A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

KILIÁN István: Szűcs Sámuelnek, Miskolc helytörténészének élete és naplója

történészként járta végig a várost. Mindent megtekintett, ami egyáltalán érdemes volt arra, hogy megnézzék, s élményeit azonnal papírra is rögzítette. Kisebb útjai közül ki kell emelnünk az aggtelekit. Csodálattal nézi a természet művét. A „csepegő" kövek szépsége lebilincseli. Egészsége megjavítása végett többször utazik Párádra. Ha csak teheti, megfordul gyalog vagy szekéren a Bükkben. Hámorban pedig rendszeresen nyaralt családjával. Béla fiához Csáklyóra jó néhányszor elutazik. Élete utolsó útja is Csáklyóra viszi. Fájdalommal jegyzi is meg: lehetséges, hogy most látta utoljára fiát, menyét és unokáit. A 80-as években még egyszer látni akarta Pestet. 1886-ban volt a fővárosban. Megfordult Debrecenben és Szatmáron 1882-ben. Ha utazásait számba vesszük, s az ezek során lejegyzett jegyzeteit végigolvassuk, megint csak azt mondhatjuk róla, hogy egy minden iránt érdeklődő, s kíváncsiságában sohasem fáradó férfi tudását tükrözik. 6. A publicista és történetíró Szűcs íráskészsége s íráskényszere kétségtelen. Olyan korban élt, amely szinte ösztönözte, ösztönözhette az embert írásra, élményei megörökítésére. Úgy tűnik, hogy számára a legmegfelelőbb műfaj a napló volt, ennek is inkább a krónika felé hajló változata. Egyéni érzéseinek, személyes lelki konfliktusainak, belső életének alig vagy egyáltalán nem ad helyet a tizenhárom kéziratos kötetben. Ismeretes, hogy naplóján kívül publikált történeti, irodalomtörténeti, helytörténeti írásai is vannak. Végső'soron ugyanezeket az adatokat ismeri Szendrei János és Szinnyei József is, azaz annyit ismernek, amennyit Szűcs önmagáról közölt, hiszen mindkettőnek ő adta az irodalomtörténeti adatokat. Első írásai a Pesti Hírlapban jelentek meg. Névtelenül ő volt Kossuth lapjának Borsod megyei levelezője. 1849 után jó darabig egyetlen írást sem jelentetett meg. Szűcs befelé fordult, elzárkózott, a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedett. Napló jegyzeteit a Borsod-Miskolci Értesítőben jelentette meg. Elsősorban a reformkori és 48-as emlékeit örökíti meg, illetve adja közre 1881-ben, a kiegyezést követő egy évtized politikai enyhülésének hatására. Most már írhat ifjúkori álmairól, reformkori és szabadságharcos emlékeiről. Ebbe a sorba tartoznak azok az írásai, amelyek Palóczi Lászlóval kapcsolatosak, ő ír Kossuth Lajos miskolci időzéséről, Reviczky Ádám főispán beiktatásáról. Kezdi feldolgozni a város XVII. századi történetét. Sorozatot indít a város szabadságharc-korabeli történetéről. Majd sorra közli Borsod és Miskolc egykori neves férfiainak életrajzát. Történeti, helytörténeti tanulmányokon kívül még a színház históriája izgathatta leginkább. Miskolc színészetét ő dolgozta fel legelőször, ő közli a legrégibb miskolci színlapokat. 1888-ban Miskolc színháztörténetéről újabb sorozatot indít. Harmadik fő kutatási területe a nyomda- és irodalomtörténet. Ezen a területen is alapozómunkát végzett. Közli Kazinczy Barkassy Ádámhoz írott leveleit, sorozatban közli a miskolci nyomda és Borsod irodalmának adatait a Borsod megyei Lapokban. A nyomdatörténet még élete utolsó éveiben is foglalkoztatta. 1888-ban pedig egy sereg Borsod megyei és miskolci irodalmi adatot tesz közzé. Ilyenformán Szűcs Miskolc első történésze, irodalomtörténésze. Az ő írásai nyomán derül fény Miskolc XVII-XVIII. századi történetére. S amit megélt, a saját korát, a XIX. századot nyilván az előbbi koroknál sokkal részletesebben tárta fel. Publikációját is ugyanaz a precizitás teszi értékessé, mint krónikáját. Egy-egy kérdésnek általában igen becsületesen utánanéz, s ha az szükséges, tanulmányait levéltári adatokkal is kiegészíti. Alaposságához nem férhet kétség.

74 74. Szűcs Sámuel bibliográfiáját lásd a jegyzet után. 320