A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

31. kép. Fazekasmester a gönci vásárban 1954-ben. Felv.: Bodgál F. A készített edényfajták és azok számarányai egyértelműen azt bizonyítják, hogy Göncön elsősorban használati edényeket égettek. Ezt tükrözi a foglalkozás helyi elnevezése, a csuprosság is. A gönci agyagból nagyon jó edényt lehetett készíteni amely szükség esetén a tüzet is állta. Valószínűleg ebben rejlett a nagyszámú edény hosszú időn át meglévő kereslete. Maguk a fazekasok is hangoztatják, hogy az edény tarkázásának minőségére kevesebb figyelmet fordítottak, mint a használati értékre. Nem volt mellékes a díszítés, de a gönci edény hírét és piacát nem az teremtette meg és tartotta életben, hanem a hasznossága. Ezek alapján Göncöt a tűzálló kerámiát előállító hegyvidéki fazekasközpontjaink közé sorolhatjuk.^ Mivel Gönc az egészen új központok közé tartozik, s ráadásul működése egybeesett az egységes paraszti díszítőművészet általános hanyatlásával, nem volt idő egységes, saját, markáns díszítési hagyományok, motívumok kiforrásának, kiérlelődésének. Az edények díszítésben, formában is éppen ezért gyakran változtak aszerint, hogy mikor milyen divat vagy hatás érte a fazekasságot. Az ezredéves falu Sáros megyei szlovák és abaúji, meczenzéfi német házában kiállított népi cserépedények - az egész tárgyegyüttessel együtt - bekerültek a Néprajzi Múzeum Kerámiagyűjteményébe. Az említett tárgyakat Jankó János az 1890-es évek elején gyűjtötte, eredetéül Abaúj vármegye megjelöléssel (NM: 20561.-20565.). Lévén ebben a korban Abaúj vármegye legjelentősebb népi kerámiaközpontja Gönc, Kresz Mária - feltételesen - a gönci edények közé sorolta őket.

47 A bizonyosan gönci eredetű, 46. Kresz M., 1960.366. 47. Kresz M., 1977. 26-27. 459