A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - SZUHAY Péter: A magyarországi parasztság életmódjának változása 1945-től napjainkig

a települések, a gazdaságilag prosperáló területeken is lehetnek „szegényebb falvak", míg az elmaradott területeken is lehetnek kisebb gazdasági, kulturális hatalomra szert tevő települések. A társadalom mindennapjait, az életmód és az életforma jellemzőit alapvetően meghatározzák ezek a kondíciók. Természetesen ahogy területileg sem lehet egységesnek tekinteni az ország településeit, úgy időbelileg is éles határokat lehet megvonni a tárgyalt korszakban. Vizsgált témánk szempontjából a több mint négy évtizedet két fontos, egymástól lényegesen eltérő fő korszakra lehet szétválasztani. Az első korszak a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő esztendők, nagyjából a 60-as évek második fele, amikor a termelőszövetkezetekben áttérnek a tagok pénzelszámolására, amikortól nagyjából emelkednek a mezőgazdaságban a keresetek, és a háztáji gazdálkodás a piaci feltételek között jövedelmezőbbé válik. Ezt az első korszakot talán a „naturálgazdálkodás" időszakának nevezhetjük, amikor is mind az élelmiszer-termelésben és -feldolgozásban, mind számos iparcikk előállításában a háztartás, a családi gazdaság ismét önellátóvá válik. E két évtized alapvetően a szűkösség jegyében zajlik. E korszakot tovább lehet finomítani, alapvetően az agrárpolitika országos intézkedései nyomán: a háború utáni esztendők 1948-ig: a fordulat évétől a parasztság megszorítását gyakorló évekig, 1953-ig; a második téeszesítési korszak kezdetéig, 1959-ig; a tsz-szervezések időszaka; és a mezőgazdasági termelés megszilárdulásáig, az említett nagy korszakhatárig. A második nagy korszakot jóval nehezebb ilyen finom határok mentén tagolni: egyik, határnak azonban mindenképpen kínálkozik az 1970es évek elejének közigazgatási „reformja", amikor is számtalan településtől megvonták a tanácsi székhely intézményét, településeket vontak össze közös tanácsok alá; amikor az iskolákat körzetesítették, s számtalan kisebb település elvesztette iskoláját, s amikor a tsz-eket összevonták, s megszűnt az egy falu egy tsz gyakorlata. Ezeknek következtében számtalan település egyik-másik vagy akár mindhárom ezen intézményétől kénytelen volt megválni, ami a normális élet esélyeit tovább csökkentette, s ezzel az elvándorlás újabb elkeseredett hullámát indította be. A további korszakhatárok megvonása nem annyira az egyes régiókra, mint inkább csak kisebb területekre, azoknak is gazdasági életére vonatkoztatható. A 70-es évektől bekövetkezett változások már nem annyira ilyen szigorú korszakhatárokhoz, hanem az újítások nyugatról keletre, illetve a központtól a peremterületekre való vándorlásában érhetők nyomon. Az alábbiakban az életforma, az életmód változását a településszerkezet, az építkezés, a lakásberendezés, a táplálkozás, az öltözködés, a szórakozás, művelődés és a szokás - ünneplés témakörök tárgyalásával mutatom be. Településszerkezet A falu és az egykori mezőváros a településszerkezet és a határhasználat korábbi, több évszázados formáját lényegében az 1960-as évek elejére veszítette el, jóllehet, a változás, az átalakulás folyamata már korábban megindult. A problémakört tekintve elsősorban a település az azt körülvevő táj képe és kapcsolata változik meg. A paraszti gazdálkodás a határt művelési ágak szerinti nyomásokra, parcellákra szabdalta. A hegyvidékeken és dombságokon ez idáig uralkodó forma volt a feudalizmusból örökölt háromnyomásos, művelési kényszeres gazdálkodás. A határ szántóföldre, rétre, legelőre, erdőre és szőlőre, gyümölcsösre tagolódott. Az erdőt és legelőt kivéve különböző művelési ágakban használt földterületek apró parcellákra tagolódtak a bennük honos növényektől függően és az évvel változóan különböző szí347