A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

FÜVESSY Anikó: A mezőcsáti fazekasság történetére vonatkozó újabb adatok

Stílusban azonosítható munkája nem maradt fenn, további életútja egyelőre ismeretlen. Szintén nincs adatunk arra a fazekasra, aki egy 1837-es készítésű, emberábrázolásos kisbutykossal fordul elő a csati anyagban. Neve Nagy Sándor volt.

61 A kiművelt kézírás, a biztos kézzel formázott, kisméretű butella legényévein már túljutott fazekasra utal. Kresz Mária ifjú Nagy Mihály stílusához és színezéséhez közelálló darabnak tartotta, s feltételezte a két mester közti szorosabb rokonsági kapcsolatot,

62 melyet a későbbi kutatások nem erősítettek meg. Nagy Sándor és a két, 30-as évek elején feltűnő, Nagy vezetéknevű fazekas közti rokonság kérdése még nem tisztázott. További életútja ennek a mesternek is ismeretlen. A vásárosnaményi múzeum gyűjteményében egy 1845-ben készített butella található, melyet Molnár József szignált. Az ötosztású virágkompozíció csúcsán Rajczyhoz hasonló megfogalmazású, csillagszerű virág van, míg a díszítmény többi eleme a Néprajzi Múzeum 1845-ös készítésű miskakancsójávai mutat fel igen erős, minden valószínűség szerint azonos műhelyre utaló vonásokat, melyet tréfás felirata is megerősíteni látszik.

63 Molnár József miskolci születésű fazekaslegény volt, aki a citromfavirág névvel I szerepelt a legénylistán.

64 A butella készítésekor vándoridejét tölthette Mezőcsáton, későbbi sorsáról nincs adatunk. Áttekintve a XIX. század első feléig a mezőcsáti fazekasokra vonatkozó adatokat s ezeket egybevetve a korai kerámiaanyaggal, a következőket állapíthatjuk meg: Mezőcsát fazekasai a XVIII. század utolsó évtizedétől építik ki kapcsolataikat a miskolci fazekascéhhel, s ez a viszonylag intenzív kapcsolat nagyjából ötven évig áll fenn. A jelzett időben hat csati fiatal tanult miskolci céhesmesternél, s rajtuk kívül még hárman dolgoztak legényként a városban. A csati fazekasok is fogadták más települések legényeit; Tiszafüredről ifjú Nagy Mihályt, Miskolcról Molnár Józsefet, s mellettük minden bizonnyal még másokat is. A XIX. század eleje a csati fazekasság megerősödésének időszaka, melyet Hatalmas Pál visszatelepülése, Horváth József és János műhely nyitása, továbbá az idősebb Rajczy Mihály és Kovács Mihály munkába állása fémjelez. Hosszabb-rövidebb ideig mindegyikük kapcsolatban állt a miskolci fazekascéhhel. Személyükhöz köthetjük a magasabb technikai tudást igénylő mázazás mezőcsáti meghonosítását, melyet az 1810es évekre tehetünk. Műhelyeik termelésében a mázasedény még alárendelt szerepet játszott. A készítés módját már olyan szinten ismerték, hogy fiaikat, akik bizonyíthatóan már mázasedényt-készítők voltak, saját családi műhelyeikben tanították, nem miskolci céhesmestereknél. A dátummal is hitelesített csati kerámiák 1828-tól jelentek meg, számuk a 30-as évektől egyre növekszik. Ebben az időben öt fazekasinas tanulását is nyomon követhetjük (Horváth Márton, ifjabb Rajczy Mihály, Nagy Mihály, Nagy Ferenc és Kovács Dániel), mely közvetve a kisebb mezővárosi parasztság és kisnemesség vásárlóerejének növekedésére és a mázaskerámia reprezentációs jellegének erősödésére utal. Erre az időszakra már a városi polgárság a népművészet kategóriájába sorolható tárgyak nagy részétől elfordult. A városi tárgyigény változása egyes mesterségek kettéválását eredményezte; magyarral a paraszti, némettel a polgári megrendelést kielégítő mesterségeket jelölték. 61. NM 68.33.1. leltári számú tárgya. 62. Kresz M., 1969.87-88. 63. Felirata: „Molnár Jó I zsefaz én nevem I Kie butykost Készi I tetem az ideig amedig I az nem tudom végna I pókig Készült mező I Csat városában az 1

1845 dik évben I ezer nyolcszázkor I minc húsz molnár I Józefnek is elcsúsz". Beregi Múzeum 63.95. leltári számú tárgya. 64. HOM 79.4.1-2.