A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

RÉMIÁS Tibor: Ruehietl Miklós, a szádvári uradalom gazdatisztje mint publicista (1835-1849)

lemben, hogy ekkortól kezdett - tárgyát és műfaját tekintve nagyon széles skálán írogatni. Az ösztönzést lírai alkotások születéséhez a táj romantikus szépsége adta, de kutatni kezdte a vidék régmúltjának emlékeit is, és az itt tapasztalt gazdálkodási primitívség, szegénység jobbító szándékú cikkek megírására sarkallták. A reformgondolatok megvalósításáért nem csak tollal harcolt, hanem az 1848/49. évi függetlenségi és szabadságharc idején nemzetőri hadnagyi rangban a harctereken is. Aktív katonai szereplése miatt a világosi fegyverletételt követően a császári katonaság gyakorta zaklatta. Többször feldúlták lakását, és kihallgatásokra Kassára hurcolták. A számonkérések sorozata és a váratlan magánlaksértések azzal fejeződtek be, hogy gróf Nyáry kormánybiztos úr szabadon bocsátotta, és ezzel véglegesen pontot tettek ügyére. Az úrbériség megszűntével, 1849-ben az uraság a szádvári uradalom kétharmad részét is bérbe adta. A nyugodtabb körülmények hatására és az elképzelt gazdasági újításai bevezetése reményében Ruehietl Miklós is csatlakozott a bérlők táborához. Almáson bérelt nagyobb földterületet, ahol családjával élt kis otthonukban. A nagy remények hamar szertefoszlottak. Be kellett látnia, saját bőrén is megtapasztalta, hogy a mostoha körülmények nem alkalmasak egy dunántúli szintű virágzó gazdaság létrehozására. A önállósodási kísérletének teljes csődje után fölhagyott az almási bérleménynyel és ismét hercegi szolgálatra kérte magát. Ekkor a herceg visszahelyezte a bujáki uradalmába, ahol kasznári kinevezést kapott. Ruehietl 57 éves koráig állott hercegi szolgálatban. A gondnokság „hajlott korára" és megérdemelt pihenésre hivatkozással küldte nyugdíjba, ami mögött ténylegesen az 1861. évi hercegi katasztrófa húzódott meg. Túrán (Pest-Pilis vármegye) telepedett meg, ahol a rendszeres és aktív munkától még nem akart visszavonulni. Itt csaknem tíz évig dolgozott még postamesterként, az ideköltözésüket követően felállított magyar királyi helyi postahivatalban. 1872-ben felhagyott hivatalával és a fővárosba költöztek. Hátralévő éveit Pesten töltötte pihenéssel és visszaemlékezései megírásával. Ilyen tárgyú cikkei a Fővárosi Lapok hasábjain jelentek meg. Hosszú időn át az említett lap munkatársa is volt. Megélhetését - az Esterházy hercegi uradalmak nyugalmazott tisztjeként - a hercegi családtól folyósított nyugdíja és újságírói tevékenysége biztosította. Öreg napjaiban nagyon ritkán mozdult ki a fővárosból, csak a nyarakat töltötte vidéki barátai körében, Boldogon, (Pest-Pilis vármegye). Az 1889. évi nyári pihenésük végén (szeptember 12-én) érte utol a halál boldogi házukban. A 85 éves korában elhunyt édesapát két gyermeke (Retel Jenő és Zachár Kálmánné szül. Ruehietl Berta) siratta és többekkel együtt kísérte utolsó útjára.

16 Ruehietl Miklós az 1830-as években kezdett el publikálni, amit hol kisebb, hol pedig nagyobb időszakra szüneteltetett is. Legtöbb írása a 30-as évek második felében jelent meg, s ekkor öt periodikának is tevékeny munkatársa volt. A 40-es évek első két évében csak az „Ismertető" c. gazdasági hetilapnak adta le a lap profiljába illő írásait. Ezt a rövid időszakot követően, közel 30 évig (1871-ig) alig írt. Ez alatt a három évtized alatt egy-egy rövid írását - történeti forrásközlést és a régmúlt egy-egy helyi nevezetességének ismertetését - három különböző profilú lapban közölték. Ne feledjük, hogy éppen erre - Ruehietl számára ihletszegény - időszakra esett a szabadság- és függetlenségi harcot megelőző feszült társadalmi helyzet, vagy az 1848-as parlamenti választások, amire ő maga az eseményeket követően, 40 év elteltével így emlékezett vissza: „Görgőn a Bála várának nevezett védhelyen választottuk 1848-ban az első magyar parlamentbe 16. Uo. 1379. és Fővárosi Lapok 1889. 255. sz. 1886. 242