A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

FARAGÓ Tamás: Városi halandóság Magyarországon a 18–20. században

Budapest Városok Megyék Összesen a) b) c) történeti Mag trianoni yarország Nyers halandósági arányszám i(ezrelék) 1910-9 20,4 23,6 f) 23,7 f) 23,4 f) 22,5 1920-9 16,8 20,4 g) 21,4 g) 18,9 1930-9 13,0 18,4h) 16,5 h) 14,9 1938 14,2 15,6 14,1 14,2 a) Nagy-Budapest b) 25 törvényhatósági jogú város c) falvak és mezővárosok (1910-ig történeti terület) d) szűkebb értelemben vett Magyarország Erdély és a Temesi Bánság nélkül e) 1876-80 átlaga (a kolerajárványos évek nélkül) f) 1910 g) 1921 h) 1931 Források: Acsádi-Klinger 1965., 52., Benda-Faragó 1980., s. p., Klinger 1980., Láng-Jekelfalussy 1884., 386-7. városba vándorlásának számlájára (Kenéz 1905.; Thirring Gusztáv 1912.; Thirring Lajos 1963.). Ha közelebbről, egyenként megnézzük az egyes városok természetes szaporulatát és halandósági mutatóit, akkor azonban jelentős eltéréseket találunk közöttük. Népmozgalmi mutatóik alapján a magyarországi városok korántsem alkotnak egységet, hanem a 18-19. század folyamán nagyjából három népesedési modellbe sorolhatók be: egy „nagyvárosi", egy „kisvárosi" és egy „parasztvárosi" modellbe. Nagyvárosi halandósági modell (Budapest) Budapest három város (Pest és Buda szabad királyi városok és Óbuda kamarai mezőváros) fokozatos összeépüléséből alakult egységes várossá a 19. század folyamán. Népességnövekedése különösen a 19. század közepétől rendkívül gyors, messze meghaladja a korabeli európai átlagot - lakossága 1850. és 1915. között 180 ezerről közel 1 millió főre, tehát több, mint ötszörösére növekszik. Városrészei közül elsősorban Pest a dinamikus - ennek 18. századi halandósági adatai viszont hasonlítanak ahhoz a modellhez, amelyet a kutatás a 16-18. századi nyugat-európai városról rajzolt. Egészen a 19. század közepéig magas Pesten a halandóság. Az 1700 és 1850 közötti vizsgálható évek kb. 40 százalékában negatív a népszaporulat mérlege s a pozitív években is gyakran elég alacsony a születési többlet (Fallenbüchl 1958.; Moess 1970.; Pallós 1950.; Turányi 1963.). Rendkívül magas a csecsemő- és gyermekhalandóság (Moess 1970. vö. 8. tábla), és a gyorsan növekvő városban nagy tömegek még az 1880-1890-es években is igen rossz lakáskörülmények között élnek (Körösi 1893.). Ugyancsak rosszak Pesten a higiéniai viszonyok, s a népesség jelentős része tisztítatlan Duna-vizet iszik a 19. század 60-70-es évéig (Máday 1973.). Egyszóval a magyar főváros szinte teljesen reprodukálja a hagyományos „városi temető" szimptómiáit. Tény ugyanakkor, hogy igen nagymértékű Budapestre a bevándorlás már a 19. század első felében is (Bácskai 1979.), az 190