A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TARCAI Béla: A miskolci fotográfia múltjából: egy polgárcsalád a századfordulón

18. kép. Társaság a lóversenyen, 1900 körül. 19. kép. A Váncza család Váncza József felv. autós kiránduláson 1900 körül. Váncza József felvétele E kis kitérő után térjünk vissza Váncza Emma fényképészi munkásságához. Szorgalmas és lelkiismeretes asszony volt. Műtermében 30 évig, megszakítás nélkül dolgozott. Az ő helyében mindenki más megtette volna, hogy a házasságkötés után visszavonul az üzleti élettől és idejét a háztartásnak, a gyermekek nevelésének, vagy a szórakozásnak szenteli. Nem ezt tette, hanem mindvégig dolgozott a műteremben is és ellátta a háztartás felügyeletét is. Még a hámori nyaralás idején sem szakadt el az üzlettől. A türelmet és nagy kézügyességet igénylő munkákat a retust és a képek színezését nem adta ki a kezéből. Miskolcról lovas ember vitte Hámorba és vissza az elvégezni való, illetve elkészült munkákat. A millenniumi kiállításon híressé vált panorámaképeinek elkészítése meglehetősen nagy szervezőmunkát igényelt. Az erdészet emberei a felvételezésre kiszemelt helyen eltakarították az útban lévő bokrokat, a belógó ágakat, a nehéz műtermi gépet pedig Podhaiszky Béla nevű, lengyel fiatalember cipelte a kiszemelt helyre és onnan vissza a műhelybe. (Akkoriban minden valamirevaló családnak megvolt a maga lengyele. Podhaiszky Béláról mondták, hogy bohém, élhetetlen és lusta volt, mert amikor gazdag rokonai meghaltak és az örököst keresték, nem jelentkezett.) A panoráma képek nemcsak a kiállítási elismerést hozták meg a szerzőnek, hanem egyébként is jó üzlet lehetőségét is, mert az ez idő tájt divatba jött képes levelezőlapok első motívumai ezek a fényképek voltak, és Ferenczi Bernát könyvkereskedése kiadásában jelentek meg. A múlt század utolsó évtizedeiben a fotográfiában a személyfényképezés, pontosabban a műtermi portré volt az uralkodó. Nem is csoda, hiszen a fénykép tömeges megjelenése új élmények forrását jelentette az ember számára, új magatartásformákat, új szokásokat hozott divatba. Mindenekelőtt élmény volt a fényképezett ember számára találkozása önmagával, és az, hogy a különféle emberi helyzetek, viszonylag egyszerű eszközökkel konzerválhatóvá váltak. A fényképeket díszes keretekben fel lehetett függeszteni a szoba falára, vagy csak egyszerűen betűzni a tükör és a Madonna-kép rámája mögé, de lehetett rézveretes albumokba is gyűjtögetni őket. Segítségükkel lehetett nyílt vagy rejtett üzeneteket közvetíteni a kortársak vagy az utókor számára. Megőrizték az arcvonásokat, a valódi pózokat, vagy a vágyak horizontján lebegő elképzeléseket. Divattá vált, hogy az emberek olyan kosztümökben és olyan környezetben 391