A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

Az újítások hasznos következményei A legfőbb újdonság azonban a hosszú földekkel kapcsolatban az, hogy növekedett a termőterület. Königshagen mellett (a Harz hegységben) a 12. században települt falu (mely a 15. században elnéptelenedett) határában 10 m széles parcellákat találunk, közülük van, amelynek hossza eléri a 640 m-t. Merseburg környékén Knapendorf határában hat széles parcella, esetenként 22.75 m x 1700-1800 m. A falu a 11. században keletkezett és egyéb adatok szerint háromnyomásos gazdálkodást folytattak parasztjai. Nem ritka ebben az időben Közép-Európában az olyan erdőtelkes falu, ahol a telek folytatásában mintegy 50-100 m széles szántóföld húzódik - olyik esetben 2000 m hosszan. Ezek a földek már a vaskorban is (ahol erre a változásra ráálltak a parasztok) a művelt termőterületet megnégyszerezték, megötszörözték. Azonfelül a talaj vízháztartását hatékonyabban befolyásolták a barázdákat szántva, mivel ez az eke, illetve a barázda el is vezette a felesleges vizet. Ezt Normandiában, Osnabrück térségében egyaránt tapasztalni a korai középkori településtörténettel kapcsolatban. A döntő változást valószínűleg a 12-14. század hozta meg és előnyei annyira nyilvánvalóvá lettek, hogy a 15. században tömegesen hasznosították. Már a mondott időnek előtte rájöttek ugyanis arra, hogy egy domb- vagy hegyoldalt a gerinccel párhuzamos irányban szántva olyan földet alakítanak ki, ahol az erózió csak egy ideig működik, a parcella teraszszerű lesz, másrészt a vonójószágnak is könnyebb a dolga. A lépcsőzetes szántóföldek látványa csaknem mindenütt kiegészítette a faluképet abban a korban, amikor kiterjesztették a művelést (a népesedésnövekedés nyomására) az eddig kedvezőtlenebb adottságú magaslatokra. Noha a teraszképződés Nyugat- és Közép-Európa egyes tájain már kétezer eszdendővel ezelőtt is bekövetkezhetett, elkerülhetetlenné csak akkor vált, ha a telepített falu határa szűk volt és folyamatosan művelték (ahogyan ezt Hessenben már a 7-8. században is tapasztalhatni), vagy a majorgazdaság földjein, ahol ugyanazok a műveléstechnikai okok játszottak szerepet, mint a falusi földeken (ez a korai középkortól úgyszólván folyamatosan ható tényező lehetett), végül, ha a parasztok a gazdálkodást irtásokkal kiterjesztették kedvezőtlenebb adottságú térszíni formákra is. Meglehet, az utóbbi földekből maradt fenn a legtöbb. Ezt alkalmasint annak is tulajdoníthatjuk, hogy újabb technológiai változásokat vezettek be a középkori gazdálkodásba. Hegyvidéken és talajvízben gazdag mély földeken egyaránt rájöttek ugyanis arra, hogy szakaszosan szét- és összeszánthatják a barázdákat, miáltal bakhátakat kapnak. A bakhátak völgyeiben a felesleges csapadék elfolyik anélkül, hogy erodálná a talajt. Átlagosan 3-30 m egy-egy bakhát szélessége, s a nyomokból ítélve a középhegységben a 10. században már ezzel a módszerrel szántottak. Meglehet, hogy Hollandia és Észak-Németországban ez a talajművelési mód függ össze a rozs kultivációjának a 10. század követő divatjával, de a részletek még alaposabb elemzésre várnak. Minden jel azonban arra vall, hogy a 13-14. században ez a technológia jelentős mértékben divatba jött Közép-Európában, olyannyira, hogy a 14. században már a Cseh-medencében is nyomot hagyott (Pfaffenschlag, Slavonice mellett). A földesúri gazdálkodás és az európai kultúrtáj övezetei A jelek arra vallanak tehát, hogy a középkorra már kialakultak az európai kultúrtáj tartományai. Valamennyien a sokféleség jegyében teremtődtek meg. De közös volt történetükben az emberi munka, mindenekelőtt a parasztok évente megújuló szorgalmának eredménye, az egykori erdőből, mocsárból lett szántóföld, ahol megtermett a kenyérnek való. Jószerével három fontosabb övezet volt elhatárolható 229