A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

ADALÉKOK BEREG, UGOCSA ÉS UNG VÁRMEGYÉK LAKÓINAK 18. SZÁZAD VÉGI ERDŐÉLÉSI SZOKÁSAIHOZ TAKÁCS PÉTER-UDVARI ISTVÁN Bereg, Ugocsa és Ung megyék a királyi Magyarország északkeleti részén, a Tisza felső folyása és vízgyűjtő területén feküdtek. Trianon szétszabdalta, hajdan kialakult és több századon át hatékonyan működő regionális kapcsolatrendszerét, egyben végzetessé, már-már újraszervezhetetlenné mélyítette a politikai ellentétek, hatalmi érdekek megmerevítette érintkezést. Minden korábbinál „messzebbre" kényszerítette a gazdasági centrumoktól a térség lakóit, ezért infrastruktúráját elhanyagolta, gazdasági forrásait leírta, lakosságát munkavállalási, lakóhelyváltoztatási migrációra kényszerítette, kultúrájának kontinuus fejlesztését megtörte, integrálódási törekvéseit többször átrendezte, a kialakult szokásokat fellazította, s divergáló politikai, történelmi, társadalmi törekvésekre kényszerítette az itt élő népességet. A nagyhatalmi gátlástalanság és kiszámíthatatlanság olyan akaratot kényszerített e térség lakosságára a 20. században, mellyel a három vármegye egyetlen etnikuma sem volt elégedett. Épp ezért máig megoldatlanul halmozódnak vagy tovább élnek azok a konfliktusok, amelyek nemcsak a politikai szférát zaklatják, hanem az itt élő emberek életminőségének a konszolidációját is hátráltatják, emberöltőnként újabb kényszerekhez igazítják. Sohasem volt e három megye térségében zavartalan az élet. Az emberi akaratokat, szándékokat keresztezték a természeti erők, kiszámíthatatlanná téve mindig a holnapot, a következő hetet, hónapot, évet, és két-háromszoros erőfeszítésre késztetve a lakosságot a megélhetés okán is. A polgárosodás éppen hogy megindulhatott, amikor annak természetes és nagyon nehéz folyamatába „belerondított" az első világháború. Azóta sem élt olyan generáció e térségben, amelyiknek meg ne kellett volna tapasztalnia a világhatalmi rengések gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan és lelkileg is zaklató kínjait. Azóta sem élt itt olyan generáció, amelyik biztosra vehette volna, hogy értékfelhalmozásait, fáradalmainak gyümölcsét fiai, unokái bizton élvezhetik. Nem adatott meg e térség egyetlen etnikumának sem, hogy fiai, unokái jövője felől töprengve, nyugodtan hajthatta volna álomra a fejét. Talán ez is oka, hogy minden visszássága, keserve és születéskori meghatározottságai ellenére, a rendiség korában élt legharmonikusabban e tájon a lakosság. A rendiség utolsó periódusának egy látszólag periférikus jelenségét vizsgáló dolgozatunk bevezetőjeként el kellett ezt mondanunk, mert a születési meghatározottsággal, a természet erőivel folytatott emberi küzdelem sokkal humánusabbnak tűnik, mint az elmúlt majdnem száz esztendő nagyhatalmi akaratainak misztikumába burkolt kihívásokra adandó válasz keresése. 211