A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HOFFMANN Tamás: „Az új gazdálkodás”. Kultúrnövények és haszonállatok az Alpoktól északra

sünkön jóval később, csak az i. e. 7-6. évezred, illetve az i. sz. 1 évezred között zajlik le diffúziója, vagyis hozzávetőleg hét-nyolc évezredet tölt ki. Nem is zökkenőmentesen. Például a gabonatermesztés alapvető ellentmondását, azt, hogy a fűfélék a legkisebb hozamú növények közé tartoznak és emiatt a cereáliák termesztéséhez viszonylag nagy földterületekre, következésképpen aránylag sok élőmunka-ráfordításra van szükség, Európában sem sikerült feloldani, sőt a gazdálkodás „elgabonásodása" csak a 16-19. században következett be. Maga a gabonatermesztés azonban mindenütt meghatározó tényezője lett a gazdálkodásnak és a lakosság életmódjának. Elsősorban az ökológiai adottságoktól függött, hogy milyen mértékben. Tudniillik a közel-keleti diffúzió nyomán Európában terjedő gazdálkodási rendszer délen még sok vonásában emlékeztetett ázsiai előzményeire, de az Alpokon átjutva egyre jobban alkalmazkodott a kontinentális klímához és az erdős környezethez. Legnagyobb szerephez végül itt jutott. A szántóföldekre, a haszonállatok alkalmi legelőire (erdőre, mezőre, pihenő, vetetlen termőföldre) alapozott gazdálkodás vetésterületét, hozamait, a mezőgazdaság egyéb ágazataihoz viszonyított súlyát tekintve Északnyugat- és Közép-Európa hagyományos gazdasági kultúrájában vált a legfontosabb élelmiszerbázissá. Meglehetős késéssel hódította meg azonban Kelet- és Észak-Európa tereit, voltaképpen csak az elmúlt három évezredben nyomult be ide, s a technológiában, a munkaszervezetben sehol sem mutatta fel a kontinens másik felének eredményeit. Viszonylag kedvező adottságai lehettek volna a Fekete-tengertől északra húzódó sík, sztyeppéi övezetben, ám itt a 17. századig csaknem minden gazdasági haladást három évezreden át maga alá rendelt a nomád állattartók parazitizmusa, közelebbről az a tény, hogy ezek a törzsek az állattartásból nem tudván elegendő élelemhez jutni, szükségleteiket részben a nomádok között meghúzódó parasztközösségeket kizsákmányolva és gyakorta pusztítva fedezték. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a gabonatermesztés súlya különféle okok következtében más és más volt a kontinens egyes részein, valamint az, hogy a gazdálkodás egyéb ágazataihoz mért fajsúlya Északnyugat-Európában érte el a legmagasabb értékeket, tehát ott, ahol az elő-ázsiai előzményektől leginkább eltértek természeti és történelmi adottságai. Ami a kultúrnövényeket illeti: a búzát, az árpát, a lencsét, a lent, a bükkönyt és a borsót a pionír földművesek hozták magukkal Ázsiából, bár az is lehet, hogy vadalanyokból nemesítettek is egyes fajtákat a Balkánon és a görög szigetvilágban. Például valószínű, hogy a Balkánon háziasítottak a kölest. Ezzel szemben a rozsot és a zabot (mivel ezek eredetileg gyomok voltak) csak Közép- és Nyugat-Európában nemesítették, felismerve hidegtűrő tulajdonságaikat. Ennek már legalább négyezer esztendeje, de a rozs csak az elmúlt másfél évezredben, mindenekelőtt a klíma kedvezőtlenebbé válása miatt lett az első számú élelmiszernövény az Atlanti-Európában. A zab úgyszólván csak a középkorban illeszkedett be a vetésszerkezetbe, tehát abban az időben, amikor fogyóban volt a legelő. Ez idő tájt a növekvő szállítási szükségleteket kielégítendő mind több abraktakarmányt kellett betakarítaniuk. Csak ilyen előzmények után terjedt ez a két kultúra Keletre és Északra, a fenyőrégióba. Valamennyi kultúrnövény egynyári és néhány évi termés már kimeríti a talaj táperejét. A földműveseknek tehát új terepen kell mozogniuk, a szűz földet kell feltörniük, gyakran távolabbra is költöznek, ami a legfőbb biztosítéka a gazdálkodás terjedésének, annak, hogy a földművelés meghódítsa Európát. Évelő növényeket ilyen körülmények között egyáltalában nem lehet gondozni. A pionir (neolit) földművesek úgyszólván alig termesztettek gyümölcsöt. Vad alanyokat gyűjtögettek, amivel szervesen kiegészítették az élelmiszerbázist. Ez a rendszer később sem ment feledésbe. Jelentős gyümölcstermesztés - a mediterrán övezet kivételével, ahol az elmúlt három-négy évezred, tehát a civilizációk történetében teret nyert - csak a középkort követően alakult ki kontinensünk hagyományos gazdálkodásában. 416