A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok a 18. századi zempléni vásárok és a vásározó zempléni lakosok történetéhez

Kettő vagy annál több helyen vásározó, de második vásározó helyként Sztropkót említő falvak: Csabalóc, Felsőcsebinye, Felsőjablonka, Horbokcsebinye, Horbokradvány, Izbugyabella, Izbugyabresztó, Izbugyahrabóc, Izbugyahosszúmező, Izbugyarokitó, Krasznibrod, Nyágó, Rokitóc, Sterkóc, Volica, Valentóc, Mezőlaborc, Világ, Alsójablonka, Oroszkajnya, Vidrány, Alsócsebinye, Alsóladiskóc, Cernyina, Dobra, Felsőladiskóc, Göröginye, Jeszenőc, Kalenó, Kosaróc, Kvakóc, Mihalkó, Oroszkázmér, Oroszvolya, Petkóc, Piskoróc, Radvány, Szukó, Topolóka, Vavrinec. Három vagy több helyen vásározó, de harmadik helyként Sztropkót említő falvak: Fakasztó, Rafajóc, Tótkajnya, Felsőszitnyice, Giglóc, Giróc, Holcsikóc, Benkóc, Baskóc, Lukacsóc, Mogyoróska, Tótizsép, Szopkóc, Detrik, Proszács, Oroszkrucsó, Jankóé, Csertész. Négy vagy több helyen vásározó, negyedik helyként Sztropkót megnevező falvak lakói: Matyasóc, Micsák, Mátyáska, Szedlicska, Stefanóc, Tótjesztreb. Öt vagy annál több helyen vásározó, de ötödikként Sztropkót említők: Leskóc, Tavarnapolyánka, Poruba, Csicsóka, Hegedűsfalva, Alsóhrabóc, Györgyös, Reménye. Hat vagy annál több helyen vásározó, de hatodiknak Sztropkót említő falvak: Alsókörtvélyes, Tavarna. A Sztropkó sokadalmait felkereső zempléni lakosok majdnem hasonló bőséggel áradnak a mezővárosba, mint a Homonnán vásározók, bár a Sztropkóra vezető utak rosszabbak. A távolság, amennyiről még érdemesnek tartják Sztropkóra szekerezni, 1-2 mérföldtől az 1 napi járóföldig terjed. Természetesen a közelebb eső falvak lakói emlegetik Sztropkót is sűrűbben és előkelőbb helyen az általuk felkeresett vásárok rangsorában. Sztropkó is mindenekelőtt állat- és gabonavásáráról híresedett el. Különleges, avagy jellegzetes kézműipara nincs, manufaktúra sem található a mezővárosban, de még közelében sem, legfeljebb egy-egy földesúri fűrészmalom, egy-két szűrkalló vagy göbaványoló, de magában a mezővárosban ilyenek sincsenek. Zemplén vármegye - rangsorban harmadik - egyik legjelesebb vásározó helye Sátoraljaújhely. Jelességét a folyók közelsége, a Hegyalja regionális egysége, és Újhely abba tartozása mellett az adja, hogy Mária Terézia uralkodásától állandósult székhelye a vármegyének. Nagyszámú nemesi lakosa, jeles szőlőskertjei, extráneus birtokosai es nemesi közgyűlései által egyformán vonzza a környező és távoli lakosságot. Járnak is a vásáraira, heti piacaira közelről-távolról egyformán. A korábban említett két mezővárossal szemben megvan az az előnye is, hogy itt szép számmal találhatók kézművesek, így a jobb módú középbirtokosok is gyakrabban meglátogatják, feleségeikkel, fiaikkal, lányaikkal együtt. Lakberendezést, előkelőbb ruhát, kocsit, hintót, hordót a bor tárolására egyformán megkaphatnak itt, és közben - megszállván egy-egy ismerősnél peres ügyeiket is intézhetik a vármegyeházán, avagy politizálhatnak kedvükre. Ide érdemes maguknak is eljönni, nemcsak gazdatisztjeiket elküldeni. Ebből a helyzeti előnyből az újhelyi lakosok nem is csinálnak titkot. Maguk vallják: „a városnak évi négy vására van. Itt, és a heti piacokon annál is inkább jól árulhatnak, mivel a Tekintetes Vármegye minden közönséges gyűlése itt tartatik". Maguk az úrbéres lakosok „sót, vajat, szalonnát, zöldséget, szappant, gyertyát, kötözőfüvet" árulnak. A helypénzből és az eladott „naturáliák után járó censusból" magának a mezővárosi közösségnek is haszna származik. Mivel Sátoraljaújhelynek jó összeköttetése volt a Hegyalja egészével; a Miskolc-Szerencs-Sárospatak felől érkező út a mezővároson keresztül vezetett Kassára; fekvésénél fogva magához vonzotta a Bodrogközt; Szabolcs megye több mikrorégióját; Zemplén megyéből a Bodrog, Laborc és Latorca öntözte síkságot; fontos szerepet töltött be a regionális termékcsere-bonyolításában, de hatalmas térségek gabonafölöslegét is itt vásárolták meg a kereskedők, és szállították Eperjesre.

9 Mindez 9. Bácskai V,-Nagy L., 1984. 74-75., 81., 140-142.; Fényes E., 1851. 367