A bölcsőn és a koporsón túl fából, vagy fa felhasználásával készítette hajlékát, szerszámainak, használati eszközeinek jelentős részét; a fát használta melegedésre, a fagy elleni védekezésre, étele elkészítéséhez. Utazó, teherszállító eszközei - szekér, szán, taliga, vízhordó rúd, targonca - is fából készültek. Fát használt, ha folyóra szállt „szályakon, csónakon, uszályokon, kompon" stb. Fából készítette hídjait, udvarának kerítését, jószágainak aklát, karámját, istállóját, barmának jászlát, jármát. Fával „párolta" pálinkáját, fahordóban tárolta borát, karózta szőlőjét, fából égette a szenet mesterei számára, fával tüzelt a mészkő alá, ha mészre volt szüksége, fával égette cserépedényeit, fából faragta őrlő szerkezeteit, malmait, kallóit, ványolóit, guzsalyát, rokkáját, halászó hálójának feszítőkeretét, emelőrúdját, fémszerszámainak nyelét, vadejtő csapdáinak zömét, tárolóeszközeinek majdnem mindegyikét. Alig volt létezésének pillanata, amelyikben ne találkozott volna a fával. Ha leült, ha lefeküdt, ha evett, ha dolgozott, ha útnak indult, bármit tett, mint a levegő és étek, létfeltételeinek talán harmadik szférája a fa volt, mely többnyire, legalábbis az általunk vizsgált korban és térségben, erdőként létezett. A Bereg, Ugocsa, Ung megyékben tenyésző erdők legfontosabb zsákmányoló helyei is az itt élő embereknek. A mézet, a gombát, a gyógynövényeket, a vad gyümölcsöket ecetnek, dzsemnek; a szedret, a málnát, az áfonyát, a mogyorót; kenyér kelesztéséhez és sör erjesztéséhez a komlót; kosarak fonásához a vesszőt, tűz csiholásához a taplót, mind-mind az erdőről szerezte. De ha csínytevéshez volt kedve, vagy az éhség kényszerítette, itt ejtett a tilalom ellenére vadat, itt szedett tojást, itt fogott rókát... Ne soroljuk tovább mi mindent. Úgyis kiderül majd, hogy gyakorta itt talált marhájának szénát, legelőt, s majdnem minden esetben disznajának makkot. Valaha szabadon élte nemes és nemtelen az erdőt. Ennek hagyományai „visszaköszönnek" az általunk vizsgált paraszti vallomásokban is. Szaporodván azonban a népesség, növekedvén a fa iránti szükséglet, erősödvén az államhatalom, polgárosodván ezáltal a kiszámítható jövő sejtelmét is beépítvén törekvéseibe mind a hatalom, mind az ember - a szabad erdőhasználatnak iparkodott útját állni, és közösségileg vagy hatalmilag megszerkesztett regulát, erdőélési rendet szerkesztett, mely szolgálta ugyan a közösséget is, de „rendiesítette" az erdőhasználatot, s többnyire nemesi tulajdonlás alá rendelte, aminek következtében megnehezült a jobbágyok, zsellérek igényének, szük1 Dolgozatunk forrásbázisa a Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratanyagának Bereg, Ugocsa és Ung megyék településeire vonatkozó aktái. Az eredeti források a Magyar Országos Levéltár (MOL), Helytartótanácsi Levéltár (Htt Lvt) Urbarialia fondjában találhatók. Ma már mikrofilmen kutatható az anyag. E mikrofilmeket használtuk mi is. A továbbiakban mindazon idézetek és konkrét adatok használatakor, amelyek az említett forrásegyüttesben szerepelnek, forráshelyet nem jelölünk, mert a községsoros források vármegyénként és abcrendben találhatók, tehát könnyen visszakereshetők, illetve ellenőrizhetők. 212