A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

pott, kiegészítve megegyezés szerinti pénzösszeggel, ami a század elején 20-30 korona volt egy évre. A munkaidő reggel 4-5 órakor kezdődött, és estig, égetéskor éjszaka is tartott. Sem a munka mennyisége, sem ideje nem volt meghatározva. A századforduló idejéből van néhány adatunk a segédek vándorlására. Rimán József a. Dunántúlon, Takács János Sárospatakon, Kertész András Abaújszántón járt.

28 Ugyanebből a korból van adatunk arra is, hogy Göncre is érkeztek legények más településről.

29 Önálló mesterré akkor váltak a legények, ha minden vizsgát letettek és műhelyt is szereztek. Ezeknek a berendezését legtöbbször maguk készítették el. Ebben a munkában az öregebb mesterek-főleg akinek a segéde volt-szívesen segítettek a fiatalnak. A gönci fazekasok parasztfazekasok voltak. Legtöbbüknek volt némi földje, többnek szőlője is. Az év legnagyobb részében mezőgazdasággal foglalkoztak. Életmódjukban az öregebb mesterek - főleg akinek a segéde volt - szívesen segítettek a fiatalnak, szítő foglalkozásként űzték. Magukat fazekassághoz is értő parasztoknak tartották, törekvéseikben a paraszti életmód motivációi domináltak. „Nem is szerette az asszony a fazekas munkát, inkább mindig a mezőn szeretett volna lenni." A fazekasságból szerzett jövedelmet többen is föld vásárlására fordították, pl. Laki Dániel, Rimán István, Filinczky István is. Ennek következtében a cserépedény-készítés évi ritmusát a mezőgazdasági munka rendje szabta meg. Nyáron szinte egyáltalán nem foglalkoztak a mesterséggel, ősszel egyszerre nagy mennyiségű agyagot termeltek ki, és azt télen dolgozták fel. A kész edények egy részét azonnal eladták, a megmaradt felkerült, szalma közé rakva, a padlásra. Tavasszal, szántás előtt még árulták a portékát, később szívesebben vitették fuvarossal vagy adták át kereskedőnek. Csak azok a fazekasok égettek edényt nyáron is, akiknek nem, vagy alig volt földjük. A falu társadalmában a fazekasok éppen ezért a parasztokéval azonos helyet foglaltak el, az edénykészítés nem tartozott a tekintélyes mesterségek közé. Hiszen bármilyen nagy volt is a kereslete a cserépedénynek, nem lehetett belőle jelentős vagyonra szert tenni. Árva János szerint a fazekasságra csak azért volt szükség, hogy az adót ki tudták fizetni, s így a föld haszna megmaradt. A keresztelési anyakönyvek tanúsága szerint sem tartoztak a tekintélyes, gazdag családok közé. A csuprosok több cigánygyereknek, nemegyszer megesett cselédlány gyerekének vállalták el a keresztszülőséget. Nem jellemző a szakmai endogámia sem. A mintegy száz év alatt a fazekasok ismert feleségei közül 12 gazdálkodó, 4 napszámos, 4 más szakma mesterének a lánya, mindössze egy fazekas vett el csupros lányát. A fazekasmesterek szüleinek foglalkozási megoszlása a következő volt ugyanekkor: gazdálkodó 3 bodnár 1 gubás 1 napszámos 10 búgós mester 1 tetőcserép-készítő 1 kötélverő 2 fazekas 6 nemes 1 A mesterség családon belüli öröklődése általános volt, különösen a XX. század elejétől. Ebben az esetben az apától vagy a nagybátyjától tanulta meg a mesterséget. 28. HOMHGY: 88.1.62. 29. BodgálF., 1958. jan. 19. 434