A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)
K.VÉGH Katalin: A kistokaji honfoglalás kori temető
felhúzott, két préselt félgömbből álló gömbök alkotják, amelyeket a drótszálra feltekercselt huzal választ el egymástól. Női fejviselethez tartoztak. Mint ismeretes, a gömbsorcsüngos függők a honfoglalás kori magyar emlékanyag jellegzetes keleti örökségként számon tartott tárgyai. Származásukkal, típusaikkal többen foglalkoztak, összegyűjtésüket és értékelésüket Révész László végezte el. 22 Megállapítása szerint ez az ékszertípus a honfoglalókra jellemző tárgytípusokkal azonos területen fordul elő leginkább, így a Felső-Tisza-vidéken, a szlovákiai Kisalföldön, a Maros-Körös-Tisza vidékén stb. 23 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Kenézlőről és Karosról ismerjük. A préselt gömbös típus a gömbsorcsüngos függők Leggyakoribb formája, 38 lelőhelyről ismert a Kárpát-medencében. 24 Egyik ritkább változata a Kistokajon is előkerült, hurkos karikás függő. Révész László megfigyelése szerint a préselt változat is elsősorban a középréteg sírjaiból származik (megyénk területén: Kenézlő-Fazekaszúg, Karos-Eperjesszög). Kisebb számban került elő köznépi temetőben, ahol azonban mindig a kiemelkedően gazdag sírok mellékletei voltak. Ezt a gömbsorcsüngos fülbevalótípust - a Dunántúl K-i és D-i részén kívül - a Kárpát-medencében a 895-900-as évektől a XI. sz. első harmadáig használhatták. 25 A gömbsorcsüngos függők párhuzamait Keleten, a steppei népek emlékanyagában találjuk meg. A kutatás a szaltovói típusú tárgyak közé sorolja. 26 Hasonló függőket találunk a Magna Hungária területén, a Volga-Káma-vidéken előkerült temetőkben (Bolsije Tarhani, Bolsije Tigani, Tankejevka stb.). 27 d) Láncos függő Az 5. sír gömbsorcsüngos függőit a koponya alatt ezüstlánc kötötte össze, amelyet 4 db szív alakú, préselt ezüstlemez díszített (6. kép 5.1.). E díszítményekből 3 db a lánctól kissé távolabb feküdt, elképzelhető, hogy a sírba helyezéskor szakadtak le a láncról. A szív alakú, ezüst lemezcsüngőkkel díszített lánc a honfoglalás kori emlékanyag ritkábban előforduló leletei közé tartozik. A kistokajihoz hasonlóan gömbsorcsüngos függőbe akasztva került elő a Várpalota, Semmelweis u. 55. sz. alatti 1. sírban, azzal a különbséggel, hogy e fej éket Peremi Ágota szerint elöl, a függővel a sapkához rögzítve, kettős láncként hordta tulajdonosa. 28 A szív alakú csüngőkkel ellátott láncos fejék lelőhelyeit Peremi Ágota gyűjtötte össze: Kunszentmárton, Mezőzombor-Bálványdomb 4. sír, Hetény 300. sír, Szeged-Algyő 105. sír, Győr-Téglavető dűlő, Oroszlámos, Solt, Gödöllő, Nagyrév, Sóshartyán-Hosszútető 30. sír. 29 A sort a következőkkel egészíthetjük ki: Bodrogszerdahely 7. sír (23 cm hosszú ezüstlánc), 30 Gyula-Téglagyár 12. és 31. sír (lánc), 31 Hetény 53. sír (a koponya táján 2 db fülbevaló és 2 db szív alakú lemezcsüngő), 32 Letkés-Téglaégető II. 76. sír (2 db gömbsorcsüngos függő, a bal lapocka alatt szív alakú lemezcsüngő és még egy ugyanilyen másodlagos helyzetben), 33 22. Révész L., 1988. 141-159.; Peremi Á., 1986. 115-116. 23. Révész L., 1988. 141-142. 24. Révész L., 1988. 144. 25. Révész L., 1988. 148-149. 155. 26. Fodor L, 1973. 34.; Bálint Cs., 1976. 123.; Révész L., 1988. 154. 27. Révész L., 1988. 154-155. 66-70. j.; Bokij, N. M.-Pletnyova, Sz. A., 1989. 95. 28. Peremi Á., 1986. 122., 129., V. t., 128. 15. kép. 29. Peremi Á., 1986. 127. 30. Erdélyi I., 1961-62.27. 31. Bakay K., 1978. 176. LXI. t. 4., 177. LXII. t. 5. 32. Tocik, A. 1968. 27., 84. XVIII. t. 14-15. 33. Bakay K., 1978. 117. 62