A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

BENCSIK János: A tokaji szőlőhegyek művelése, a szőlős ingatlan becsértéke a 18. század közepétől

felfogadásukat követően esküt tettek. Esküformulájuk lényege ez volt:

57 „. . . az én pásztorságom és kezem alá bocsátott szőlőket híven és igazán mindenektül valamitül illendő és szükséges megőrzöm, legkiváltképpen tolvajoktul, madaraktul és egyéb ártalmas állatoktul minden szőlőket, szőlők alatt és szőlőkben lévő gyümölcsöket és annak termését tellyes tehetségem szerint megőrzöm, nem vesztegetem sem apámnak, sem anyámnak, atyámfiának, barátomnak, szomszédomnak, feleségemnek, jóakarómnak, gyermekeimnek és egyéb rossz életűeknek élnem hordom, sem nem hord atom inasomnak kiadni meg nem engedem . . ."

58 Az igazi, a tömeges munka a termésbetakarítás, a szüretelés volt. Idejét a földesúri hatóság határozta meg. Olvashatunk olyan határozatot, amikor a város magisztrátusa kéréssel folyamodott az urasági tiszthez (Tarcal), hogy engedélyezze a szüretelést.

59 Ebben felsorolják a kezdés indokait is. Ilyenkor, mintegy a szüretelést megelőzve, az uraság felállította a dézsmaszék&ket. Tokajban 3, éspedig felső, középső és alsó dézsmaszék működött, mellette dézmások, dézma tisztek ügyeltek.

60 Ezzel kezdetét vehette a szüret. A tokaji zsellérség - miként arról már szóltunk - csupán a szürethez tartoztak robotmunkával. Éspedig a XVIII. században a tarcali határban elterülő „Szarvas" nevű szőlőben,

61 majd a XIX. század első negyedétől a tokaji „Hétszőlő"-ben robotoltak a helybeliek.

62 A robotolókat eleve az uraság igényeinek megfelelően szedték össze, írták ki: így ezek szedők, puttonosok, taposók és sajtolok voltak. A századfordulótól - úgy tűnik - a robotolók csupán a nyers munkaerőt (szedő, puttonos) adták, a taposók és a sajtolok jobbára bérmunkások lehettek. Nem lehet célunk a szüretelés részletes leírása. Sokkal inkább egy forrás idézése révén a folyamat érzékeltetése jöhet számításba. 1778-ban az egyik tulajdonos ekként panaszkodott: „Közelebb múlt szüretkor szombathi napon szőlőcskémet meg szedvén, a' mi kevéss terméském vala azt a' szőlő alatt (:mint hogy más nap vasárnap következett:) ki nem tsomoszolhattam sem pedig ki nem taposhattam, kintelen voltam az Tokaji Felső Vendégfogadóban - hol vendégfogadós vagyok - éjjel nappal fő képpen szüret tájban a sok jövő menő Nép miatt vigyáznom kelletik:) szőlő terhet bé vinni, s ottan ki csomoszolni, s hordóban tölteni (...) szándékom vala a Dézmára hordóstul bé vinni mustomat - s abbul a' Dézmát meg adni, miért vittem bé a' Szőlő terhemet a szőlő alól 57. HőgyeL, Zemplén vármegyei esküszövegek. B.-A.-Z. megyei Levéltári füzetek. 19. Miskolc, 1983. 60. 58. Pap i. m. 81. 59. ZmL. „A szüret el kezdése eránt való tudomány végett Tarczalra deputaltatnak Feő Bíró Lippay István . . .". Tan. ül. jkv. 1806. Nro. 212. 60. ZmL. Wihla Mihály nótárius kéri, hogy „a szüret közeledik ... a Prefectus Úr az egyik Dézma székre Dézmásnak kirendelni méltóztassék". Törv.-széki ir. 1773. „Karcsmarik Sámuel vallja (...) a legközelebbi szüretben (...) a Középső Dézmás tartózkodtam. Bor Dézmálásban segítségül voltam." Tan. ül. jkv. 1820. Nro. 1. Bencsik János: Miért perelt a tokaji paraszt tanács 1819-ben avagy hová folyt el a dézsmabor? Észak-Magyarország, 1988. máj. 14. 61. ZmL. Több robotnévsor tanúskodik erről. „Parancsoltatik Tokai Bíráknak, hogy holnapi napon jókor Reggeli ő Felsége Szarvas Szőlleiben szokás szerént jó pallérokkal 100 alkalmatos szedőket és 30 Puttonosokat Külgyenek, különben (. . .) az büntetést el nem kerülik." Iratok, 1764. nov. 13. 62. A Hétszőlő a XVIII. században Kassa szabad királyi város tulajdonában volt. Még 1820 tájékán is erről tudunk. Majd a királyi uradalom tulajdonába került. „Nagysága prefectus Úr itten lévén kötelességemmé tette (. . .) az Uradalmi Hét Szőllőbe aszszu szőlőt is szedessek." Iratok, 1843. „A hét Szőllőben szedők és Puttonosok ezek voltak . . .". Iratok, 1835. 168