A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

ISTVÁNOVITS Eszter–KULCSÁR Valéria: Tükrök a császárkori és a kora népvándorlás kori barbár népeknél a Kárpát-medencében

ban), nyaknál, vállnál, lábnál. A sírban elfoglalt helyének változatossága megfelel a keleti szállásterületen megfigyelt szokásoknak, ahol a jóval nagyobb számú lelet alapján is legfeljebb tendenciákat sikerült kimutatni. Pl. a szuszli korban sem volt meghatározott helye, de leggyakrabban a vállnál vagy fejnél került elő. A tükörtörés szokása A kárpát-medencei szarmata népesség hitvilágáról meglehetősen kevés információval rendelkezünk. Ehhez szolgáltat értékes adalékokat a tükrök sírbatételének sajátos módja: a törés, illetve rongálás szokása. A tükrökkel kapcsolatos hiedelmekre vonatkozóan óriási mennyiségű adat áll rendelkezésünkre a néprajzi irodalomból. A régészeti leletek ezek sorát bővítik. (Ide sorolható pl. az észak-iráni népek körében ismert ún. tükrös istennő, akinek bal kezében tartott tükre az isteni hatalom szimbóluma lehetett. ) A rituális törést, rongálást tekintve a következő csoportokat különíthetjük el: 1. töredék elhelyezése, 2. összetörve elhelyezés, 3. rongált tükör elhelyezése, 4. ép tükör elhelyezése. A törésmódok és a formák összefüggését a következő táblázatban foglaltuk össze: Peremes Sima Perforált Összesen Nomád Töredék 5 (62,5%) 7 (33,3%) 6 (42,9%) 18 (41,9%) 14 (38%) Ep 9 (42,8%) 2 (14,3%) 11 (25,6%) 9 (24%) Rongált 1 (12,5%) 3 (14,3%) 5 (35,7%) 9 (20,9%) 6 (16%) Törött 2 (25%) 2 ( 9,5%) 1 ( 7,1%) 5 (11,6%) 8 (22%) Összesen 8 21 14 43 37 A darabok százalékos aránya egyértelműen arra utal, hogy a legszélesebb körben elterjedt szokás a töredék sírbahelyezése volt. A peremes tükrök, amelyek formájukkal is a legtöbb kapcsolatot mutatják a szarmata keleti szállásterülettel, kizárólag töredékként vagy törve kerülnek elő (vitatható, hogy az orgoványi darabot rongáltnak vagy töröttnek kell kezelnünk). Ezzel állnak ellentétben a jellegtelen sima tükrök, amelyek között feltűnően nagy az épek aránya. A római importból származó perforált szélű tükrök állapota ugyanazt az átlagos tendenciát mutatja: vagyis a leggyakoribb szokás e típus esetében is a töredék sírbahelyezése. A római darabok jellegzetessége, hogy esetükben fordul elő a legtöbbször a rongálás. Ezek a jelenségek azért figyelemre méltóak, mert az archaikus szokást ugyanúgy alkalmazták az újonnan divatba jött importtárgyon, mint a hagyományosabb peremes típusú tükrön. A kárpát-medencei szarmata sírokban vagy lelőkörnyezetben talált tükrök nagy része töredékesen (megrongálva), vagy csak darabjaiban került elő. Az ép példányok az összes ismert tükör negyedét teszik ki. Az ép darabok gyakran olyan temetkezésekből származnak, amelyekben - rendszerint római készítésű - ékszeres ládikát is elhelyeztek a halott mellett. Ezekben az esetekben feltételezhetően nem mágikus tárgyként, csupán a piperekészlet darabjaként került sírba a tükör. A ládika sírbatétele egyébként római hatásra 50 Moskova.M.G. 1989. 180. 51 Hazanov.A.M. 1964. 93. 52 Az értékelésből a formai bizonytalanság miatt kihagytuk a téglalap alakú tükröket, valamint azokat a darabokat, amelyek típusáról nincs információnk. 53 Elvétve a keleti szállásteruleten is előfordul római perforált szélű tükör, de általános divatjáról ott még nem beszélhetünk. Pl. Rau, P. 1926. Abb. 56. 16