A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

BODNÁR Éva: Magyar művészek a bécsi világkiállításon 1873-ban

A paysage intimé magyar képviselőjének méltán tartjuk költőien finom, levegős, gyöngyházfényű, gyengéden színes összhatású képeiért. A természet egyszerű, igénytelen kivágását festői ereje fokozza magával ragadóvá. Szinyei Merse Pál: Majális festménye a kiállítás egyik legizgalmasabb, legtöbbet ígérő, mégis méltatlanul mellőzött alkotása volt.

23 A Münchenben, Piloty osztályán tanult fiatal festő művészi tudását, derűs életszemléletét fejezi ki e mű, mely oly messze állt az akadémia szellemétől, s mely a plein air festészetnek nemzetközi viszonylatban is egyik legkorábbi remeke lett. Szinyei szülőföldjén, a Felvidéken, a szelíd Sáros megyei tájon magába szívott természeti élményei és művészbarátaival a közeli starnbergi tóhoz tett kirándulásai ihlették e művet. „Képem nem akar mást ábrázolni -írta-mint... egy szép tavaszi napot, melyet a városból kirándult víg társaság élvez."

24 A lankás domboldalon letelepedett társaság, mint valami óriási virágcsokor, a pázsit zöldjét, a verőfényes napsütésben magát a tavaszt varázsolja elénk. Nemcsak a napfényben, az árnyékban lévő színek is üdén ragyognak. A természet beható tanulmányozása vezette ehhez a felfedezéshez, mit sem tudva a párizsi hasonló eredményekről, tőlük teljesen függetlenül. A. Böcklin, F. Lenbach, K. Spitzweg, G. Max, Benczúr Gyula elismeréssel fogadták, mint „München első koloristáját" emlegették, de nem úgy a kritika. Az első támadást a Majális ellen a Zeitschrift für bildende Kunstban intézték, a „Landpartie"-t mint a modern naturalizmus elriasztó példáját említették.

25 Szinyei Piloty kívánságára - a mester ugyanis azt akarta, hogy volt tanítványai vele együtt állítsanak ki - Bécsbe, a müncheni osztályba küldte képét, amely azonban tévedésből mégis a magyar osztályra került. A magyar osztály anyagát rendezés közben látta a Pesti Napló kiküldött tudósítója, s a rendezés zűrzavarában is felfedezte, mint a legjobb képeket, Munkácsy Éjjeli csavargókját, és Szinyei Majálisát. „Szinyei képén a kolorit meglepő: csupa tűz, csupa élet" - írta.

26 Ugyanakkor nézte meg a kiállítást Zumbusch is, a bécsi akadémia új professzora, aki a Majálishoz érve így kiáltott fel: „A lángész vakmerősége hullámzik át rajta!"

27 Abban az időben sem Manet, sem Monet a Zumbuschénál jobb kritikát nem kapott. - Közben a müncheniek reklamálták Szinyei művét, el is vitték a magyar osztályról, ahol bizonyára jobb helyet kapott volna. A müncheni osztályon ugyanis a második sorban olyan magasra akasztották, hogy alig látszott, nem hatott jól. Szinyei két héttel a megnyitás után érkezett Bécsbe, s meglátván, milyen előnytelen helyen van a képe, hirtelen haragjában visszavonta, és vissza is kapta, mert a kiállítás vezetősége is méltatlannak találta elhelyezését. Telepy aztán később azt írta Szinyeinek, hogy a Majálist azért nem akasztották jó helyre, mert, mint mondták, „a tigrist nem lehetett macskák közé bocsátani, mert mind megette volna őket."

28 Szinyei másik képe, a Fürdőházikó a starnbergi tavon „csupa ezüstös fény és levegő, melyet a vízben tükröződő faházikó ..." s a három alak csak még derűsebbé és csillogóbbá tesz ..." Szinyei a hangulatos kis képért, mivel nem volt „bántóan új", mint a Majális, bronzérmet kapott.

29 Szinyeinek a koránjöttek kálváriája jutott, a kudarc elkedvetlenítette, hosszú időre visszavonult a nyilvános szerepléstől, csak élete alkonyán ismerték igazán el. Mikor több mint három évtizeddel később 23. Szinyei Merse P.: Majális 1873. Olaj, vászon, 128x163 cm. MNG Ltsz: 1547. J.j.I.: Szinyei Merse P. 1873. 24. Szinyei levele Pregriny Jánoshoz. 1896. október 20. MNG. Adattár. 25. Zeitschrift für bildende Kunst. 1873. ápr. 18. In.: Jeszenszky S., 1960. 132. 26. á. + é. Pesti Napló. 1873. máj. 29. In.: Jeszenszky S., 1960. 132. 27. Vö. 26. jegyzet 28. Telepy levele Szinyeihez. 1905. febr. 5. In: Szinyei Merse A.. 1989. 216. 29. MellerS., 1935. 88. 28