A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

OROSZ György: „Add nekik a te szent nevedet”. Zarándok-énekesek és énekes vándorkoldusok a Kijevi Ruszban

nikus

4 és beavatási mítoszok

5 nyomai. Fény derül továbbá arra is, hogy a pogány termékenységi és földkultusz

6 keresztény talajon reprodukálódott. Bizonyos énekekhez pogány-keresztény szinkretikus záradékot csatoltak,

7 más esetekben a keresztény énekszövegbe szervesen beágyazódtak ezek a szinkretikus formulák:

8 ilyeténképpen pogány-keresztény, azaz kevert tudatformájú ráolvasó ének imák jöttek létre. A közelmúlt orosz folklorisztikai kutatásai szerint - s itt csak Novikov közléseire hagyatkozom - az egyházi népénekek mai elterjedési területe nagyjából az egyéb epikus énekekével esik egybe, vagyis az ún. orosz északon jegyezték fel túlnyomó többségüket.

9 Novikov, az 1950-60-as években az orosz északon (Arhangelszk-területi Kargopoli járás kiterjedt vidékein) végzett gyűjtési expedíciók anyagát elemezve, amelyek meglepően gazdag élő népénekhagyomány meglétét bizonyították, egyebek között arra is rámutatott, hogy a mai előadók mindannyian a paraszti közegből kerülnek ki. Novikov közli továbbá, hogy az északi vidékeken ma is élnek még olyan öregek, akik jól emlékeznek a vándorló énekes koldusokra (népies nevükön oroszul: kaliki perechozie). S bár a népi énekesek ezen fajtája már régen kihalt, ennek ellenére a folkloristák gyakran találkoztak az 50-60-as években olyan adatközlőkkel, akik kijelentették, hogy ők maguk, vagy szüleik ezektől a koldusoktól tanulták az énekeket.

10 Az 1917-es nagy októberi forradalom előtti Oroszországban ezek az éneklő vándorkoldusok még igen sajátságos színfoltot alkottak. Kamenev így ír róluk 1930-ban: jy

Aki ismeri az októberi forradalom előtti régi falut, bizonyára emlékszik a tekerőlantos eléggé jellegzetes alakjára. Ott ül nyáridőben ez az istenes ember valahol az árnyékban, mellette a vakvezető fiúcska, körülötte a népes hallgatósereg. A tekerős zeneszerszámának egyhangú, szomorú, elnyújtott dallamával kíséri énekét, a vakvezető kisfiú csengő hangon énekli a kísérőszólamot: hol »Alekszejről az istenes emberrőU, hol »A gazdagról és LázárróU, hol »Csodatevő Nyikolajról«, hol pedig »Az utolsó ítéletrőU szól az ének... A tekerős, a kalika perechozij, akarva-akaratlanul az egyház ügynöke, vándorénekes, aki faluról falura, vásárról vásárra jár, s meggyökerezteti a néptömegek tudatában a nézeteket Istenről, a szent vértanúkról, Isten szolgáiról, s ezeket a nézeteket kissé elnyújtva, a fantáziát megmozgató cselekményben fejti ki, sajátosan szomorú hangon, ami az egyszerű hallgatóságot bizonyos vallásos érzülettel tölti el... "

n Oroszországban a papságnak is tudnia kellett ezekről az egyházi népénekekről mutat rá Bessonov -, hiszen körös-körül ezrével énekelték őket. A cári udvarban is megfordultak ezek a vak énekesek, illetve tartósan ott tanyáztak. Egyházi ünnepeken vallásos népénekeket adtak elő, és ezért ellátást kaptak. így például Alekszej Mihajlo4. Lásd a „Mélységek könyve" (Golubinaja kniga) és a Jeruzsálemi tekercs" (Jerusalimskij svitok) c. énekeket, ül. az utóbbi esetében az ugyanilyen elnevezésű prózai elbeszéléseket: Varencov i. m. 11-39., 229-235.; Bessonov i. m. 112. 269-378.; H/6. 68-96. 5. Nevezetesen a „Fédor Tiron" és a „Bátor Jegorij" (Jegorij Chrabryj) c. népénekek tartalmaznak iniciációra utaló motívumokat. Lásd: Varencov i. m. 95-110.; Bessonov i. m. 1/3. 525558.; 1/2. 393-503. 6. Lásd ezzel kapcsolatban a Jeruzsálemi tekercs" c. énekeket és prózai elbeszéléseket.; Vö. még: Komarovic V. P.: Kul't roda i zemli v knjazeskoj srede XI-XIII vv. V kn.: TODRL. T. 16. Moskva-Leningrad, 1960. 84-104. 7. Lásd a „Legszentebb Istenszülő álma" (Son Presvjatoj Bogorodicy) c. énekeket és prózai elbeszéléseket: Varencov i. m. 48-50.; Bessonov i. m. II/6. 175-236. 8. Nevezetesen a „Tizenkétpéntekről" (O dvenadcati pjatnieach) c. énekek és prózai elbeszélések rendelkeznek ezzel a sajátossággal. Lásd: Bessonov i. m. II/6. 120-157. 9. Novikov Ju. A.: K voprosu ob evoljucii duchovnych stichov. In: Russkij Fol'klor XII/1971. 208. 10. i. m. 210-211. 11. Kamenev S. A.: Cerkov' i prosvescenie v Rossii. Moskva, 1930. 188. 236