A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

T.NÉMETH Annamária–NÉMETH Gábor: A szikszói református egyház úrasztali edényei

nűleg erre vonatkozik az 1891-es leltár 4. leírása: „egy díszes arany kehely felirat nélkül". Hogy mi lett a darab sorsa, nem tudjuk. Századunkban már nem említik. Azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy még egy, a reformáció előtti időkből származó kehely is hosszú ideig az úrasztali edények közé tartozott. Mint értékes középkori emléket az egyházközség értékesíthette is a gyakran esedékes - és a szikszói templom tekintélyes méreteiből adódóan nagy megterheléssel járó - felújítási és tatarozási munkák fedezésére, hiszen így került el Szikszóról az 1635-ös keresztelő kanna is. Sőt annak lehetősége sem zárható ki, hogy valamikor egy másik egyháznak adományozták, hiszen az egyházközség életében erre is van példa. Amikor 1810-ben Tállya leégett, Szikszó adott „egy talpas, aranyozott ezüst poharat, melynek srófon jár a talpa", írja Varga József az egyház történetét feldolgozó, már többször idézett kéziratában.

50 Nagyon reméljük, hogy egyszer még felleljük ezt a szép késő gótikus kelyhet is. A továbbiakban még két meglévő, ám a korábbi leltárakban nem azonosítható ötvöstárgyat ismertetünk. A legkisebb méretű, alacsony talppal ellátott pohár eredetileg a XVI. század második felében elterjedt ún. tölcséres pohár volt.

51 A kónuszos kupa a felső harmadától hirtelen erősen kihajlik és a szájperem alatt vésett kettős vonalsorral határolt sávban háromujjú leveles indadísz fut körül. Ez a díszítés nagyon jellegzetes.

52 A pohár fenekénél, (amely a teljes magasság 1/7 részénél van) erősen kidomborodó talpgyűrű rejti el az alacsony, erősen íves későbbi talprész illesztésének nyomait. Ezen ötvöstárgy esetében tehát egy, az évszázadok folyamán használt, átalakított és az egyházi használat által megőrzött ezüstpohárról van szó (9. kép). Az utolsó ötvöstárgy egy tálca,

53 amelyet ma is használnak. Ezüst, hullámos szélű téglalap forma. Keskeny, öntött, rózsaszegélyű peremmel. A tál öblében vésett kurzív betűs felirat: „Isten dicsőségére ajándékozta Dely László". A perem széle mellett pesti Diana-fejes hitelesítő jegy és kivehetetlen mesterjegy van beütve. Stílusa az 1870-es évekre utal, azonban ezt a keskeny, rózsás peremet még az 1930-as években is alkalmazták. Kora csak a mesterjegy vagy az ajándékozó személyén keresztül lenne meghatározható. A Delyek a XX. században töltöttek be Szikszón világi egyházigazgatási funkciókat. Az 1695-ben számba vett hét ónedény közül hármat ma is őriz az egyházközség. A 11-ként említett, csizmadia céh konferálta „öreg", azaz nagyméretű ónkanna a legtekintélyesebb művészi kivitelezését tekintve is.

54 (10. kép) felfelé enyhén keskenyedő testű kanna talpánál és szájpereménél gyűrűszerűén kiszélesedik, hozzá S alakú fül kapcsolódik, fedele egy nagyobb és egy kisebb, egymásra helyezett korongelemből áll. Egykori fedélgombjának ma már csak alsó, gyűrűszerű eleme van meg. A fedélhez levélszerű elemekből összeállított öntött billentő kapcsolódik. Az edény három, kissé lapított gömb lábon nyugszik. Felületét vésett övsorokkal három mezőre osztották, amelyeket az ónművességben alkalmazott jellegzetes díszítő technikával, ún. flecheléssel és sima vonalú véséssel virágindákkal és virágcsokrokkal töltöttek ki. A virágdeko50. Varga J. i. m. 44. 51. Mag.: 14,8 cm, száj átm.: 10,2 cm, talp átm.: 8,1 cm. 52. Bővebb feldolgozását lásd: S. Lovag Zs.-T. Németh A. i. m. 236-238. 53. Hossz.: 31,5 cm, szél.: 20,5 cm. 54. Mag.: 44,5 cm. A felületén jelentkező korrodáció, ún. ónpestis nyomai miatt, megfelelő állagmegóvás céljából letétként a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Sárospataki Múzeumában elhelyezve. Lásd még: a szikszói meglévő ónkannákra: Weiner Mihályné: Ónedények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Herman Ottó Múzeum évkönyve 8/1969/247-263., Uő.: Ónművesség. A magyar gyűjtemények legszebb óntárgyai. Budapest, 1971. 12., 13., 14. kép, Németh G.: Ónművesség 176-177. 3., 5., 6. kép. 159