A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

A szárazföldi és a vízi szállítás közötti „váltást" jelzi Hraboltova fassioja: „Ezideig a tehetősebbek fuvarozással kerestek pénzt, de mivel most az igavonó marhák megkevesbedtek, csak tutajozással keresnek." Nem csupán a fa úsztatása volt azonban a tutajosok haszna. Szokolcs bevallása említi, hogy hasznuk van a tutajozásból, ugyanis a községben „sok kereskedő található, akik majd mindannyian tutajoskodnak".

109 Likauka: „Közel vannak a Vághoz, tutajozással kereshetnek, azaz rezet, sót szállítanak Rózsahegyre, onnan pedig Zsolnára hajókon szállítanak, így keresnek pénzt." Liszkova: „A Vág folyó mellett lakva tutajozással haszonra tesznek szert úgy, hogy sót, rezet visznek Zsolnára, sőt Szeredig."

110 (Pozsony és Nyitra határán.) Vrbice bevallása a famunkákra, fa háziipari készítményekre is utal, melyek tutajokon keltek útra: „E mezőváros lakói tutajozással pénzt keresnek: azaz mindenféle faáruval, deszkával, faedényekkel, lécekkel, mindenféle tutajjal útra kelnek, ezeket a kereskedők vásárolják a liptóújvári uradalomtól, és ők az alsóbb részekre viszik, szállítják alá tutajon." A felföldi megyék javai, tehát az épületfa mellett a sokféle faáru, nyersanyag, iparcikk stb. gyűjtőhelye Komárom volt, illetve a Duna vizén úsztak azok a tutajokon a sík vidék felé. Komáromból a szekeres gazdák keréken szállították tovább a hegyvidék javait.

111 A Vághoz közeli fekvés tehát kétségkívül gazdasági előnyt jelentett falvaink számára. Ezért is tanulságos idézni Porubka bevallását, amiben az egyébként „tutajos" falu kárai között is említi a Vág vizét, illetve a tutajozás következményeit: „A Vág vize károsítja szántóföldjeiket, leginkább az okból, hogy a liptóújvári uradalom által két helyen épített két árok, különösen, mikor rönkfákat bocsájtanak le, elzáródik, a víz felgyűl s a falu határának part menti részeit elönti, eliszaposítja a réteket; a rönkfák a partot is károsítják." A folyó „összekötő" szerepén túl - mint Vrbice bevallása jelzi - nem elhanyagolható annak elválasztó jellege sem: „A Vágón levő hidat, mivel szántóföldjeik és rétjeik a Vágón túl vannak, saját költségükön nagy munkával tartják karban; ha pedig a sebes folyóvíz vagy a jég elsodorja a hidat - gyakran annak fundamentumát is -, ilyenkor újjáépítik." A Huska A. M. által feltárt levéltári anyag jelzi, hogy a 18. században évente kb. 2000 tutaj hozta le az építőfát az elpusztult alföldi falvak újjáépítéséhez (a 19. században a tutajok száma évente már a 20 000-et is elérte).

112 A sok egyéb tárgy, készítmény mellett ez önmagában is befolyásolta a sík vidék tárgyi műveltségét, miközben visszahatott a felföldi, benne a liptói nép életlehetőségeire is. A tutajozás hasonlóan a fuvarozáshoz - pénzkereseti lehetőség, egyben az időszakos mozgás, vándorlás, útrakelés eszköze és lehetősége, az ismeretek, műveltség átadásának-átvételének lehetősége is. Összegzés Vizsgálatunk, valójában egyetlen forrástípus alapján nem vonhatunk le túlzottan messzemenő következtetéseket, mégis, a felföldi vármegyék úrbéri bevallásainak anyaga sajátos gazdaságszervezeti modellt látszik kirajzolni. Az európai régiókról 109 A forrásban kereskedő: kupec. 110 Szered: Pozsony és Nyitra vármegyék határán. 111 Kecskés László 1978. 186-227. 112 Huska, M. A. 1972. 141-162. 285