A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban

nyomán. A Nemzetközi Vöröskeresztnek az USA külügyminisztériumához és személyesen de Gaulle-hoz intézett jegyzékei hatására engedélyezték a Vöröskereszt megbízottai számára a táborok egy részének meglátogatását. így juthattak el a Magyar Vöröskereszt, a követség és az emigráns szervezetek képviselői - többek között - Saint Priest, Chalon sur Marne, Marseille, Toulouse, Poitiers, Rouen, Lens, Dieppe és környéke táboraiba, ahol lesújtó tapasztalatokat szereztek az éhezésről, a betegségekről, a rossz bánásmódról és a reménytelenségről.

17 Ezzel szemben elviselhető, sőt helyenkint igen jó körülmények közé kerültek azok a foglyok, akik gazdáknál vállalhattak munkát. A magyar munkást - még ha nem is volt kifejezetten szakember - itt is megbecsülték, nemegyszer végleges maradásra biztatták, benősülési lehetőségeket ajánlottak. Sok esetben máig tartó barátságok is szövődtek. Voltak olyan nézetek, hogy a franciák magatartásukkal az idegenlégióban való jelentkezésre akarják szorítani a foglyokat. Ötévi szolgálatvállalás esetére 6 hónapi feljavító tábort, pénzt és a szolgálat letelte után francia állampolgárságot ígértek. A később nyilvánosságra került adatok szerint az indokínai háborúban kb. 20 ezer magyar származású légiós harcolt.

18 6. A hazatérés Az angol és amerikai zónából a magyar foglyok szervezett hazaszállítása 1945 őszén kezdődött. Nagyon sokan voltak olyanok is, akik a táborokból megszöktek, és szerencséjükben, meg az útba eső müncheni és pockingi menekülttáborok segítségében bízva indultak neki a nagy útnak. A hazaszállítás a téli hónapokban szünetelt. Ennek oka nemcsak az időjárás és a közlekedési útvonalak terheltsége volt, hanem az is, hogy az első szállítmányokat a szovjet megszálló erők elfogták és saját fogolytáboraikba vitték. Emiatt mindaddig, amíg a hazaszállítás biztonsága kétes volt, az elbocsátást leállították. Franciaországból az amerikaiak Mailly le Campon a franciák Strasbourgon keresztül szállították haza a magyarokat. A rendszeres és tömeges szállítás időszaka 1946 tavasza és nyara volt, és az akció lényegében 1947 végére fejeződött be. Ezután már csak szórványosan érkeztek kisebb csoportok vagy egyéni hazatelepülők. A nyugatról érkező hadifoglyokat itthon az erre kijelölt szűrőállomásokon fogadták, és a politikai szempontból gyanús személyeket táborokban helyezték el, sokszor hónapokig tartó vizsgálat céljából. Ilyen táborok voltak Komáromban, Kaposvárott, Szentgotthárdon, Zalaegerszegen, Székesfehérvárott és Szobon. A fogadtatás nem volt túlságosan barátságos. Sokszor beugrató kérdésekkel és gorombán próbálták a hazatérőkre a nyilasság vagy a háborús bűnösség gyanúját terelni. Sok gyanútlan levente pl. őszintén beismerte, hogy kint a kiképző táborban karszalagot viselt. Ő maga ezt csak megkülönböztető jelzésnek értékelte, a kihallgató viszont bizonyítottnak vette, hogy a gyerek nyilas volt. A fogadóállomás szűrése után az eljárás a lakóhelyen megismétlődött. A nyugatról hazatértek sokáig viselték a „nyugatosság" hátrányait. Ők voltak azok, akik a B-listákra kerültek, akik katonai rangjukat elvesztették, és akarva-akaratlanul annak a feltételezésnek is ki voltak téve, hogy odakint kémszolgálatra szervezték be őket. 7. Veszteségeink 1945-ben betetőződött nemzeti katasztrófánk méreteinek és súlyának érzékeltetéséhez nélkülözhetetlenek lennének a számok, különösen azok, amelyek a legérzéke17. HL. 10 415/1946 eln. 18. Stark T., 1989. 58. 324