A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TÓTH Péter: Cigányok Miskolcon a 18. század közepén

E részletes áttekintés után lássuk, hogy a feldolgozott iratokból milyen általános következtetéseket lehet levonni a miskolci cigányokat illetően, különös tekintettel az életmódjukra, vagy pontosabban: az életmódbeli különállásukra? Az összeírásokból kiderült, hogy az 1760-as évek legelején itt talált családok nagyobb része az 1780-as évekig sem költözött el a városból - sőt, a vezetéknevek alapján a következő század közepén is igazolható a folyamatos ittlakás. Az is kiderül továbbá, hogy az elköltözők többsége egy-két éven belül érkezett jövevény volt. A letelepedettség fokát az is jellemzi, hogy amíg az 1740-es években a vármegyei és a városi statútumok kifejezetten sátrakban és kalyibákban lakó cigányokról írnak, addig 1765-ben 13 család már olyan házakban lakott, amelyeket a kémények alapján írtak össze. Ezeknek a házaknak az értéke ugyan nem volt magas (1786-ban például Budai Mátyás 24 forintért adta el a magáét - ekkortájt egy öl kő alapú vályogfal értéke 2 forint és 30 krajcár volt),

21 láttukra azonban Jákob Glatz a század vége felé mégis joggal leírhatta a következőket: „Miskolc város lakosai között van néhány cigány is, akik - nem úgy, mint a többi fivéreik: nyomorúságos kunyhókban, hanem - rendes házakban, bérért laknak. "

22 A cigányok házai a város szélén, egymástól nem túlságosan messze, azonban mégsem telepszerűen állottak: a Felső Újváros utca végén 2 ház, az Új soron egy ház, a Fábián utca vége felé 5 ház, a Czikó utca végén egy ház, az Újvárosban, a Pece-patak mentén egy ház, végül a Piacz utcában, az Aszalai-féle funduson 3 ház. Berendezésükről szinte semmi adatunk nincsen: mindössze annyit tudunk, hogy egyikben-másikban volt ágy, illetve láda. Egy ház általában egy háztartást jelentett; a családok átlagos nagysága 1768-ban 5 fő, 1776-ban négy fő volt. Gyakran felnőtt - 20, sőt 30-40 éves - fiúk is együtt laktak a szüleikkel, nyilván ezek idős kora vagy beteges volta miatt. Ami a gyerekeket illeti: a két, e célból készült összeírást nehéz összevetni, mivel az egyikből hiányoznak a személynevek. Az életkorok összehasonlítása a felületes becslések miatt nagyon bizonytalan, így még csak körvonalazni sem lehet a születések számát, illetve a halandóságot a két conscriptio között eltelt időszakban. A legtöbb családban egyébként mindkét forrás szerint három gyerek volt. Számolnunk kell végül más fajta - a cigányokra később is jellemző - együttlakással: 1768-ban például Kalló Ferenc házában két család lakott (5-5 fő), s még egy idegen árva gyerek is. Az ideiglenes együttlakásra, azaz más cigányoknak vagy nem cigány csavargóknak a hosszabb-rövidebb időn át való befogadására ugyancsak több adatunk van. Az életmóddal kapcsolatos másik alapvető probléma a foglalkozás: ez abból az igyekezetből is kitűnik, amellyel a felsőbb hatóságok próbálták eltiltani a hagyományos cigány foglalkozások egy részét - mint például a lovakkal való kereskedést és a kéregetést -, illetve rászorítani a cigányokat a földművelésre. Láttuk, hogy a század első felében a miskolci cigányok minden esetben kovácsmunkák kapcsán tűnnek fel a forrásokban (vagy ilyenért fizetik, vagy emiatt szabályozzák őket). Az összeírások szerint a felnőtt férfiaknak több, mint a fele kovács volt. A „faber miserabilis" és a „faber exilis" kifejezések, valamint egyéb adatok is (így például az a vármegyei tervezet, amely szerint a cigány kovácsokra csak kisebb értékű munkát lehet rábízni, s ők pénz helyett némi élelemmel is megelégednek)

23 azonban arra intenek, hogy a beírt foglalkozás nem feltétlenül azonos a megélhetési móddal. Az 1768-as összeírásban például Daru György foglalkozása szerencsejátékos (aleator vagy „koczkás"), 1776-ban pedig azt írják róla, 21. Sp. V. 271. 22. Glatz, Jakab: Freymüthige Bemerkungen eines Ungars über sein Vaterland. Teutschland, 1799. 132. - Az útleírásra Gyulai Éva hívta fel a figyelmemet, s az ő fordításában és szíves engedelméből közlöm a miskolci cigányokra vonatkozó részleteket. 23. Tóth i. m. 65-66. 213