A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - FODOR István: A magyar őstörténet vázlata (magyar és angol nyelven)

sztyeppéi népalakulatokba, amint ezt annyi más sztyeppéi népnél megfigyelhetjük. Ennek egyik oka bizonyára az lehetett, hogy - bár népalakulata bizonyára jelentősen változott e hosszú időszak alatt - a csatlakozott népelemek mindig kisebbségben lehettek, s a hatalmi pozíció szempontjából is többnyire alárendelt szerepet játszhattak. Nagy jelentősége lehetett továbbá a finnugor eredetű magyar nyelv idegen voltának is a sztyeppéi környezetben, hiszen ez megnehezítette az idegenekkel való kommunikációt, s egy olyan zárt kommunikációs rendszerként működött, amelyet a nyelvi környezet nem tudott „feltörni". Ezt nagymértékben elősegíthette az etnikumon belüli endogámia: a nemzetségek ugyan exogámak voltak, de túlnyomórészt csak a néphez tartozó más nemzetségekkel léptek házassági kapcsolatba. Mindez nem jelenti azt, hogy a külső hatástól teljesen elzárták e közösséget, hiszen a magyarság kultúrája szinte teljesen átalakult a sztyeppén, jelentősen változott embertani alkata, nyelve nagyszámú jövevényszóréteggel gazdagodott. A megmaradás alapvető feltétele volt továbbá az a mindenkori katonai erő, amely - ha nagyobb hatalmak vazallusaként is - meg tudta menteni népét a feldarabolástól, a szétszórástól. Ezért is gyökértelen az a többször felmerült történetírói feltevés, amely szerint a magyarságnak idegen etnikumú vezetőrétege lett volna, s ők szervezték volna nomád néppé a primitív magyarságot. A magyarság korai történelme más szempontból is egyedi vonást mutat: az egyetlen keleti származású nomád nép volt, amely be tudott illeszkedni az európai népek családjába, s nem morzsolódott fel az új környezetben. A keletről a Kárpátmedencébe érkezett szarmaták, hunok és avarok ugyanis - történelmi mércével mérve - csak rövid ideig tudták itt megőrizni politikai és etnikai önállóságukat, hosszú távon sorsuk az etnikai beolvadás lett. A nomád népek kárpát-medencei megtelepedése elsősorban földrajzi tényezőkkel magyarázható: az itteni tágas síkvidék, az Alföld az eurázsiai ligetes sztyeppe utolsó nyugati zárványa, tehát az itteni életföldrajzi viszonyok nagyjából megegyeznek azokéval a kelet-európai területekével, ahol e nomád népek korábban éltek. A két terület viszonyai azonban mégsem azonosak: a Kárpát-medencében hiányoznak azok az óriási kiterjedésű pusztaságok, amelyeken e népek keleten nomadizáltak, a Duna és a Tisza óriási árterületei is jelentősen megnehezítették azt a folyómenti ciklikus legeltetési rendszert, ami keleten jellemezte a nomád gazdálkodást. Jelentős mértékben ennek a földrajzi tényezőnek volt a következménye, hogy a Kárpát-medencébe érkezett nomádok körében viszonylag rövid idő alatt felerősödött a megtelepedési folyamat, lakosságuk egyre nagyobb hányada élt állandó településeken, s gazdálkodásukban egyre nagyobb szerepet játszott a földművelés és a korábbinál belterjesebb állattartás. Szembetűnő, hogy míg a keletről érkezett nomád népek keleti régészeti hagyatékában szinte egyáltalán nem ismerünk településeket, addig például a magyarországi szarmaták és avarok több tucat települését tárták fel régészeink. Az említett életföldrajzi körülmény a magyarság gazdálkodására is jelentős hatással lehetett. Bizonyára azzal a különbséggel, hogy a magyarság gazdálkodásában már a honfoglaláskor is jóval nagyobb volt a megtelepült életmód részaránya, mint az említett szarmatáknál és avaroknál. S lényegesen különbözött társadalmuk is azokétól. A Kazár Kaganátus szomszédságában - kazár mintára és hatásra - kialakult a keleti, félnomád típusú fejedelmi hatalom. (Az ún. kettős fejedelemség.) Kétségtelen, hogy a honfoglalás után a megtelepült földművelő életmód előretörése meggyorsult, a nomád gazdálkodás jelentősége néhány évtized alatt nagymértékben csökkent. A keleti típusú, nomád jellegű politikai és katonai szervezet tehát fokozatosan elveszítette gazdasági alapját. Az Európa nyugati és déli területeire vezetett, 110