A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

CSAPLÁROS István: A magyar szabadságharc bukása és a januári lengyel felkelés kitörése között

vei. A fiatal menekült, Plater grófnő nem akarja veszélyeztetni házigazdái életét, elhagyja őket.

15 A szabadságharc bukása után közvetlenül burjánzó irodalomnak jobbára szerelmi alapmotívumú történetei mellett vannak más, olykor egymást vagy az ellenséget gúnyoló, kritikával illető írásai is. Ilyen a Jaj már minékünk! c. versike, Kopasz László (nagyfalusi Fekete Mihály) „műve", amelyben gúnyolódik az erdélyi szászok félelmén, hogy Bem tábornok be ne sorozza a szász ifjakat seregébe; jellemző sorai: „Ne vidd jámbor magzatink / Csaták mezejére!" Bem válasza: „A szegény szász ifjakat / Én hogy elragadjam? - / Drágább nekem a kenyér, / Hogysem nekik adjam!

16 Most jelent meg először nyomtatásban Zalár József/l lengyel és a honvéd c. verse, amely magyar visszavágás a lengyel hősiesség egyoldalú öndicséretére. Vége: „Bátor volt a lengyel had ezután is, / És büszkék voltak rá, hogy lengyelek; / De többé nem hallotta senki tőlük: /-Honvédek, ily vitézek legyetek!"

17 A legerősebb szót, a legbátorítóbb szót Georg Herweghtől kapta a korai Bach-korszak irodalmi lapjainak olvasója. Alig nyolc hónappal a szabadságharc bukása után, igaz, hogy névtelenül jelenik meg Herwegh Der sterbende Trompeter c. versének magyar fordítása (A haló trombitás). A vers negyedik szakaszának végén lévő „Noch ist Polen nicht verloren". (Nincs még oda Lengyelország) kitételt az adott viszonyok között elsősorban a hasonló helyzetben lévő Magyarországra lehetett érteni (akárcsak Bajza ApotheosiséX, amelyben a lengyel szó elő sem fordul, annyira illett az ötvenes évek elejének hangulataira; olyannyira, hogy a cenzúra Bajza verseinek új kiadásából törölte , és ennek helyére a magyar költőnek új, hosszú és semmitmondó verset kellett írnia). Herwegh versének az utolsó ítéletről szóló befejezése a föld valamennyi népe számára hirdet szabadságot. A felkelést 1831-ben elvesztett lengyelek, de az 1849-ben vesztes magyarok számára is. A vers ilyen korai közlése bátor és előremutató tett volt 1850 tavaszán

18

, amikor a „bresciai hiéna" uralma még tartott Magyarországon... Él még a bukás utáni költészetben az 1848 előtti magyar részvét hagyományos hangja is. Kopasz László Sötét felhő c. versikéjében: 1. Sötét felhő szállá / A lengyel egére, / Vér, eső, hazája / Pusztuló terére, / Bujdosásnak átka / Hontalan fejére. / 2. Látod háborgását / Vad tengeren árjának, / Hallod csattogását / A viharmadárnak... / Nézd, nézd minő kép ez, / Hol lengyelek járnak!"

19 A Kopasz László ábrázolta lengyel sors persze érthető a magyar szabadságharc menekültjeire is, de világosabban, művészibben fejezte ki ezt a gondolatot Erdélyi János A menekültek (1850-ben írt, de jóval később megjelentetett) versében. Néhány versszakát idézem csak, amelyek három többé-kevésbé azonos sorsú nép helyzetét villantják fel: Első közös mozzanata a hazától való elválás és a hozzá való ragaszkodás (Kölcsey és Vörösmarty által is megörökített) képe. „Vivének földet, egy maroknyi földet / Bujdosó gyermekid, ó haza! belőled. / Hogy a távolból se váljanak el tőled?" A költemény utolsó két versszaka konkretizálja a menekülteket, azon nemzetek fiait, akik az utolsó negyedszázadban függetlenségükért hiába harcoltak: 15. Hölgyfutár 1850. I. 5. 4. sz. 16. Magyar Emléklapok I. füzet 128. 17. Magyar írók Albuma Pest 1850. 95-96. 18. A haló trombitás. Hölgyfutár 1850. V. 31. 123. sz. 525. 19. Magyar írók Albuma 1850. 80. 261