A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIGA Gyula: A tésztakészítés sajátos eszköze a magyarságnál (csigacsináló táblácskák)

1. kép. 2. kép. A csigatészta készítésének sematikus rajza A csigacsinálók bordazatának formái A téma feldolgozása során - az irodalmi adatok mellett - elsősorban a múzeumok néprajzi gyűjteményeiben fellelhető eszközöket vizsgáltam, s így mintegy 250 darab tárgyat volt alkalmam tanulmányozni. Ezúton mondok köszönetet kollégáimnak, akik ebben a munkámban segítségemre voltak. A tésztaféle elnevezése A bordás eszközön pödört gyúrt tésztát a köznyelv általában csiga vagy lúdgége néven említi, ám az egyes kifejezések szóföldrajzi vizsgálata nem vonatkoztatható el a tárgytörténettől, eszközünk elterjedésétől. A tésztatípus elnevezésére használt kifejezések három, jól kirajzolódó elterjedési tömböt alkotnak. 1. Az Alföldön, s az ország keleti felében (Békés megye, Nagykunság, Kiskunság, Hajdúság, Nyírség) általános a csiga elnevezés,

4 amelyhez közvetlenül csatlakoznak az erdélyi népnyelv szavai: csigafalatka, csigamakaróni (Déva, Marosvásárhely), csigás (Torda-Ar,ad vármegye, Nyárszó), valamint a zempléni népnyelv csigametéltke elnevezése.

5 2. A csiga kifejezést a Magyar Alföld nyugati szélén váltja fel a lúdgége alak, amely a Dunántúlon általános, de szórványosan felbukkan az Alföld egy-egy pontján (Szeged, Hajdúhadház) is.

6 A Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunhalas, Baja vonaltól nyugatra már a Duna bal partján is a lúdgége ismert,

7 hasonlóan a Dunántúl egészéhez, s ezt a kifejezést használják a Dunántúllal érintkező szlovákiai területek magyarjai is.

8 4. Hegyi Imre 1964. 375.; Új Magyar Tájszótár (továbbiakban: ÚMTSZ.) I. 821.; Trencsény Lajos 1894. 256. 5. ÚMTSZ. I. 821.; Szabó T. Attila 1978. 122-123. 6. Bálint Sándor 1957. II. 64.; Trencsény i. m. 256. 7. Nagy Varga Vera, Nóvák László, Sztrinkó István és Bodor Géza szíves közlése. 8. Tolnai Vilmos 1935. 128.; Lukács László és Liszka József közlése 466