A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban

4. kép. Az eselheidei tábor kerítése. (Papp László fényképe 1946) nem tiltja a szökést, és azt is előírja, hogy emiatt a foglyot legfeljebb fegyelmileg lehet megbüntetni. A nyugati hatalmak ezeket a szabályokat is egyénileg értelmezték és alkalmazták. Az angol-kanadai hadsereg nagyvonalú volt, a szökevényekkel nem törődött, sorsukra bízta őket. Volt olyan eset, hogy egy 7 ezres magyar egységből 4 ezren szöktek meg s ezt az őrzők szó nélkül tudomásul vették.

10 Az eselheidei angol táborból is százával szöktek meg magyarok, ők annyiban jártak rosszul, hogy útközben szovjet fogságba estek, s jó másfél évvel később kerültek haza. Szökési kísérletek az amerikai és a francia táborokban is előfordultak. Ez azonban már életveszélyes volt, mert a szökevényt vagy azonnal lelőtték, vagy ha később elfogták, keményen megbüntették. Ez a büntetés elsősorban az amúgy sem bőséges ételadag csökkentéséből, magánzárkából állt, olykor veréssel is tetézve. A szökés megnehezítése céljából minden fogoly ruhadarabjaira, eltávolíthatatlan festékkel, otromba POW, illetve PG jelzést festettek. Franciaországban számolni kellett a lakosság ellenséges érzületével is. Az elfogott, feljelentett foglyok után a francia polgárok fejpénzt is kaptak. A foglyok - a magyarok is - jól ismerték a szökéssel járó veszélyeket. Ennek ellenére sokukat a menekülési ösztön és az a csekélyke remény, hogy sikerül valamelyik közeli semleges országba eljutni, kényszerítette a szökésre. Németországban könnyebb volt a helyzet, mert ott számítani lehetett a lakosság segítségére és arra, hogy valamelyik menekülttábor befogadja a szökevényeket. Ezek a remények sok esetben valóra is váltak. 10. Dr. Szűcs Ernő volt hadifogoly közlése 314