A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

hogy Germánia népei nem élnek városokban; még azt sem tűrik, hogy telepeik egymáshoz közel legyenek. Szétszórtan és elkülönülve tanyáznak, ahogy éppen egy forrás, mező vagy liget megtetszik nekik. A falvak nem összefüggő és egymás mellett álló házak, ahogyan nálunk: minden háznak körös-körül széles udvara van - lehet, hogy védelmül a tűz ellen, de lehet, hogy csak azért, mert nem tudtak másképp építkezni . . . Néha föld alatti üreget ásnak, téli menedékül vagy gabonaraktárnak, és a tetejére sok trágyát raknak ..." Tacitus germánjainak utódai az I. évezred vége felé még sok mindent őriztek őseik építési szokásaiból. A középnémet vidékeken épített házak hosszanti oldalán nyílott az ajtó, és a bejárattal szemben (a másik hosszanti fal előtt) volt a tűzhely. Ez nyílt tűzpad volt. A házat nem padolták le, a füst a tető eresztékein szivárgott a szabadba.

7 A Harz hegység déli nyúlványai között fekvő Hóhérodé frank település lakói az I. évezredben folyamatosan lakták falujukat, és a húsz méter hosszúságot is meghaladó házaktól a kör alakú kunyhókig, meg a veremépítményekig szinte valamennyi épülettípus régészeti maradványát hagyták az utókorra. Építészeti kultúrájuk tehát meglehetősen változatos volt. Az épületmaradványok mindegyike alkalmas arra, hogy segítségével értelmezni lehessen az évezred második felében keletkezett törvények épületekkel kapcsolatos megállapításait. Jobbára ugyanez a helyzet a westfáliai Warendorf VIII. századi épületállományával is. Az itt élők harminc méteres hajó-alaprajzú házakat is építettek, ezeknek azonban szintén a hosszanti oldalán volt a bejáratuk és azzal szemben nyílt tűzhelyen főztek. A ház tehát semmiképpen sem rokonítható az északnyugateurópai csarnoképületekkel. A kisebb építmények változatos sora itt is arról tanúskodik, hogy a falu lakói szintén keresték a célszerűbb és gazdaságosabb építészeti megoldásokat. Szegények és gazdagok lakhelyei, istállók, magtárak, takarmánytároló színek mind olyan épületek voltak, amelyeket egymástól függetlenül is megépítettek, mivelhogy még nem rendelkeztek tapasztalatokkal a különféle rendeltetésű építmények funkcionális egyeztetése terén.

8 A sík falú ház és a hozzá tartozó veremházak együttesének a VIII. századból való nyomait találták meg Csehszlovákia területén is (Devinska Nova Ves, Postorna). A középkorban azonban itt is csökkent a veremépítmények száma, és csaknem mindenütt gyarapodott a két helyiségre osztott lakóházak építésének szokása. Warendorf (Westfalen), Osterfinger (Svájc, Schaffhausen mellett), Merdingen (Freiburg) XI. századi épületmaradványai még zömmel egyetlen helyiségből álló lakóházakra engednek következtetni, de Glandbach, Hohenrode, Burgheim XII-XIII. századi házai már csaknem mind két helyiségből állnak. Hohenrode házai ebben az időben 12,4-15,6 m hoszszúak. Az udvarról a konyhába lehetett bejutni, ahol nyílt tűz égett, a konyhából a mellette lévő helyiségbe lehetett lépni, itt viszont kemence állt. Kétosztatú házak maradványait tárták fel Lengyelország területén is. Ezek az épületek a XI. századnál nem régebbiek, és valamennyien olyan településekről valók, ahol később városok épültek (Bonikowo, Snatok, Gniezno, Opole-Ostrowek, Gdansk és Brodno Starc). A lengyelországi házak nagyobbik helyiségében nyílt tűzhely van, a kisebbiket pedig valószínűleg (alvó-) kamrának használták. Bonikowóban kétosztatú veremházakat is találtak, ahol mindkét helyiség azonos méretű volt. Csehországban (Levy Hradec, Libusin, Mikulcice) házai szintén két helyiségből álltak. A VIII-XII. század között az Alpoktól északra, a Rajna mentén, másfelől ettől keletre, egészen a Balti-tenger magasságáig, átalakult tehát az egyszerű emberek hajléka. Egyfelől csökkent a veremházak száma, másfelől terjedt a kemencék építésének 7. Hensel, 1956: 301. skk. 8. Baumgarten, 1980: 27., Winkelmann, 1954: 189-214., Winkelmann, 1958., Zippelius, 1953: 13-46. 388