A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

OROSZ György: „Add nekik a te szent nevedet”. Zarándok-énekesek és énekes vándorkoldusok a Kijevi Ruszban

toleráns magatartásával lehetővé tette, hogy a népi alkotó nézetek a maguk egyszerű módján továbbfejlődjenek és gyümölcsözzenek. A vallásos népénekek nagymértékű elterjedéséhez azért az egyház közvetett úton mégiscsak hozzájárult, s ez abban nyilvánult meg - mutat rá Novikov -, hogy az egyház böjti időben tiltotta a „világi" énekeket, többek között a bilinákat, a történelmi énekeket és a balladákat. A vallásos családok a XX. század negyvenes éveiig böjtben „istenes" énekeket énekeltek. Az óhitűek közül sokan máig őrzik ezt a szokást.

15 A fentiekben bemutatott énekes koldusok csak későbbi, azaz másodlagos hordozói az orosz egyházi népénekeknek. A keleti szláv egyházi népénekek elsődleges szerzői és előadói - az orosz nép körében a legrégibb és legelterjedtebb elnevezésükön kaliki perechozie - közvetítők voltak a keresztény egyház és a nép között. Átültették a bizánci-kijevi-moszkvai ortodoxia kánoni és apokrif eredetű műveiből a nép nyelvére mindazt, ami a tömegek fantáziájára a leginkább hatott, de eközben a keresztény nézetek orosz földön számos esetben egybeolvadtak a helyi pogány mitológiával írja idevonatkozó tanulmányában Fedotov.

16 A Kijevi Ruszban a törzsi régmúltról és a fejedelmek dicső tetteiről szóló bilinaeposz mellett létezett a népi epikus költészetben egy olyan énekműfaj is, amely mitológiai témákat dolgozott fel. A keleti szlávok mítoszai olyan módon írták le a világot, ahogyan ezt a finnek eposza, a Kalevala^

7 teszi, valamint a skandináv mitológia Verses Eddája.™ A szinkretista tudatformában gyökerező orosz egyházi népénekek közül a „Mélységek könyve" (Golubinaja kniga) elnevezésű alkotások ábrázolják a világot - a három kozmoszt: a mikro-, a mező- és a makrokozmoszt - a legkomplexebb módon.

19 A „Mélységek könyvéhez" tipológiailag igen közel áll a legrégebbinek tartott eddikus vers: a „Völva jóslata" (Völuspá).

20 A mitológiai világlátás szemüvegén keresztül mindkét ének - a „Völva jóslata" teljesebben - modellálja a világot, ámbár igen tömörített formában. Míg a „Mélységek könyve" a pogány-keresztény szinkretista tudatforma alkotása, addig a „Völva jóslata" teljes egészében az archaikus mitologikus világkép talajából nőtt ki. Anickov elgondolása szerint az egyházi népénekek a keresztény Rusz létrehozóinak, azaz az „új emberek" klasszikus (pogány, világmagyarázó-O. Gy.) költészetének 15. Novikov i. m. 211. 16. Fedotov i. m. 9.; Az egyházi népénekek szerzői-előadói tartalmi ihletést a következő forrásokból kaptak: a Szentírás, szentek legendái, egyházi énekek, apokrif elbeszélések (Lásd: Varencov i. m. 6-7.). Fedotov ezzel kapcsolatban a következő kiegészítő megjegyzéseket teszi: Igen ritkák az ószövetségi témát feldolgozó énekek, ül. a Megváltó földi életének eseményei közül egy sem került be az Újszövetségből a népénekekbe. 0 ezt azzal magyarázza, hogy a Biblia az orosz embernek nem volt mindennapi olvasmánya. Sokkal inkább szerették a szentek legendáit, a templomban hallott épületes történeteket, s igen népszerűek voltak az apokrif elbeszélések. Mindezek mellett az ikonfestészet is megtermékenyítőleg hatott az orosz egyházi népénekek születési folyamatában. (Lásd: Fedotov i. m. 14-17.) 17. Kalevala. Fordította Nagy Kálmán. Budapest, 1975. 18. Die Edda. Nach der Heldenschrift des Brynjolfur Sveinsson in der Übertragung von Kari Simrock. Berlin, 1987. 19. A „Mélységek könyve", amely számos szövegváltozatban ismert, és egykoron igen elterjedt volt Oroszországban, talán az egyik legősibb egyházi népének. Kialakulására jelentős hatást gyakorolt az apokrif irodalom. Az ének mélystruktúrája kimondottan pogány. Ebből a talajból nőtt ki az a sajátságos kozmológia, amely a kereszténységben újraszakralizált mikro-, mező- s makrokozmosz leképezésével és értelmezésével foglalkozik. (Lásd: Fedotov i. m. 15.; Varencov i. m. 15-16.; Tokarev i. m. I. 126.; II. 586-587., 590., 595.) 20. Die Edda, i. m. 7-15., 274-275. 238