A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

2. Természetföldrajzi viszonyok a Taktaközben a környezetátalakító munkálatok megindulása előtt (1846) A Taktaköz felszínének legjellemzőbb sajátosságát a szövevényes vízhálózat adta. A térségen belül legnagyobb jelentősége a Tiszának volt, mely a Taktaköz hidrológiai tengelyét képezte, s egyben a terület keleti és déli határát is alkotta. A folyón levonuló kora tavaszi, kora nyári, néha őszi áradások vizét a hatalmas meanderek képtelenek voltak levezetni, s a vidék elöntésre került. A mederből fokok ágaztak ki, amelyek árvizek idején a vizet a mélyebben fekvő területre vezették. A Taktaköz korabeli arculatát lényegében a Tisza szeszélyes vízjárása határozta meg. A Tiszától északra elterülő, túlnyomóan vizenyős térszín igen fontos vízfolyása a Tisza egykori medrében kanyargó Takta-folyó volt. Tiszaladány felett szakadt ki a mai Holt-Tiszából, Korcs-ér néven (Szirmay Antal Török-ér néven említi egy 1803-ban kiadott munkájában). Erek sokasága, valamint néhány fok ágazott ki belőle (Hörcsökér, Füzes-ér, Bocs-ér, Kárászos-fok stb.). Ezek a vízfolyások kisebb-nagyobb tavakat, mocsarakat láttak el élővízzel (Mikola-tó, Papp-tó, Ökör-tó stb.). Északról és északnyugatról pl. a Mádi-, Szerencs-, Gilip- és a Harangod-patak szállította vizét a Taktába. Szeszélyesen kanyarogva, viszonylag hosszú utat járt be, mielőtt Tiszalúctól keletre visszatért volna a Tiszába. A környezetátalakító munkálatok megkezdése előtt a Taktaköz felszíne hármas tagozódást mutatott. A Tisza jobb parti, ártéri erdőkkel tarkított peremén egy mélyebb fekvésű, mocsaras, ingoványos térszín húzódott Tokajtól Ókenézig. Az ingoványok ÉK-DNy-i, illetve ÉNy-DK-i hosszanti kiterjedésükkel igen jelentős felszínt foglaltak el (Lapos-mocsár, Bikkes-mocsár, Homorú-mocsár stb.). Nem alkottak összefüggő területet, mert a folyót övező perem viszonylagos tagoltsága nem tette azt lehetővé. A második, az előbb leírtnál magasabb térszín az egykori hordalékkúp-felszín maradványa volt, amely a vizsgált térség közel 1/3-ra terjedt ki. Négy jelentősebb területű, környezeténél némileg magasabb homokos hát terült el a Tisza-Takta által határolt térségen belül, zömmel mezőségi jellegű talajjal borítva. A hátakon izoláltan kiemelkedő halmok sora húzódott (Telek-halom, Kagó-halom, Ökör-halom, Kettős-halom, Ha&rhalom stb.). Ezen ármentes felszínek északkeleti peremeire, az ún. „ősi települési szintek "-re épültek a falvak belsőségei, s a szántóföldi növénytermesztésnek is színteréül szolgáltak. A hordalékkúp-maradványokat helyenként apróbb mocsarak, vizenyős rétek tarkították. Az ármentes térszínt szinte megszakítás nélkül legelők övezték, melyek fokozatos átmenetet képeztek a nedves rétek, mocsarak felé. A nagyobb kiterjedésű hordalékkúpfelszín mellett fontos szerepet töltöttek be a kisebb területű, alacsonyabb relatív magasságuk miatt jobban veszélyeztetett ún. szállások és hátak (Szabó szállás, Szabóhát, Hosszú-hát, Kengyel-hát stb.). Ezek túlnyomórészt legelőként szolgáltak, néhányukon pedig földművelést is folytattak. A harmadik, s egyben legnagyobb kiterjedésű terület az ármentes térszínt övezte. Északról, a Tokaji-hegy lábától hosszan elnyúló, enyhe ívvel egészen Tiszalúcig, illetve a Tiszáig ért el. E-ÉNy-on a mezőzombori párkánysík, valamint a Harangod pereme alkotta természetes határát. Ez a nagy kiterjedésű övezet két, egymástól némileg eltérő térszínre különült el. Egy magasabb keleti részre, és egy mélyebb fekvésű nyugati mocsárvidékre. Közös jellemzőik közül meg kell említeni a rendkívül gazdag vízhálózatot, amelynek hidrológiai tengelyét a Takta alkotta. A keleti területet az elhagyott folyómedrekben, morotvákban kialakult szerényebb méretű mocsarak (Somlós-mocsár, Torma-mocsár), a csak foltokban előforduló ármentes térszínek (Kengyel-hát), a folyómedreket övező erdők (Eresztvén erdő, Csankas, Kis erdő, Nagy erdő) és a nedves rétek, legelők jellemezték. A legbonyolultabb vízrajzi hálózat a Tiszaladánytól 397