A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

KLIMA László: Fehér és fekete. Duális társadalmi struktúrák a népvándorlás kori népeknél

A nyugatiakra vonatkoznak azok az adatok, amelyek szerint a heftaliták nem formátlan arcúak, fehér testűek, rendezett monachikus államuk van, nem nomádok, hanem városlakók, írástudók és keresztények. (Prokopios, Mar Aba, Menandros, Kosmas). őket nevezi Prokopios fehér hunoknak és ők a heftalita törzsszövetség vezetői. A keleti heftaliták ezzel szemben vad nomád harcosok voltak, valószínűleg buddhisták, illetve a lovat, az ég és a tűz szellemét imádtak. Az adatok egy kétpólusú (duális) társadalmi struktúra meglétét bizonyítják. A heftalitákról szóló forrásokban olvashatunk először arról, hogy valamely etnikum két csoportja külső testi jegyeik tekintetében is különbözik egymástól. Ezt később, más népekről szóló híradásokban is olvashatjuk. Ezzel kapcsolatban egyrészt arra gondolhatunk, hogy a források szerzői nem voltak tisztában a fehér-fekete megkülönböztetés szimbolikus jellegével, másrészt, mint már utaltam rá, elképzelhető, hogy ez a társadalmi felállás két korábban önálló csoport egybeolvadásakor alakulhatott ki, a külső testi jegyekben esetleg valóban látható eltéréseket a hatalmon lévő néprész vagy csak a hatalmi elit tudatosan igyekezett fenntartani, ilymódon is a hatalomtól minél többeket távoltartani szándékozván. Harmadik lehetőségként fölmerülhet, hogy a hatalmon lévőktől a történetírók tudatosan átvették a fehér-fekete megkülönböztetésnek szimbolikusan a külső testi jegyekre való vonatkoztatását. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a forrásokból rekonstruálható duális struktúra ellenére a fehér-fekete duális osztályozó rendszer nem biztos, hogy létezett a heftalitáknál. Vezető erejük ugyan a fehér hun nevű néprész volt, de a keleti heftalitákról nem jegyezték föl, hogy a fekete jelzővel illeték volna őket. Nem kizárt, hogy a nyugati heftaliták fehér hun neve az égtájra utal, a nyugatnak ugyanis a fehér a színe az általam már említett másik rendszerben. Több más népnevet lehetne még említeni, amelyek a fehér és a fekete jelzők közül csak az egyikkel maradtak fenn és emiatt velük kapcsolatban csak gyanúnkat fogalmazhatjuk meg, de az általunk bizonyítani kívánt duális struktúrába nem illeszthetők be (fehér horvátok, fehér oroszok, karagasszok, karasszinok stb.). Vannak azonban egyértelmű adataink is a fehér-fekete duális társadalmi struktúráról. Ilyen az orosz őskrónika több helye a fehér és fekete ugorokról. László Gyula a kettős honfoglalás című művében úgy vélekedett, hogy a fehér ugorok a 670 körül a Kárpátmedencébe bevándorolt magyar nyelvű onogurok, a fekete ugorok pedig az Árpád vezetésével érkezettek, akik valamilyen török eredetű nyelvet beszéltek. Forrásgyűjteményében László Gyulához hasonlóan Györffy György is fehér és fekete magyarokként közli a fehér és fekete ugor népneveket. Tóth Sándor szerint is a fehér és fekete ugor egyaránt magyar néprészekre vonatkozik. Később a fehér ugorokról ezt már nem állította. Ez a feltevés azonban vagy leküzdhetetlen kronológiai problémák elé állította a kutatókat, vagy bizonyíthatatlan elméletek felállítására ösztönözte őket. Ha azonban arra a régóta ismert és elfogadott állításra gondolunk, hogy az ugor népnév az onogurbol származik és eszünkbe jut az is, hogy az onogur egységen belül a magyarok a vezető török néprész hatalma alá tartoztak, akkor megállapíthatjuk, hogy a Régmúlt Idők Krónikája egy olyan duális társadalmi berendezkedés emlékét őrizte meg, amelyben a vezető réteg a török nyelvű fehér ugorok közül került ki és ellenlábasait, a magyarokat, illetve az őket képviselő vezetőiket a fekete jelzővel (fekete ugorok) illette. A magyarság a honfoglalás után megszabadulván az onogur egységen belőli függő helyzetétől és ennek bélyegétől a fekete ugor névtől, az újabb politikai szituációnak megfelelően már önmagán belül különböztetett meg fehér és fekete magyarokat. Ilymódon a kijevi őskrónika 33 Ptolemaios szír kivonatos átdolgozása, Szung Jün és egyéb kínai források; Czeglédy Károly 1954. 2-6. 34 László Gyula 1978. 9., 33., 137-148. 35 A magyarok elődeiről 1975.125-126. Kniezsa István fordítása. 36 Tóth Sándor 1983.4. 37 Tóth Sándor 1987.27. 38 Király Péter 1977. 12-13., felsorolja a szakirodalmat. 120