A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

/ \ / \ / \ vegyes 1 I I 1 literes ' i i 2 literes r 2 sor 16 db. í 3 lit | 3 lit. 2 lit. ^ Tüzelölyuk "-" 5. kép. Kemence metszete vegyesedény berakás után A korongolás után, még nyers, félkemény állapotban festettek. Nem volt szabad megvárni, amíg teljesen megszárad az edény, mert akkor az égetésnél „ledobta magáról a festéket". A művelethez korábban nagy cseréptálba öntötték a festéket. A pléhlavór megjelenésével azonban azt kezdték használni, mert a cseréptálban hamar megsűrűsödött a festék. A fazekas bal kézzel megfogta az edény alját, szájjal lefelé belemártotta a festékbe. Jobb kézzel egy merőkanállal öntötte rá az alapszínt úgy, hogy a bal kezével a fenekénél fogva forgatta azt, hogy mindenhol lehetőleg egyenletesen érje a színezés. A felesleges festék az edény szájánál visszacsöpögött a tálba. Tarkázó tányérnak mélyebb kistálkát, vagy a füle miatt praktikusabb kiscsuprot használtak. Szerettek gurgulyával díszíteni, de szívesen alkalmazták az ecseteket is. Ez utóbbit is maguk készítették: libatoll szárába bundából vagy gubából kihúzott szőrt kettéhajtva belefogattak. Azért szerették jobban a bolti ecsetnél, mert puhább volt, így nem karcolta fel a még nedves alapszínt, valamint mert vastagabb nyomot hagyott a boltinál, s így gyorsabban haladtak a festéssel. A gyári ecsettel festett edényt maguk is szebbnek tartották, de szaporátlansága miatt kerülték. Ahogy mondták: „abból nem lehetne kenyeret enni". Mivel minden műveletet zárt helyen végeztek, a munkához szolgáló tér sem tett lehetővé nagy mennyiségű edény egyszeri készítését. Ezt tükrözi a fazekaskemence mérete is, ami 200-300 vegyes edény kiégetését tette lehetővé. Az 1930-as évek előtt a 440