A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

NÉMETH Lajos: Kondor Béla költészetéről

mindig neoplatonikus maradt: az alkotás hiába célozza meg az Ideát, nem érheti el, a vereség szükségszerű. Ezért a tiszta létezést nemcsak a külső és belső ördögök akadályozzák, hanem a tökéletesen elvégzett munka sem lehetséges - legfeljebb csak töredékként: a műremekek alkotó kézműves munkájában vagy pedig az önmagával mindig azonos állati létezésben, ez azonban a paradicsomi öntudatlanságát elveszítette ember számára már elérhetetlen állapot. Kondor lelki motivációja azonban csak részben a boldogságkeresés - ettől elválaszthatatlanul ott az igazságkeresés, amely erősebb az előzőnél és gyakran szét is rombolja azt. Az igazság mindennél fontosabb, hiszen nem csupán a megismerésre vonatkozik, tehát tényítélet, hanem etikai érvényű, involválja az erkölcsi döntést. Ő maga írta: „Aztán felkapod gyűrhető papírjaidat, ahová sokszor egymásután írtad: Igazság, igazság, igazság." (És futsz, hogy utol ne érjen senki, senki sem). Az „igazságkereső" típusa mindenekelőtt az orosz-szláv kultúra terméke, a magyar kultúrában ritka, de van rá példa. Lényegében ilyen igazságkereső volt Ady és Csontváry, a gazdaságfilozófia és a politika területén Széchenyi vagy Bibó. Nincs tér annak kifejtésére, hogy az effajta igazságkeresés miben tér el a szakfilozófia „Wahrheit" kutatásától, elég csupán arra az eltérésre utalni, amely elválasztja Hegelt és Kierkegaardot, Sartret és Jasperst, Lukács Györgyöt és Fülep Lajost vagy Hamvas Bélát. Míg a filozófia egyértelműen a racionálisra apellál és az irracionálist racionalizálni akarja, vagy ha nem sikerül, zárójelbe teszi, az igazságkeresők integrálni akarják az irracionálisát és elfogadják a transzcendenciát. Ha magatartásukat visszavetítjük a múltba, az igazságkereső szinonimája az istenkeresőnek - mint példázza Ady. Kondor, bár van néhány istenkereső verse, nem volt vallásos költő, mint nagy barátja, Pilinszky. Mikor a Vigília körkérdést intézett Jézusról, Kondor egyértelműen fogalmazott: Jézus számára nem vallási kérdés, hanem a Jézus alak etikai-történeti metafora. Isten-verseiben etika-metafizikai töprengéseinek megszemélyesítése, az igazságkeresés metaforikus alanya. Zsigereiben benne volt ugyan még a vágy, hogy az igazságkeresés egy legyen az istenkereséssel, sóvárgott azok után a korok után, amikor ez még probléma nélkül azonosulhatott. Tudta azonban, hogy neki, a tiszta logikájú, a technikai civilizációt ha nem is igenlő, de átélő és velejéig ismerő, a gépkorszak romantikájától is megérintett, XX. századi embernek már nem adatik meg az istenkeresés, mint ami megadatott a középkori szent együgyűséget vállaló Pilinszkynek. Mily nosztalgikusán írta róla: „Majd ballagok melletted: te csillogó I arccal sajnálsz és szeretsz." (Jancsi) A szüntelenül öntépő, „marha erejével" tusakodó Kondor nem oldódhatott fel az istenhívés egynemű boldogságában, az igazságkeresés tehát számára fájdalmasabb processzus volt. Az orosz kultúrában - mint példázza az említett Avvakuum protopópa - az igazságkeresés szinonim az istenkereséssel, ezért összefonódhatott a fanatizmussal, hiszen az ortodox igazságkeresőkben fel sem merült az igazságkeresés és az önmegvalósítás, a szabad választás antinómiája. Az embernek nem szabadságra, hanem igazságra van szüksége - ez az elv évszázadokon át axióma érvényű. Kondor másik nagy választott ősének, Dosztojevszkijnek tragikus vergődése, hogy összeütközött benne az istenkereső és az igazságkereső, ám az igazságot már az emberi teljességre való törekvésben, az önmegvalósítás etikai követelményében, tehát a szabadságban kereste - ebből fakad szüntelen lelkiismeret-furdalása, bűntudata. Kondor a szuverén individuum prototípusa, aki filozófiai olvasmányai - Montaigne-től, Kierkegaardon át Nietzschéig - révén is tudta, hogy a világ értelmezése és az igazság az egyén kezébe adatott és minden lény etikai követelménye önmaga vállalása és kibontakoztatása, szükségképp tragikus szituációba került igazságkereső kényszerével. Vállalta az egyén önmegvalósításának követelményét, jóllehet nem bízott önmagában, nem érezte magát elég erősnek az autentikus lét megteremtésére. Ő is átélte azt a kételyt, amelyet 96