A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - BALASSA Iván: Patikák Tokaj-Hegyalján a XVII-XIX. században

el adta minden benne levő Portékástul..." (Kollégiumi Levéltár. Városi Protocollum 9:412.). Az eddigi adatokból világosan kiderült, hogy a patikák csoportosan vagy sorban a piacon helyezkedtek el. Bodrogkeresztúron más volt a helyzet. 1824: „... B. Keresztúr Várassanak több lakosai, akiknek csak módjokban lehetett, a Magok lakó udvaraikon az uttza felől Kissebb Patikákat épitvén, 's azolta az uttzára nyiló Táblákat tartván azokba Szalonnát, Sót, lisztet, minden nemű főzelékeket, Hagymát, Dohányt szabadon árultak". A kérdéssel kapcsolatban a továbbiakban ezt mondta a tanú: „... akinek illyetén Patikáik nem voltak és a magok házaiknál szalonát, és egyéb élelembelieket szinte szabadossan árultak" (KÁL. Úrbéri perek. LOC. 198.). A patikák tehát rendkívül sokféle árut tartottak. A bécsi árusok a Nyugatról származó árukat hozták. Ezek sokféleségéről képet alkothatunk, ha megnézzük Szabó T. Attila: Erdélyi magyar szótörténeti tár (Bukarest, 1975.) első kötetében a bécsi, vagyis Bécsből való árukat. Csak néhányat említek meg: acél, asztalkendő, atlaszselyem, cérna, csipke, ezüstprém, fátyol, flanel, gombostű, házivászon, kamukaabrosz, kárpit, lakat, lámpás, selyem, vászon, záracska és még sok minden más. Ami Erdélybe eljutott, annak jelentős részét Tokaj-Hegyalján is meg lehetett találni, hiszen itt a nagyhírű bor jólétet teremtett. Azt se felejthetjük el, hogy a XVII. század egy részében Sárospatakon fejedelmi udvar székelt. A török árukat leginkább görögök, macedónok, albánok, rácok értékesítették. Különösen keresték a török patyolatot, kendőt, keszkenőt, paplant, varrást, övet, törülköző kendőt, csészét, fémedényeket stb. (Részletesebben: Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás. A XVI. és XVII. században. 3. kötet. Budapest 1879.) A patikák többségében saját termésű vagy összevásárolt élelmiszert árultak. Innen vásároltak többek között azok a közelebbről vagy távolabbról elszegődött kapások, akik a hegyaljai szőlőkben dolgoztak: építették a gátakat (teraszok), kapálták a szőlőket. Anélkül, hogy sok adatot ismert volna, jól határozta meg Osztrovszkyné lényegüket (A bor az ember életében. Bp. 1932. 197.): „... kicsinyben részben a korcsmákban, részben az apotheca néven ismert, valójában vegyeskereskedést jelentő bolthelyiségekben mérték a hegy borát". Ezek bérlői, ritkábban tulajdonosai csaknem kizárólag özvegyasszonyok közül kerültek ki. 1759-ben a sárospataki piacon 6 özvegyasszony fizetett a patikákért bérletet: özv. Szentpéteryné, Kovács Sámuelné, Gyarmathyné, Miskolczy Györgyné, Garay Miklósné, Tamáska Györgyné (Adalékok 18:172.). Az ilyen patikabérlettel igyekezett a földesúr vagy a magistratus a szegény, nehezen élő családokon segíteni. Ezzel szemben a bécsi vagy török árut értékesítő kereskedők egy vagy több év után visszamentek hazájukba vagy megszedve magukat olyan kőépületet vásároltak, melynek boltja az utcára nyílott. A patika 'árubódé, különálló kis üzlet, bodega' jelentésével kapcsolatban görög közvetítésre is gondolhatunk, hiszen a görög kereskedők a XVII-XVIII. században jelentős szerepet játszottak Tokaj-Hegyalj a kereskedésében (Adalékok 20:264; Hodinka Antal: A tokaji görög kereskedő társulat kiváltságának ügye 1725-1772. Bp. 1912.). Az újgörögben ezt a jelentését nem találjuk, csak valami hasonlót: 'olyan hely, ahol valamit megőriznek, raktár, csűr' (Balassa Iván: Patika. Magyar Nyelv 71:67.). Ilyen jelentését a magyar nyelvben, közelebbről a Bécsi Kódexből ki tudjuk mutatni. 1416/1450: „Megtgrettettenec a cgrgk, eltekozlattattac a patikac". A patika 'árúbódé' jelentése a múlt század első felében eltűnt Tokaj-Hegyalj a nyelvéből. Maga az építmény azonban gyakran megmaradt. Sok esetben sátornak nevezték, akkor is, ha az szilárd építmény volt. így beszéltek Tokajban olyan Bor mérő sátorról 1818-ban, mely kő fundamentumon vályogból épült. 1813-ban a to485