A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - DÖMÖTÖR Ákos: A Hangony-völgyi bejáró munkások a hetvenes években. (Néprajzi változásvizsgálat)

lyozó tendenciát mutatott, és mint megszólítás az após jelentést is magában foglalta. Az „édesanya", az „édesapa" az anyós és az após megszólítása lett ezen az alapon. Az osztályozó tendenciájú elnevezések nem zárták ki az egyedi különbségtételeket, amelyek szintén változatosak. Hangonyi adatközlőm egyik nagymamáját „Dul mamá"-nak, másikat „Pásztor mamá"-nak hívta. Az első esetben az öregasszony családnevét, a második esetben ragadványnevet használta megkülönböztetésül. Domaházán Medve Alfréd bejáró dolgozó felesége anyai nagyanyját „Tercsa mamá"-nak, apai nagyanyját „Pannu mamá"-nak nevezte. A személynevek eltérése a tulajdonnévi kategóriák megegyezését hozta magával. Néha a bizonyos földrajzi eligazítást nyújtó megkülönböztető nevet használták az egyének megjelölésére. Endrész Margit apai nagyanyját (Endrész Bódi Gézánét) „Alsó mamá"-nak, anyai nagyanyját (Kisgergely Andrásné sz. Szilágyi Máriát) pedig „Felső mamá"-nak nevezte. Az egyéni különbségtevés a férfiak esetében többek közt úgy nyilvánult meg, hogy az apai nagyapa megszólítása „atyus" volt, az anyai nagyapát keresztnevén szólították („János atyus"), de az eltérő családneves forma is előfordult („Bartók atyus", „Veres atyus"). Különben egy meghatározott személyt hol „Mari mamá"-nak, hol „Mari nené"nek szólítottak. Az egyén különböző családi viszonylatok gyújtópontjaként több megszólítást, elnevezést sűrített össze maga körül. Ezáltal a megszólítás egyedi különbségtevése ellensúlyozta a vérségre vagy a leszármazásra vonatkozó elnevezések osztályozó tendenciáit. A rokonsági terminológia egyes elemei az interperszonális kapcsolatok változásait tükrözik. A kisgyermek nagyapját „papó"-nak szólítja. Az unoka növekedésével a nagyapa megszólítása „atyus" vagy újabban nagyapa. Természetesen ezek az elnevezések és megszólítások a Hangony völgyében sem képeznek állandó rendszert. Elemei eltűnnek vagy átalakulnak. A régi „komám uram" lerövidült, és helyette „komá"-t mondanak. A korábbi „komám asszony" kifejezés helyett inkább a „komaasszony" van divatban. Ugyanígy rövidült az elavult „ángyom asszony" „ángyom"-má, legújabban a rövid szótő kicsinyítő képzős formáját lehet hallani („ángyika"). Újabban a fiatal asszonyok nemigen kedvelik azt sem, ha a kisgyerekek ángyikának szólítják őket. A bejáró munkások kiscsaládjaikban inkább bensőséges életre törekedtek, mint a „gyöngyösbokrétás" vagy „aranypávás" hagyomány felületes pompázására. Nem szólítja a vőlegény jegyesét „mátkám"-nak, de a régi megszólítás kiveszése egyáltalán nem jelenti a köztük levő meleg emberi érzés csökkenését. Családi-rokonsági hálózatok szerepe a bejáró dolgozók életmódjában A Hangony-völgyi bejáró munkások két értékrend között „ingáznak": községük belső rendje és az ózdi városiasodás között. Településük belső értékrendje nehezen alakul át, mert a falusi közösségek szívósan átnyúlnak a gyárvárosba, és a kötelező kölcsönösség akadályozza, nehezíti vagy lassítja az új életmódtípusok létrejöttét a családok egyes változataiban. A rokonsági hálózatok kétségtelenül korlátozzák a régi értékekkel való szembefordulást, és a munkásrétegek városba települt tagjai számára ellenséges magatartásformákat elkülönítik a „hazai" környezetben. A munkásdinasztiák kiterjedése összefügg a család szerkezetével. A rokonság 388