A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KONKOLYNÉ GYURÓ Éva: A Zempléni-hegység települései és népessége a második világháborúig

mesterek és munkások; Az 1758-ban Újhutára. áttelepített műhelybe a kibővített termelés munkaerő-szükségletének fedezésére szlovák üvegfúvók és erdőmunkások érkeztek.

36 A XVIII. század konszolidált évtizedeiben továbbfejlődő mezővárosok kiváltságaik rögzítése érdekében 1719-ben közös rendszerbe foglalták statútumaikat.

37 A század közepétől az ismét népes településekben a földesurak már nem tartottak a jobbágyok elköltözésétől, a munkaerőhiánytól, így ismét növekedni kezdtek a földesúri szolgálmányok. A mind nagyobb területre kiterjedő majorsági földek megműveléséhez egyre több munkáskéz szükségeltetett. Tőkehiány miatt a bérmunka nem válhatott általánossá, így a robotterheket növelték. A mezővárosokban kezdetben a taxa megnövelésével, majd az aszúdézsma-mentesség eltörlésével és a szüreti robot bevezetésével vette kezdetét az a folyamat, amelynek során az oppidumok elveszítették kiváltságaikat.

38 Az 1767-es úrbérrendezéskor pedig a mezővárosok is a jobbágyfalvakkal megegyező úrbéres elbírálás alá kerültek. A mezővárosok hanyatlásának okai között a kereskedelem terén bekövetkezett változások is szerepelnek. A XVIII. századtól a kereskedelem külföldi-lengyel, orosz, görög, örmény, majd zsidó-kereskedők kezére került. Az elharapódzó borhamisítások megakadályozására a görögöket, örményeket 1772-ben eltiltották a kereskedéstől,

39 és az Orosz Borvásárló Bizottság a sok zaklatás, akadályoztatás végett 1798-ban megszűnt.

40 A távozó orosz, görög és örmény kereskedőkkel a kereskedelem haszna is elenyészett, és nem járult hozzá sem a termelés, sem a települések fejlődéséhez.

41 A Zempléni-hegységben a XVIII. század folyamán a korábbi kétszintű településhierarchia az oppidumok között megindult differenciálódással tovább tagozódott. A pusztán gazdaságuk és kereskedelmi forgalmuk révén fejlődő mezővárosok hátrányba kerültek a közigazgatási és kulturális szerepkörrel is bírókkal szemben. Sátoraljaújhely 1748-tól Zemplén vármegye székhelye és egyben járási központ, közigazgatási szerepköre révén fejlődött. Járási székhelyek voltak Gönc, Tokaj, Füzér. A kerületekre oszló járásokban a fenti városokon kívül Abaújszántó, Szerencs és Sárospatak kerületi központként szerepelt.

42 A telepítések és a század békés fejlődésének eredményeképp az 1780-as évekre a Zempléni-hegység sűrűnlakott vidékké változott. A II. József által készíttetett első hivatalos magyarországi népszámlálás alapján alkothatunk képet a népesedési viszonyokról. Abaúj vármegye községsoros adatait megsemmisítették, így az ide tartozó településekről 1828-ból Nagy Ludovicus népességszámlálásának eredményei az első pontos lélekszámadatok (1. táblázat). A XVIII. század végén az ország átlagos népsűrűsége 28,8 fő/km

2

. A mai BorsodAbaúj-Zemplén megye sűrűbben lakott, itt 35 fő/km

2

, a Zempléni-hegységben pedig igen magas, 49,5 fő/km

2 a népsűrűség. Ezen belül csakúgy, mint korábban a mezővárosok a legsűrűbben lakottak. Itt 100-130 fő/km

2 a népsűrűség értéke (Tokaj 106, Mád 109, Tállya 115, Tolcsva 132 fő/km

2

). Hegyalja összességében a Meződűlő mögött áll népsűrűség tekintetében. Itt az adatok némileg torzítanak. Egyrészt mert a Meződűlő adatai későbbiek, másrészt mert Hegyalján Sárospatak területe önmagában 165 km

2 (a 36. Takács Béla: A Zempléni-hegység üveghutái. Bp. 1966. 8-19., 20-23. 37. Vargái, m. 37. 38. Orosz István: Földesúri támadások a hegyaljai mezővárosok ellen a XVIII. század második felében. Agrártörténeti Szemle 1975. 28-34., 40. 39. Feyéri. m. 208-211. 40. Tardy Lajos: A tokaji Borvásárló Bizottság története (1733-1798). Sárospatak. 146. 41. Berényi István (szerk.): Tokaj. Fejlesztési tervtanulmány. MTA-KFI Bp. 1977. 39. 42. Hajdú i. m. 242-243.