A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

A.V. BIKOV: A pénzforgalom néhány sajátos vonása Oroszországban a XVII. század első felében

meg. Az örökösök közti per, ami a tulajdonos halála után indult, szolgál az említett feljegyzések alapjául.

54 Sztroganov örökölte apjának, Makszim Jakovlevicsnek az ingóságait, aki 1624-ben halt meg. Ezeket csupán két és fél évig használta. A Sztroganov ház kutatója, Vegyenszkij úgy vélte, hogy a fiatal házigazda ezen rövid idő alatt „alig-alig tudta az apai örökséget növelni".

55 Ezért azt javasolta a kutató, hogy ezt a hagyatéki iratot tekintsük úgy, mint Makszim Jakovlevics vagyonának leírását.

56 Ez a javaslat teljesen megalapozott az örökség tárgyi részét illetően, de a pénzt illetően nem. Hiszen már Vegyenszkijnél is vannak adatok a fiatal Sztroganov intenzív kereskedelméről, amit a két és fél év alatt végzett. így 1626-ban Makszim Sztroganov „igényt nyújt be unokaöccse, Iván Jamszkij által 3 hód-, 5 róka-, rozmárbőrre fülessapkára, hat cobolyfárokra, ami 8 rubelnyi áru".

57 Nemsokkal később, de még 1626-ban Sztroganov megszerzi a következőket, ezek az áruk: „14 db vörös bagariabőr, 10 font fehér festék, 308 ivóedény, korsó, tányér, 3 pud méz, 8 vasalódeszka, 4 adag kosztromi szappan, negyed pud hagyma. 68 rubel összértékben."

58 Mindez bizonyítja, hogy Sztroganov intenzíven kereskedett, amihez az apjától, Makszim Jakovlevicstől örökölt pénzösszeget használta föl. Ilyen módon a pénzösszegek, amelyeket említenek az iratok, Makszim Makszimovics forgótőkéje volt, amiből más célra keveset használtak. Erre igen nagyszámú bizonyíték van, melyek jól jellemzik Sztroganov kereskedelmi műveleteit. így „Dimitrij Sztroganov, egy rokon jelenti, hogy a hajóján Arhangelszkben van 29 ezer 800 rubel apró ezüstpénzben".

59 Csupán egyetlen üzletért 1192 rubel vámot kellett fizetnie stb. Ezért kicsi a valószínűsége annak, hogy M. M. Sztroganov a „régi pénzérmék felvásárlásával foglalkozott volna, sokkal inkább a „régi" kopejkák és gyengák, melyek felgyülemlettek nála, a kistételű elszámolásokra szolgáltak, melyekben, mint a dokumentumokból látjuk, a legaktívabban vett részt. Ilyen módon az írásos dokumentumok alátámasztják azokat a föltételezéseket, amelyeket levontunk a leletek analizálása alapján. Mihail Fjodorovics korában nem volt semmiféle tilalom a „régi" pénzérmékkel kapcsolatban, mégis alkalmazkodott az új rendszerhez, melynek tizedes számolási elve emiatt zavarttá vált, ezért a következő feltételezett állapot jött létre: 0,75 régi gyenga = 0,33 régi kopejka. Az „új gyenga" egyenlő volt 0,75 „régi gyengával", vagy 0,33 „régi kopejkával". Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az „új gyenga" ténylegesen csak elméleti számítási fogalom volt, akkor feltűnő az, hogy ilyen nominálrendszer az évek során felmaradt. Gyakorlatilag ez a következő módon történt. Korábban példának említettük, hogy egy léhűtőnek hóseprésért adtak 3 gyengát. Az új gyengáról van szó, ami azonban nincs forgalomban. Akkor lép be a gyakorlatba a következő séma: három új gyenga egyenlő egy régi kopejkával, vagy két régi gyengával. A léhűtő tehát választhatott munkálataiért egy régi kopejkát, vagy két régi gyengát, mivel ez a pénznem volt forgalomban. A pénzek súlyaránya megegyezett, a mérleg nyelve egyik irányba sem tért el. Abban az esetben, ha nem kerek összegről, hanem maradék aprópénzről is szó volt, poluskáxó\ {HA kopejka) pl. „Klement Ivanov fizetett üzlettársainak egy poltináx (50 kopejka) és negyedfél (3,5 gyenga) gyengát", akkor az elszámolás a következő volt: a poltimát Klement új kopejkában számolta, de ha az nem volt elegendő, akkor régi gyengával pótolta ki, úgy hogy 3 régi gyenga = volt 2 új kopejkával. A maradék 54. Введенский А. А., Торговый дом . . ., с. 30-31; Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 178. 55. Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 178. 56. Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 179. 57. Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 234. 58. Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 234. 59. Введенский А. А., Дом Строгановых . . ., с. 151. 585