A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban

A magyarok kezdetben jól viselték a megpróbáltatásokat. Jó ruházatban, némi tartalék élelmiszerrel és nem kis optimizmussal vállalták a fogságot, szemben azokkal a németekkel, akik egy szál zubbonyban, kimerülten és éhesen jutottak ide. Később ezek a különbségek eltűntek, legfeljebb az optimizmus töredéke maradhatott meg, mivel erősen tartotta magát az a hit, hogy a nem német nemzetiségű foglyokat hamarabb hazaengedik. Ezen a ponton mutatkozott meg leginkább a művészetté fejlesztett túlélési ösztön. Mindig akadtak vállalkozó szellemű emberek, akik az adott helyzethez igazodva, különféle ügyeskedésekkel próbáltak bekerülni egy transzportba, amelyről azt hitték, hogy hazajuttatja őket. A legtöbb tábor hűen tükrözte azt a hihetetlenül vegyes összetételt, amit a hitleri hadsereg jelentett. Képviselve volt itt a világ szinte minden nemzetisége. És ahogy kezdtek rendeződni a viszonyok, úgy kezdték állampolgáraikat visszakérni az egyes országok, mindenekelőtt a győztesek, illetve azok, amelyek ezen az oldalon kaptak helyet. A háború befejezése utáni első hetekben már keresték az osztrák, jugoszláv, csehszlovák, román, török, görög, kárpátaljai, baltikumi illetőségű foglyokat azzal, hogy őket elsőként szállítják haza. Ezt a lehetőséget sokszor a mieink is iparkodtak kihasználni, több-kevesebb sikerrel. Volt, aki csak a következő táborig jutott el, s ott már egy másik nemzetiséget kellett választania, hogy még közelebb juthasson a hazához. Kalandos vállalkozások voltak ezek s jól tükrözik azokat a szabálytalan viszonyokat, amelyek akkoriban táborokon belül és kívül uralkodtak. Volt olyan matyó fiú, aki szükségből kárpátaljainak vallotta magát, s ezért útnak indították Mandzsúriába, s csak az utolsó pillanatban tudta magát kiügyeskedni a transzportból - szlovák területen.

11 De voltak a túlélési ösztön megnyilvánulásának kevésbé emberi, sőt sokszor embertelen vonásai is. A frontélmények, a vég nélküli visszavonulás, az erkölcsi és anyagi értékek pusztulásának látványa megkeményítette az embereket. A táborok kegyetlen légköre felemésztette az erkölcsi tartás maradványait is és igen sokszor ellenséggé tette a korábbi jó barátokat is. Ennek oka az az egyszerű, de megdöbbentő felismerés volt, hogy a fizikai létet az adott körülmények között fenntartani csak egymás rovására lehet. Ezért volt esélyesebb a túlélésre, aki nem dohányzott, vagy le tudott mondani a cigarettajárandóságról, és azt elcserélte bajtársa napi kenyéradagjáért. Ezért loptak az emberek egymástól értékes vagy értéktelen dolgokat, ezért robbantak ki viták és verekedések az ételosztásnál és ezért borult fel a személyes kapcsolatok megszokott rendje. Helyenkint és időnkint a tisztek együtt voltak a legénységgel. Egyik-másik magasabb rangú tiszt kísérletet tett arra, hogy a szolgálati szabályzatnak a hadifogságra vonatkozó előírásait érvényesítse, tehát a katonai fegyelmet, az alá- és fölérendeltségi viszonyokat helyreállítsa. Az ilyen kísérletek igen hamar kudarcba fulladtak. A legénység a tisztek szemére vetette, hogy miattuk került ebbe a sanyarú helyzetbe, tehát ne parancsolgassanak, inkább intézzék el, hogy hazamehessenek. Kádár Gyula is említ könyvében egy ilyen esetet, éspedig Lóskay vezérőrnaggyal kapcsolatban, aki hadosztályával Dachau környékén került fogságba s a táborban is folytatta volna a katonásdit. A legénység panaszra ment az amerikaiakhoz, mire a rendfokozati jelzéseket leszedették és az akciót betiltották.

12 A legénységnek ezt a magatartását elsősorban nem a fegyelmezetlenség iránti hajlam, hanem a fásultság, a háborúskodás undora motiválta. Azok a tisztek, akik az előző időszakban nem tudták megszerettetni magukat beosztottaikkal, tekintélyüket hamar elvesztették. Azok viszont, akik jóban-rosszban együtt tudtak érezni a legénységgel, a fogság viszonyai között is érezhették a megbecsülést. A tummeltshami „Mail. Tóth József volt hadifogoly közlése 12. Kádár Gy., 1978. 804. 315