A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

CIFKA Péter: Egy emlékszobor a reformkorban

a Századunk vette fel. „Ezzel bizony Szemere Bertalan nem sok kedvező véleményt nyerhet maga felől", jegyezte naplójába Bártfay László." Ferenczy István 1824-ben két korszakos jelentőségű, tökéletesen a reformkor szellemébe illeszkedő elhatározással tért haza Rómából, a) A régi szokásoktól eltérően nem hajlandó egyetlen főúri vagy főpapi udvarban személyes függőséggel járó szolgálatot vállalni, hanem ragaszkodik a szabad polgári státushoz, b) Munkásságával egyesek érdekénél sokkal inkább a hazát kívánja szolgálni. Erre a legalkalmasabb módnak egy nemzeti pantheon létesítését látta. A Kölcsey-emlék körül zajló események megmutatta mindkét eszméjének gyakorlati lehetőségeit. Láttuk: Fáy a pozsonyi gyűjtés megindításakor nem beszélt arról, hogy a szobrot Ferenczy vei akarja elkészíttetni, holott magában azt már nyilván a kezdet kezdetén elhatározta. (Ezegy kérdésben alighanem azonos állásponton volt a miskolciakkal. Szemere Bertalan az 1838-ban megjelent Utazás külföldön című művében a párizsi Pantheon emlékeit látva fölsóhajtott „tanuljunk meg becsülni apáinkat", majd „Egy szobrászunk van, s félek, mielőtt használhatók, az egy is kidől."

12 Nyilvánvalóan Ferenczyre gondolt.) De miért titkolódzott Fáy? A válaszért vissza kell pillantanunk néhány évre. Ferenczy 1834-ben megbízást kapott Lajcsák Ferenc nagyváradi katolikus püspöktől Szent László király nagyméretű, a váradi székesegyház elé állítandó lovasszobrának elkészítésére. Két okból is kapva kapott rajta. Az egyik: úgy tűnt, régtől dédelgetett pantheon-tervéből sikerül végre valamit megvalósítania, a nemzeti történelem egy hősét állíthatja példaként a nyilvánosság elé. A másik: nemrégiben vásárolt házat Budán, átalakításához kölcsönt vett föl, anyagi ügyeinek rendeződését a nagyváradi szobor tiszteletdíjától remélte. Azonban 1835-ben váratlanul kínos helyzetbe került. Szatmárban a konzervatívok kerültek uralomra, és arra utasították követünket, Kölcseyt, hogy Pozsonyban az eredeti megbízástól eltérően a jobbágyok örökváltsága ellen szavazzon. Ő erre nem volt hajlandó, inkább lemondott követi megbízatásáról. Erkölcsi példamutatásának tiszteletére barátai emlékérmet akartak készíttetni.

13 Ezért január 14-én Vörösmartynak, a szobrász egyik legjobb barátjának vezetésével küldöttség kereste fel Ferenczyt, kérve, legyen segítségükre. Az köntörfalazott, mellébeszélt - és kitért a kérés elől. Miért? Tudta: Lajcsák gyűlöli Kölcseyt. Hogyan is ne: a politikus tüzesen szónokolt a felekezetek egyenjogúságának és a vegyes házasságok engedélyezésének Pozsonyban éppen napirenden lévő ügye mellett, a püspök mindennek konokul ellene volt. (Olyan konokul, hogy ez végül az uralkodóháznak is kellemetlenné vált és kénytelen volt Lajcsákót püspöki székéből kolostorba küldeni.) Egyelőre azonban Ferenczy tudta: ha bármivel is Kölcsey mellett voksol, nyomban elveszti a váradi szoborra szóló megbízatást, „. . . zavarodásba jöttem volna a püspök Lajcsákkal való dolgaim miatt" - vallotta be öccsének. Szent László szobrának ügye végül is egy közbejött földrengés anyagi következményei miatt meghiúsult. Amikor Kölcsey meghalt, Ferenczynek már nem kellett Lajcsák kegyeire ügyelnie. Csakhogy egykori elzárózásának emléke a pozsonyi követekben még élt, ezért most gyanakodva néztek rá és más művészt kerestek. Bizonyítja ezt a szobrász orvos barátjának, Pólya Józsefnek egy 1838. július 30-án Toldyhoz írt levele: 11. Bártfay László kéziratos naplója. OSZK kézirattár. Q. Hung. 1122. 12. Szemere Bertalan: Utazás külföldön. Helikon Kiadó, Bp. 1983. 117.1. 13. Vö. Fejős Imre: Kölcseynek szánt emlékérem. Numizmatikai közlöny. 1955-56. LIV-LV. Akad. Kiadó. 63.1. 14. Ferenczy István levele Ferenczy Józsefhez. Budán 1835. jan. 15. Dr. Wallentinyi Dezső: Ferenczy István levelei. Rimaszombat, 1921. 273. 38