A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

É-ÉNy-ra elterülő vidéken alakult ki. A korábbi térképek alapján arra lehet következtetni, hogy a vízfolyások gyakran változtatták medrüket, annak megfelelően, ahogyan azt egy-egy jelentősebb árvíz után a körülmények meghatározták. Árvizek idején a szabadon áramló víznek két természetes gyűjtőmedencéje volt, a Kolokányos-, valamint a Hódos-mocsár. Vizük gyakran cserélődhetett, aszerint, hogy az árvíz hányszor vonult végig a tájon. A nyugatra elterülő vidék tulajdonképpen egy jelentős kiterjedésű ingovány volt, amely a Prügy-Taktaszada vonaltól egészen a Tiszáig uralta a felszínt (Éretz-mocsár, Cselép-mocsár, Csikor-mocsár, Szetép-mocsár stb.). Peremén nedves rét, illetve legelő terült el, délen foltokban ártéri erdő törte meg egyhangúságát. Nyugati határán a Takta meanderezett, amelyből Taktaharkány alatt több fok ágazott ki (Kárászos-fok, Lázárfok, Sombikos-fok). Ezek a fokok árvizek idején a folyómederből a mélyebb fekvésű területre vezették a vizet, apadáskor viszont az árteret behálózó erek segítségével a folyómedrekbe terelték vissza. Az ingoványos területen az elhagyott folyómedrekben, mint természetes tározókban jelentős mennyiségű víz halmozódott fel (Ludas-tó, Fejértó, Kengyel-tó stb.). Ezek a hosszan elnyúló, nyílt vizű tavak jó közlekedési lehetőséget biztosítottak az egyes települések között. A számtalan ér és más víz borította terület nem volt állandó. Gyakran a természetes vegetáció (sás, nád, káka) duzzasztó hatása is elegendő volt a vízfolyás irányváltoztatására. Az ártéri síkság természetes növénytakarója a vizenyős rétekre jellemző füves vegetáció lehetett. Az erdő kiterjedése az összterülethez viszonyítva nem volt jelentős. A nád, a sás, a gyékény - helyenként füzesekkel tarkítva - az ingoványos térszínt borította. A talaj - kivéve az ármentes felszíneket - gyenge termőképességű öntéstalaj volt, amely elsősorban a rét- és legelőgazdálkodáshoz nyújtott elfogadható feltételeket. 3. A gazdasági élet alapvető jellemvonásai a 18. század második felétől a 19. század közepéig A Taktaközben az egyes termelőegységek eltérő nagyságú, a természet nyújtotta keretek között mindent termelő, önmaguk minél teljesebb ellátására törekvő, piacra csak a maradékot vivő gazdaságok voltak. A gazdasági egységek sajátos termelési övezetekben, meghatározott időkeretek között gazdálkodtak. Minden taktaközi település határában - az ármentes térszíneken - műveltek kisebb-nagyobb kiterjedésű szántóföldet. Az eltérő természeti adottságok következtében azonban jelentős különbségek adódtak az egyes falvak között abban a tekintetben, hogy mekkora nagyságú, milyen talaj adottságú és mennyire szétszórtan fekvő parcellákon folytatták a növénytermesztést. A Tiszához közeli települések határát az elszórtan fekvő, apró parcellák jellemezték. Összkiterjedésük a terület egyharmadát sehol sem haladta meg. A Taktaköz északészaknyugati peremén elterülő falvak szántói összefüggő táblákat alkottak és talaj adottságaik is jobbak voltak. A Tiszával határos falvak (pl. Csobaj) a kétnyomásos, a Harangod-peremi települések, mint pl. Taktaszada, a háromnyomásos gazdálkodást alkalmazták. A termésátlagokat elsősorban az időjárás és a Taktaközt átszelő folyók, erek vízjárása befolyásolta. A vizsgált térség több mint kétharmadát elfoglaló ártéri övezetet sokoldalúan igyekeztek hasznosítani. A Tisza ártér kiterjedt legelői és kaszálói természetes takarmánybázist biztosítottak a Taktaközben jelentősnek mondható rideg állattartás számára. Pl. 1796-ban 28 kezes és szilaj tartású tehén- és ökörcsordát, valamint gulyát, 10 ménest, 36 juhnyájat és 2 disznókondát írtak össze a hat taktaközi településen {Páll I. 1986.). Minden egyes településnek volt állandó legelője, gyakran több is (belső és külső legelő). A rét- és legelőhasználat gazdaságosságát, intenzitását a természeti viszonyok folytonos változásai határozták meg. Nagyobb árvizek idején a Taktaköz jelentős ré398