A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TÓTH Péter: Cigányok Miskolcon a 18. század közepén

adósságát.

18 - A legérdekesebb azonban a számunkra az a per, amelyet 1764-ben indítottak ellene, illetve felesége, Pundi Ilona és leányuk, Oláh Erzsébet ellen.

19 A vádemelés azért történt, mert - ahogyan az ügyész előterjesztette - a vádolt személyek „... Januarius havának 24. napján estvékor... becsülletes Szikora Jánosnak, bécsi kereskedőnek útját elállani, azont minden igaz ok nélkül hurczolni, verni, véressíteni, végtire pénzitül, ruhájátul, kardjátul és zsebbe való órájátul megfosztani... nem iszonyodtak". A verés a periratok szerint Vadászi István műve volt, a felsorolt tárgyak - a pénz több, mint 28 arany volt! - eltulajdonítása és elrejtése a lányáé; Pundi Ilona bűne az volt, hogy a férjét nem tartotta vissza a verekedéstől. A vádlottakat a város bírósága botütésre ítélte. - Mindezeken túl azonban sokkal érdekesebb lenne a számunkra, ha megtudhatnánk: hogyan került ez a becsületes, magyarul alig tudó német kereskedő a városnak a „Bábony felé való szélire", s hogy mit keresett egyáltalán a cigányházak között késő este? Mivel az ő vallomása nem található meg az iratok között, ezért csak a perbe fogottak által elmondottakból idézhetünk. Pundi Ilona szerint a német kereskedő már délután ott járt és rézpénzt adott a gyerekeknek; majd este, amikor a dolog történt, benyitott a házba, megállt az ajtóban és a következőket kérdezte: „hol van itt Hur?" Vadászi István szerint is - ahogyan a kocsmáros vallotta, akinek maga mondta el az esetet - „egy német jött az házamhoz kurvát keresni". A lányuk, Oláh Erzsók tagadta a lopást és azt vallotta, hogy azért szaladt el a német elől, mert az kihúzta a kardját és kergetni kezdte őt, ő pedig az apja házába menekült és verekedés közben a földről szedte fel a német által elejtett tárgyakat. Az ellentmondó vallomásokból is annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy nem véletlenül került a cigányok által lakott városszéli házakhoz a kereskedő, hanem - talán előzetes információk alapján némi szórakozást keresni mehetett oda. S akár általában keresett kurvát a cigányok között, akár pedig egy „megtalált" személy fosztotta ki, a lényeg a mi szempontunkból az, hogy úgy látszik: a prostitúció nem állhatott távol a miskolci cigányok egy részétől. Igaz, egy kicsivel később, de még egy Vadászi vezetéknevű miskolci cigányról vannak adataink ebben az időszakban: őt azonban a „Közi" keresztnév miatt nem tudjuk pontosan azonosítani. Az sem zárható ki, hogy ez a Kozák név rövidített alakja - erre fentebb már láttunk példát -, a Vadászi név pedig a származási helyére utal. Mindenestre érdemes idézni panaszából, amelyet 1781-ben terjesztett a vármegye elé

20 és amely bepillantást nyújt a muzsikus cigányok életébe. A következőket írja: „Miulta az nagy árvíz úgy megpusztított, hogy épen a' mi akkor rajtunk volt, a' maradott meg, az időtül fogva úgy is, a' mint voltunk, fel nem vehetjük magunkat. A' portio fizetés, közönséges szolgálat megvagyon rajtunk. A' mi pedig közelebb szorongat, a' verbuncus katonáknak kéntelen is szolgálnom kellett hegedülésemmel. Ekkor szegény állapotomhoz képest is magam dolgához nem láthatok, csak most Adventre hagytam félbe, ismét azt kívánják, azon szolgálatra előálljak. Instállom alázatosan a' tekintetes urakat, méltó tekintetben vévén ebbül lett sok fogyatkozásomat, külömben is annak idejében az uraknak is megkívántatik szolgálatom, vágynak mások is, a' kik a' katonáknak abban szolgálhatnak, ha sorrendes időt szabván hozzá, a' következés szerint tartozom megcselekedni. De csak ha én nyomoríttassam meg, készebb leszek Miskolczbul is kimenni, mivel így semmiben nem mehetek elő. Azon katonákat illető szolgálatra jó rendelést tenni és most közelebb az attól való felszabadulásom felől parancsolatot adni méltóztassanak.. ." - Nyilván nagy lehetett tehát a kereslet a jó muzsikus cigányok iránt Miskolcon. Ugyanakkor az is látható, hogy egyetlen árvíz földönfutóvá tehetett egész cigánycsaládokat is. 18. Sp. XIII. 97. 19. Sp. XV. 18. 20. Act. Pol. XI. I. 141. 212