A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

BENCSIK János: Tokaj adófizetői. A háztartások, családi üzemek és a város kölcsönhatása (1816–1821)

TOKAJ ADÓFIZETŐI A háztartások, családi üzemek és a város kölcsönhatása (1816-1821) BENCSIK JÁNOS Tokaj, amely a késő-középkor során rangos és népes mezőváros (oppidum) volt, egy viszonylag szűk területen, a Bodrog és a Tisza, más oldalról a Kopasz-hegy között „halmozódott". Területe az északi és a déli városfal által bezárt, zsúfolt térségre korlátozódott, ahol egyre osztódtak a beltelkek. Sőt, szűk pinceházakat ástak a löszmeredély tövében is.

1 Feltehető, hogy a török kor végéig nem is merészkedtek, merészkedhettek túl e védelmet nyújtó falakon. Számos esemény tanúsítja, hogy Tokaj bár kedvező, de mégis veszélyeztetett földrajzi térben települt, amely végül is esetenként előnyére szolgált, de az ellenséges hadak járásakor éppen vesztére volt. Ilyen volt a Básta-féle pusztítás is.

2 Mégis fennmaradt a város. Törvényei pedig - melyeket az 1610-es állapotoknak megfelelően a testvérvárosokkal együtt, nagyjából hasonló szövegezéssel írásba rögzítve sokáig alaptörvénynek tekintett a város népe,

3 - éltették városi társadalmát. Bár a XVIII. század közepén kiváltságai, egyebek mellett gazdasági jogai s belső önkormányzata ellen földesúri támadás indult, ennek ellenére vissza-visszatérhetett korábbi önmagához. Lakossága, mint a legtöbb településen hazánkban, itt is nemesekre és nem nemesekre tagolódott. Az utóbbiak városi polgárok, illetve jobbágy és zsellér állapotú egyének voltak. Ezekre az adófizető rétegekre vetették ki azt a sok-sok pénzbeli és egyéb terhet, amelyet egyébként a város közösségére egy tételben, egy összegben rótt ki az állam, a vármegye, a katonaság (stb). Az adókivetés gyakorlata Tokajban is ugyanúgy működött, ahogyan egy jobbágyfaluban. A településre kirótt különböző terheket a teherviselő háztartások (kisüzemek) fakultása szerint osztották szét. E célnak megfelelően dikát állapítottak meg, s ilyen arányban kötelezték a város lakóit a közterhek fizetésére, törlesztésére.

4 Esetenként mentesek voltak a dikális adókivetés kötelezettsége alól azok a személyek, akik valamely hivatalt viseltek (főbíró, esküdtek, vásárbíró stb.). Tokajban a 1. Bencsik János: A tokaji pinceházak. Ház és Ember 6. Szentendre, 1990. 191-198. 2. Mosolygó József: Tokaj, Bp. 1930. Magyar városok monográfiája. 27. 3. Az Tokai Városnak eleitől fogván való törvéniek 1610. közrebocsátja Csorba Csaba, 1989. (faximile) Németh Gábor: Hegyaljai mezővárosok „törvényei" a XVII-XVIII. századból. Bp. 1990. 4. Egyetlen példa a „dica kulcsá"-ra, 1821-22-es adóösszeírás kapcsán: „zsellér fej 5 rft 30 krj, alzsellér fej 2^15, fiu (után) 4-30., leány (után) 3 rft., szolga 3 rft, szolgáló lány 2-30., ökör 2-41., fejős tehén 1-35., meddő tehén 1-09., 3 esztendős növendék 1-09., 2 esztendős növendék 0-46 krj., ló 1-09., 2. osztályú ház 46 krj, 3. osztályú ház 30 krj., 1 kaszás rét 46 krj, 1 kapás szőlő 1-30 krj., mesterség II. classis 5-30., III. classis 2-45., kereskedés II. classis 12 rft., III. classis 6 rft., szilvás, veteményes 1-12 krj., 1 kas méh 30 krj., Redemptio (legelés) 1 marhátul 2 rft. 217