A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)
TANULMÁNYOK - SZUHAY Péter: A magyarországi parasztság életmódjának változása 1945-től napjainkig
nű határrészek szegélyezték a települést. Ez a festői kép a nagyüzemi gazdálkodással, a táblásítással egycsapásra megszűnt. Ez a változás az emberek időbeosztására alapvető hatással volt. Ez ideig ugyanis egy-egy gazdaság földterületei nem ritkán 20-30 darabban is lehettek és a munkavégzéssel majdnem azonos időt emésztett fel az egyes tagokba való kijutás, az onnan való hazaérkezés. Másfelől ez idáig a település lakói szinte az egész határt ismerték, ott gyakran megfordultak, tehát egy nagyobb térben mozogtak. A mezőgazdaság átszervezését követően a határ használata leszűkült az erdőre, a szőlőhegyre és a falu közelében kiosztott háztáji földre. A településszerkezetben a leglátványosabb változást szintén a paraszti gazdaságok korábbi rendszerének megszűnése okozta. Több ponton még élt ekkor a szérűs-, ólas-, száláskertek intézménye, melyek ezek után automatikusan felszámolódtak, helyüket általában újabb lakott részek, utcák foglalták el. A települések általában centrális elrendezésűek voltak az 1960-as évekig. A falu központjában helyezkedett el a templom a lelkész lakásával, itt volt a bolt, a kocsma, az iskola, a községháza és a falusi elöljárók lakóháza. A központhoz közel eső területeken laktak a módosabb gazdálkodók, s mintegy körkörösen elhelyezkedve, a társadalmi hierarchiát leképezve a különböző vagyoni helyzetű emberek, a falu legszélére szorulva pedig a föld nélküli agrárproletárok és a cigányok. Az 1960-as évekig nagyjából ebbe a rendbe tagolódnak az új házat építő családok is. Ettől az időtől kezdve azonban ez a hagyományos centrális kép azokon a településeken, ahol a népesség dinamikusan nő, ahol nagymértékben kiépül az intézményrendszer és fejlesztik az infrastruktúrát, jelentősen megváltozik. Az egyközpontú, centrális település többközpontúvá, több egymással mellérendelő viszonyban levő alközponttá alakul. Az egyház, mint a korábbi legfontosabb társadalmi szervező erő, elveszti e szerepét, mint elvesztette az iskolák államosításával az oktatás felügyeletét is. Az új iskolák nagyobb területen emeletes épületbe kerülnek, ezzel új központot alakítva ki. Noha a bolt épülete megmarad, a 70-es évektől általánossá váló ABC-áruház szintén új helyet kap. Ez jellemző az ugyancsak ekkor divattá váló presszókra, amelyek mellett a régi központban megmaradnak a régi lerobbanó kocsmák. A művelődési otthonok 1948 után előbb államosított „kulák" házakba kerülnek, később azonban a település tehetősségétől függően új komplex épületet kapnak. Azokon a településeken, ahol a népesség száma és a lakóházak száma a vizsgált időszakban stagnál, ott nem szükségszerűen alakulnak ki új központok. Esetleg az megfigyelhető, hogy ezek az egykori központok bizonyos intézményeket elveszítve elvesztik központi jellegüket is, s a bolton, kocsmán és a buszmegállón kívül semmi nem utal a hajdan volt „dicsőségre". Az intézményrendszer településképét meghatározó eleme mellett fontos tényező az új utcák és részek kijelölése. Az 1960-as évekig a legtöbb helyen arra törekedtek, hogy az új részeket a falu különböző részein azonos nagyságrendben alakítsák ki. Ezek a részek a 60-as évek elejéig rendszerint olyan lakóházakat kaptak, mint amilyen a faluban az uralkodó forma volt. A későbbi építkezési divatok azonban már messziről jelzik e településrészek fiatalságát. Az első és újonnan nyitott utcákban először az egykori agrárproletároknak juttattak telkeket. Ezek a telkek azonban már egyformák voltak, 300-600 négyszögöl köztiek, tehát kisebbek, mint a falu középső részének feudalizmus korában kialakított telkei. A későbbi telekosztások már ennél is kisebb telkeket juttatnak az igénylőknek, mindössze 200-400 négyszögöles nagyságban. A 60-as évek közepéig az egykori módos parasztok („kulákok") és középparasztok gyermekei ezért nem kerültek a külső, az újonnan kialakított részekre, mert vagy elkerültek a településről, vagy a falu központjában szüleik telkén terjeszked348