A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

CSAPLÁROS István: A magyar szabadságharc bukása és a januári lengyel felkelés kitörése között

Szépművészet. Az alaptónust még Orlai Petrich Soma ütötte meg, 1851-ben, //. Lajos holttestének feltalálása c. festményével, majd pedig a Zách Klára-témával. A történeti képfestés Magyarországon jószerint csak 1859-től indul, ugyanis a Magyar Képzőművészeti Társulat ebben az évben hirdet pályázatot történelmi tárgyú képek festésére.

78 Sajnos a pályázati kiírás szövegéig nem tudtam eljutni, ezért kissé talányos számomra ma még bizonyos témák következetes ismétlődése az ötvenes évek végén. Felvetődik a lehetséges kérdés: vajon a pályázat szerzői szuggeráltak volna bizonyos témákat, vagy ezek nagyon is benne voltak a kor levegőjében; a művészek szándéka bizonyára azonos, történelmi tárgyú képekkel emlékeztetni a nézőt a szebb, dicsőbb múltra vagy pedig ráébreszteni, tudatosítani őket arra, hogy most minő korban, milyen viszonyok között is élnek... Az említett pályázat csak meglódította a festők témaválasztási fantáziáját, hiszen a pályázat meghirdetése előtt is voltak értékes történelmi kép festésére irányuló erőfeszítések. Ilyen pl. Wagner Sándor (1838-1919) Dugovics Titusz, aki az ostromlott vár fokára elért és a török zászlót kitűzni szándékozó ellenséget a magasból a mélybe taszítja, feláldozva egyúttal saját életét is. Művének mondanivalója az igazi hazaszeretet, a hazáért, a nemzeti becsületért való áldozatkészség. Fiatal festőművészeink hazai alaptanulmányok után Bécsben vagy Münchenben képezik magukat tovább, az ottani konzervatív, akadémikus stílusú főiskolákon. Madarász Viktor (1830-1917) volt az első, aki 1856-ban Párizsba utazott, tízegynéhány évig ott is maradt és érte el nemzetközi sikereit. Léon Cogniet magániskoláját látogatta, a Salonban kiállított képe alapján Théophile Gautier költő és kritikus fedezte fel.

79 A múlt század ötvenes éveiben és a hatvanas évek elején három olyan képzőművészeti témával találkozunk, amelynek lengyel vonatkozása van: Zách Felicián - II. (Jagelló) Lajos és (Szapolyainé) Jagelló Izabella. A Jagellók meg tudtak halni Magyarország védelmében. I. Ulászló Várnánál, //. Lajos Mohácsnál, ámde az 1515. évi Jagelló-Habsburg örökösödési és házassági egyezmény értelmében kerültek évszázadokra a Habsburgok a magyar trónra; (Jagelló) Izabella idején szakadt meg Erdély szorosabb kapcsolata Magyarországgal. Nem vagyok történész, csak emlékezem... A politikában Magyarország és Erdély szempontjából nem volt szerencséjük, illetve számunkra a Jagelló nagyhatalmi politika fatális következményekkel is járt. Mindettől függetlenül „77. Lajos holttestének feltalálása" megmaradt szimbólumnak, nemcsak Orlai Petrich Soma művében, de később 1860-ban Székely Bertalannál is. Az Izabella témaválasztással is egyet lehet érteni. Öregebb férje, Szapolyai János magyar király korán magára hagyta, s már Budán is két pogány szorongatta (a német és a török), de Erdélyben sem volt sokáig nyugta, el kellett hagynia azt a csodálatosan szép „tündérkertet", a tőle való búcsú, és a fába vésett betűk (SFV) nemcsak Than Mórt (1828-1899) ihlette meg 1864-ben, de jóval később 1879-ben Madarász Viktort is; mindjárt hozzáteszem, hogy több költőt is (és itt érdemes lenne a szépművészet, a festmény) ihletését vizsgálni a költészetben. Az Izabella-téma egy kicsit évfordulós ügy is volt, mert az erdélyi fejedelemasszony halálának 300. évfordulója táján jelentkezett. A Zách Felicián-téma látszik politikailag legegyértelműbbnek. A magyar királyi udvarban tartózkodó Kázmér lengyel királyfi, közeli rokona, a lengyel származású királyné, tudtával csábítja el a legszebb udvarhölgyet (első pillanatra a Bánk bánMelinda-Ottó-Gertrúd párhuzam is juthatna eszünkbe), aki így elveszíti női becsületét, a középkor mentalitása szerint jelentős női értékét. A leány és az apa felháborodása érthető, a nőcsábász királyfi gyorsan elpárolgott, és a tettes hiányában a felbőszült apa 78. Zenészeti Lapok 1862. I. 2. 14. sz. 111. 79. Uo. 1862. IX. 11. 50. sz. 398. 274