A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban

vagánykodásának következményeit. A legfőbb gond az volt, hogy a „mindenből egy keveset" rendszerén szervezett élelmezést a magyar gyomor nem tudta megszokni. A sokféle, de mini-adagokban kiosztott nyersanyagot tábori körülmények között nem is lehetett megfőzni, elkészíteni. Ha pedig volt tábori konyha és német volt a személyzet, akkor még a jó nyersanyagból is rossz étel készült. Ezért azután mindenütt harc folyt a konyha uralmáért. A Rajna menti nagy táborok - Bretzenheim, Bad Kreuznach, Rheinberg, Büderich, Remagen - fájó emlékeket idéznek fel lakóikban, mert 1945 őszéig a zsúfoltság, az alultápláltság, az időjárás viszontagságai az orvosi ellátás és a higiéniai követelmények hiánya és az ebből eredő betegségek tizedelték az embereket. A normandiai Bolbecet is mint éhségtábort emlegették, mígnem ebből szerveződött 1945 novemberében az a kórháztábor, amely sok száz magyar fiúnak is visszaadta a túlélés reményét. Ami pedig a ruházkodást illeti, ebben a tekintetben is 1945 őszére változott a helyzet. Használt amerikai egyenruhák tömegét kapták a foglyok, alsóneműt pedig új, gyári kötegelésben. A kiábrándító csak az volt, hogy amikor már mindenki jól felszerelte magát ruhákkal, egy-egy meglepetésszerű motozás során minden fölöslegesnek ítélt ruhát összegyűjtöttek és elégettek. Fokozatosan javultak a környezeti viszonyok is. Előkerültek a katonai sátrak, pokrócok, megszerveződött az orvosi ellátás, de talán a legnagyobb megkönnyebbülést a DDT jelentette, mert egy csapásra meg lehetett szabadulni a fogolyélet legkellemetlenebb kísérőitől, a rovaroktól. Előbb-utóbb érezhetővé vált, hogy az amerikaiak már nem veszik egy kalap alá a magyarokat a németekkel. Ebben része volt annak a meggyőződésnek is, hogy a magyarok mindenfajta munkavégzésben sokkal szorgalmasabbak és megbízhatóbbak voltak, mint a németek. 5. Francia táborok A francia megszállási zóna 1945 nyarán jött létre, az amerikai övezet délnyugati részéből. Ekkor a francia hadsereg átvette a bretzenheimi, dietersheimi, rheinbergi, bingeni és mainzi nagy táborokat, és megkezdte szervezni a franciaországiakat. Összesen mintegy 2 millió fogoly munkába állításának lehetőségével számoltak, beleértve a hadműveletek során elfogott 280 ezer embert is. Valójában ennél kevesebb volt a táborlakók száma, mert az amerikaiak nem adták át a megállapodás szerinti teljes létszámot, sőt miután nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország nem tud megbirkózni ennek a nagy tömegnek az ellátásával és foglalkoztatásával, Eisenhower 1945 szeptemberében leállította az átadást és vállalta 200 ezer munkaképtelen fogoly visszavételét. A franciaországi táborok viszonyait alapvetően két tényező tette kritikussá. Az egyik a németekkel szembeni, tradicionális ellenszenv, ami a polgári lakosság magatartásában éppúgy megnyilvánult, mint a katonákéban, a másik az a gazdasági helyzet, amiben az ország a háború befejezésekor volt. Mindezek következtében az itteni körülmények még akkor sem változtak, amikor az amerikai zónában már érezhető volt a javulás. Kivételek természetesen itt is adódtak, de ezek a táborparancsnokok személyes és az általános magatartással ellenkező meggyőződéséből eredtek. Magyarország közismerten nem állott hadban Franciaországgal, ennek ellenére a véletlenre bízott átcsoportosítás során kb. 60-70 ezer magyar került a francia táborokba, és szóródott szét Cherbourgtól Marseille-ig és Toulouse-tól Strasbourgig. A franciák nem vettek tudomást erről a fonák helyzetről. A magyar külképviseletnek, a Vöröskeresztnek és a magyar emigránsok szervezeteinek nagy erőfeszítésébe került, hogy 1945 őszén kapcsolatba léphettek a foglyokkal. Társadalmi úton segítséget nyújtott ezekhez az akciókhoz a háború alatt Magyarországra menekült francia hadifoglyok szövetsége is. Ekkorra azonban már meglehetősen nagy nemzetközi figyelem középpontjába került a francia fogolytáborok helyzete, elsősorban a sajtó leleplező cikkei 323