A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

Az erdők vonatkozásában részletesen visszatérünk rá, de itt is meg kell említenünk, hogy vizsgált időszakunk az erdők hasznosításában, így az erdei legeltetésben is új korszak kezdete. A falvak évszázadokon át használt erdei és havasi legelőit a kincstár rendelkezései egyre inkább védelmezik, ami az állattartás mennyiségi fejlődésének megakadásához vezet.

54 Jól bizonyítja ezt a folyamatot Oszada és Revuca bevallása, melyben a települések káraik között említik, hogy megtiltották nekik a kecsketartást, amiből addig jelentős hasznuk volt.

55 Az állattartás, különösen a juhászat egészét érinthették az erdőt óvó rendelkezések, aminek következtében a 18. század közepén már jelentős gazdasági tényezőként jelennek meg a - főleg erdei - rétek és kaszálók.

56 Bár Liptó kiterjedt rétjeit Bél Mátyás az 1730-as években dicséri, bizonyos, hogy a vármegye a szénafűből is behozatalra szorult. Revuca fassioja szerint a lakosok - nem lévén elég széna - Turóc és Zólyom megyéből vásárolnak, ahol juhaikat is legeltetik. Fehérpatak jobbágyai pedig Felsőkubinra adtak háromszor l-l szekeret, amikor szénáért mentek Árva megyébe Kubinyi József és Kristóf számára. Szórványos adataink kétségkívül éppen az árnyalt tanulságok megfogalmazására nem alkalmasak, talán mégis sejtetik, hogy Liptó állattartása, főleg kiterjedt juhászata a 18. század derekán - bizonyára átalakuló formában - egyesíti a legeltetés és a szénával való takarmányozás formáját.

57 Hogy a jószág haszna számottevő volt a jobbágy-paraszti gazdaságokban, azt éppen az úrbéri bevallások szövege igazolja: káraik között éppen úgy említik a települések fassiojukban az állattartás, főleg a tejhaszon elmaradását, mint hasznaik között annak jelenlétét. így a bevallások alapján jól elválaszthatók azok a falvak, amelyeknek nincs állatállományuk és tejhasznuk (pl. Felső-, Középső- és Alsóbölcsháza) azoktól, amelyek csak önellátásra rendelkeznek, (Benedekfalva, Andice stb.), illetve azoktól, amelyek eladásra is készítenek tejtermékeket (Borovo, Hosszúrét, Németporuba stb.). (Az értékesítésben természetesen falun belül is differenciáltak az egyes gazdaságok.) Revuca bevallása szerint lakosaiknak brindzából, vajból az eladással nagy hasznuk van. Vichodna lakosai vallják, hogy bőven vannak tejtermékeik, s mivel az országút mellett laknak, a vajat és sajtot el tudják adni. A kárpáti pásztorkodás tejhasznának, a tej konzerválásának ismert a történeti fejlődése, s annak különféle produktumai.

58 Adataink csupán azt jelzik egyértelműen, hogy a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején a hegyvidéki szállások után sajttal adóztak a földesúrnak. Oszada pásztorai szállásonként két gömb (fél véka) sajtot és 1 bárányt adtak, hasonlóról tanúskodik Luzsna bevallása is. Németlipcse fassioja (1770) erről az alábbiakat tartalmazza: a város határában levő minden egyes szállás után egy-egy gömb sajtot kötelesek adni, de az uraság parancsára ezt kötelesek időnként pénzre megváltani: a sajtajándék megadása 25 éve vette kezdetét.

59 Az állatkereskedelem kevésbé jelentős belső forgalmát jelzi talán, hogy csupán 54 Szmrecsányi i. m. 48. 55 A 16-17. századi erdészeti irodalmunkban rendkívül nagy számban lelhetők fel a kecskék erdei legeltetését tiltó iratok. Vö. Tagányi Károly 1896. I—III.; Viga Gyula 1981. 25-38. 56 Pl. Németlipcse adatai egyértelműen utalnak az erdei kaszálókra, ahol sarjút soha nem kaszálnak. Vö. Udvari István 1991. 302-303. 51 Bél i. m. 113. 58 Podolák, Ján 1992. 61-70. (A kötet további irodalommal.) Vö. még: Kowalska-Lewicka, Anna 1969. 696-705.; Paládi-Kovács Attila 1993. 335. skk. 59 Udvari István 1991. 300. A sajtok készítéséről, formájáról nem tudunk. Bél Mátyás leírása 1730 táján egyértelműen egy paranyica-szerű sajtot mutat be. Vö. Bél i. m. 105. Adatainkban a brindza vélhetően a 18. században már sajátos márkanevet képviselő liptói túróra utal. 270