A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

MOGYORÓSI Sándor: Az északkelet-magyarországi Werwolf-hiedelem interetnikus vonatkozásai

Zemplénből, vagy Szatmárból származnak. Sajátosságuk, hogy a történetekben a szakállas farkas tulajdonképpen csak epizódszereplő. Zemplén és Szatmár területén gyűjtött népmesék szakállas farkasa mindegyik változatban gyermekrablóként szerepel, akivel a kutyává változtatott megcsalt férj veszi fel a harcot. Az egyik zempléni variánsban a szakállas farkas leírása a következőképpen hangzik: „Na egyszer nyílik az ajtó, éjszaka 12 óra felé. Hát az-is olyan emberféle volt biztosan, de farkasruhába jött, és elvitte volna a gyerekeket Elvitte a barlangba a szakállas farkas. Ott már a két gyerek játszott szépen".™ A magyar néphagyományban csak a népmesék farkasemberére jellemző a gyermekrablás. A hiedelmekben és a hiedelemmondákban szereplő alaknak nem sajátja ez a tulajdonság. így ha el is fogadjuk az ukrán hatás elméletét, azt elsősorban a keleti megyéink népmeséivel kapcsolatban tehetjük, hiba lenne azt a magyar farkas alakú mitikus lényre vonatkoztatnunk. Az Aa Th 449/A népmesetípus magyar változatai egy pusztán elméleti jellegű probléma tisztázásában is segítségünkre vannak. Ebben a mesetípusban sarkítva kerül szembe egymással a kynanthropia és a lykanthropia, ami cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a farkassá változás hiedelemkörében nem annyira az extrém tulajdonságok hasonlóságán, mint inkább a belső azonosuláson van a hangsúly. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hiedelemalak kapcsán nem beszélhetünk semmiféle reinkarnációról. Az északkelet-magyarországi néphagyomány Wervvolf-alakjához fűződő hiedelmeinek három fő csoportját különböztethetjük meg. Az első a Putnok környéki hiedelemmonda, amelynek a fő motívuma az asszonyára támadó farkasember. Ezen típus hiedelemalakját a hagyomány szakállas farkas terminussal jelöli. A monda párhuzamait a német nyelvterület nyugati, északnyugati részén találjuk, feltételezhető, hogy a magyar változat eredetije is erről a területről kerülhetett hozzánk. A második csoportba a Kassa környéki varkolák alakját sorolhatjuk. Vámpirisztikus jellegű antropomorf hiedelemalak, amelynek a „természete a farkasé". Mind a terminus nyelvtörténeti jellemzői, mind a hiedelemalak sajátos vonásai délszláv, balkáni eredetre utalnak. A harmadik csoportba a zempléni népmesék szakállas farkaséi sorolhatjuk, amely Dégh Linda véleménye szerint közvetlenül az ukrán párhuzamokból származtatható.

39 Véleményünk szerint ez a csoport nem hozható közvetlen kapcsolatba a magyar néphagyomány Werwolf-hiedelmeivel. Az első két csoportnál kérdéses marad a szlovák közvetítés szerepe. Az északmagyarországi hagyománnyal kapcsolatban Róheim Géza a szlovák eredet elméletét fejtette ki.

40 A szlovák hatás lehetőségét kizártnak tekinteni nem lehet, azonban a szakállas farkas alakját a szlovák hagyományból származtatni túlzás. Ha a szlovák hagyományban a Werwolf alakja hasonló vonásokkal bukkan föl, mint ahogy az például a gömöri hagyományban jelenik meg, úgy náluk is ez a német hagyományból való átvétel eredménye lehet. Az interetnikus vonások kapcsán utalnunk kell egy fontosnak tartott jellemzőre. Egyedül Ipolyi A. feljegyzéséből, valamint aprikuliccsal kapcsolatos hiedelmek révén van tudomásunk arról, hogy a farkas alakú hiedelemlény holt emberből keletkezne.

41 A magyar hagyomány Werwolf-alak ja nem kapcsolódik a vámpírizmus képzetéhez, nem függ össze a visszajáró halottak hiedelmével. Ezek a megállapítások viszont helytállóak a legtöbb, velünk közvetlen szomszédságban élő nép hagyományára. 38. DéghL., 1960.291. 39. Dégh L., 1960. 277-296. 40. Róheim G., 1925. 90-93. Szendrey Á., 1938. 438. 1968. 135. 41. Ipolyi A., 1929.1. 117. 292