A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - VÉGVÁRI Lajos: Munkácsy európai jelentősége

MUNKÁCSY EURÓPAI JELENTŐSÉGE VÉGVÁRI LAJOS A művészetet ismerő és kedvelő magyar közönség Munkácsyt a legnagyobb magyar festőnek tartja. Tiszteletét nemcsak egykori világhíre indokolja, de látásmódjának szenvedélyes drámaisága, témáinak közérthetősége: melyek alapján a közönség magára ismert, nemzeti jellegzetességeinek megtestesítőjét látja benne. Az egykori világhír azonban már csak legenda, ezt nem csupán a Munkácsyval ellentétes művészeti „fejlődés" indokolta, hanem elsősorban a német és kisebb mértékben a francia művészetkritika, mely Munkácsyban a jött-ment idegent, az új törekvések megrögzött ellenfelét állította pellengérre. Itthon is számos ellenfele akadt azon okból mint külföldön, mert „mindvégig kitart kialakult látási és festési módja mellett. így tehát az a helyzet állt elő, hogy mind Magyarországon, mind külföldön Munkácsy népszerűsége elhalványult. Itthon a régi iskola hívei élükön Székely Bertalannal folytatták támadásaikat a könnyelmű, felületes újító ellen, míg az új nemzedék amely már az impresszionizmus varázsa alatt állott az idejétmúlt nagyságok közé sorolta. Ily helyzetekre vezethetett és vezetett sok ízben a múlt század művészi fejlődésének sajátos menete. Munkácsyt temperamentuma, művészi vénájának jellege természetesen szembeállította az impresszionizmus optikai szenvtelenségével, amely nem adott alkalmat sem ragyogó festői kvalitásainak, sem az őt foglalkoztató tárgykörök kifejezésére... írta Éber László „Kiderült, hogy az impresszionizmus, amely elméletileg a valóságfestés feladatának végleges megoldását jelenti, a maga vizuális egyoldalúságával a kifejezésnek lényében rejlő teljes kiküszöbölésével nem egyenlő értékű a festészet végső céljának elérésével általában". (Éber László) Munkácsy nem tudott azonosulni az impresszionizmus alaptételével, amelyet Arnold Hauser így fogalmazott meg: „A pillanatnak a tartósság és az állandóság fölötti diadala jelenségnek tűnő, egyszeri konstellációként a folyó tovafutó hullámaként való érzékelése, melyben „nem lehet kétszer belelépni" - erre a leegyszerűsített formulára vezethető vissza az impresszionizmus. ... Az impresszionista látásmód számára a természet puszta folyamat, keletkezés és elmúlás egyben: minden stabilt és szilárdat metamorfózisokban old fel és a világot a befejezetlenség jellegével ruházza fel. Az objektív tárgyi valóságnak a szubjektív látási folyamattal való helyettesítése amivel a modern perspektivikus festészet kezdődött, itt fejeződik be." Munkácsy művészetének legjelentősebb bírálója Fülep Lajos a XIX. századra jellemző fejlődéselméletet képviselve - mely szerint negyedszázadonkénti stílusváltás jelenti a művészeti „haladást" - a haladást akadályozó fejlődéselméletileg elkésett Siralomházról így ír. „Járt Ő Párizsban mégpedig a híres 1867-i kiállításkor... aztán elment a genret festegető Knaushoz Düsseldorfba, megfestette a Siralomházat és 1870-ben megnyerte a főfő elismerést abban a Párizsi Szalonban, az álművészet panoktikumában az álművelt társadalom számára, amely sohasem nyitotta meg ka453