A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

NAGY Olga. A népi „tudományosság” természete

„A kotló meg van ültetve. Vigyázz, szállítsd le, etesd meg, itasd meg, mert különben mind összetöri a tojást... A másik kotló is ott a csirkékkel. Ügyelj, nehogy elvigye őket az ülü... Kenyeret is sütni kell, a vajat is ki kell köpülni..." A poén: mindebből semmit sem sikerült elvégeznie a férfinak. E tréfa csupán arra akar emlékeztetni, mennyire nem lebecsülendő a parasztasszonyi tudás.

20 S miként az alábbiakból kiderült, még csak nem is hangzott el minden asszonyi teendő. Idéztem ezt a történetet bevezetésként, mielőtt a szerteágazó asszonyi munkáról, illetve az ehhez fűződő asszonyi tudásról beszámolnék. (Elöljáróban hadd jegyezzem még meg, hogy az asszonyok eme ismeretei sokkal hagyományosabbak, mint a férfiak tudása. Ez nemcsak a már fent említett körülménnyel kapcsolatos, hogy ugyanis már az említett tudományos ismereteket terjesztő egyesületek figyelme a férfiakra korlátozódott, hanem azt hiszem attól is van, hogy a nők sokkal fogékonyabbak az ösztöni, tehát az öröklött, a régi tudás iránt. Vagyis szellemükben konzervatívak. a) Kezdjük talán az élelmezéssel. A család táplálkozásáról a maga teljességében az asszonyok gondoskodnak. Ehhez hozzátartozik a főzés, sütés. Noha paraszti étkezési kultúra mindössze néhány hagyományos ételre korlátozódik, az asszonyok ezeknek nagy mesterei. Gondolok itt a tyúkhúslevesre, töltöttkáposztára, a laskatészták gyúrására, kenyérsütésre, hogy csak néhányat említsek. Emlékeztessünk a lakodalmas főzésre, melyet a parasztasszonyok látnak el. b) A tartósítás, konzerválás is az ő dolguk, még akkor is, ha ehhez bizonyos munkafázisokban segítséget kapnak. Ide tartoznak a mindenféle szárítások. Havadon igen fejlett volt a gyümölcs és a zöldség aszalása, gyümölcsből való ecet készítése, savanyúkáposzta elte vese és így tovább. E felsorolás csak a munka jelentőségére utal, de nem a teljesség igényével. Említsem meg - a főzés alapvető fűszereit - az ánizst, tárkonyt, petrezselymet, kaprot, csombortot, majoránnát.

21 c) Asszonyi munka a kisállattartás is, melynek számtalan apró csínyja-bínja az ültetéstől a gondozásig, a betegség elhárításáig, a betegségek gyógyításáig és így tovább mind az asszonynak a tudása. Hogy ez is milyen komplex tudás, elég ha arra utalok, hogy mi mindent tud az asszony (persze gyakran mágikus indítékokkal vegyesen), mikor ültessen és hogyan? Hogyan gondozza, tanítsa meg enni az aprójószágokat. Mitől kell óvni azokat? Milyen szárnyas ragadozóktól és hogyan? Milyen legyen a ketrec és így tovább.

22 d) Nem kell sok szót vesztegetnem a fonó-szövő asszony jelentőségére. Elég ha csak arra utalok: a régi parasztasszony maga látta el az egész családot ruhaneművel. Az alsóneműtől a felsőig (gyapjúból, a kenderből és gyapotból), a függönyök, ágy terítők, abroszok, ágyneműk és zsákok, a ház díszítésére készült szőttesek mind külön-külön szakma, melyet azonban a múltbeli asszony mind ismert. Más kérdés, hogy ez a tudás az évek során feleslegessé válva, hogyan szegényedett el. S hogy a család ruházkodása milyen szerteágazó és önmagában is differenciált tudást igényelt, hadd soroljam fel a monográfia Ruházkodás című fejezetéből, hányféle darabot szőttek az asszonyok. íme: edény törlő, hosszúkendő, abrosz, félabrosz, takaró, konyhakötény, átalvető, tarisznya, zsák, lepedő, takaró, derékalja, párna, csak néhány felsorolás konyha- és ágyneműből.

23 20. Nagy Olga: Paraszt dekameron. Válogatás széki tréfákból és elbeszélésekből, Bp. 1977. 194196. 21. A jelzett falumonográfiában az Élelmezés külön fejezetet képez. Szerző: Gegesi László János. 22. A kisállattartás külön fejezet ugyanott, szintén Gegesi László Jánostól. 23. Egyes falvakban, például a Maros megyei Mezőpaniton a szövés kollektív tudás, sőt művészetként fejlődött. 520