A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

OROSZ György: Egy XV. századi ikon üzenete a ma emberének

A XIV. század vége és a XV. század eleje meghatározott kulturális egységet képviselő korszak. Az egységes jelenségek felölelik Bizáncot, Oroszországot és a délszláv országokat, s ez lehetővé teszi, hogy egységes kelet-európai áramlatról beszéljünk, melyet Lihacsov, D. Sz. javaslata alapján leghelyesebb lenne Bizáncot, Szerbiát, Oroszországot, a Kaukázust és bizonyos mértékben Kis-Ázsiát átfogó kelet-európai prereneszánsznak nevezni, és amelynek alapjai bizonyos mértékben rokoníthatók a nyugat-európai prereneszánsszal is.

3 Ez a mozgalom még nem kerül szembe a középkorral. A vallásos eredet itt még nem másodrendű, mint a nyugat-európai reneszánszban. A prereneszánsz a vallásos gondolkodás és a vallásos kultúra határain belül fejlődik. A XIV-XV. században Oroszország igen szoros kapcsolatokat tartott fenn Bizánccal és a délszláv országokkal. Orosz szerzetesek élnek Bulgáriában, Szerbiában és az Athosz-hegyen épült kolostorokban, illetve számos görög, szerb és bolgár szerzetes települ át orosz városokba. A törökök balkáni előrenyomulása miatt az áttelepülési folyamat meggyorsult. Az orosz valóság a XIV. századi és a XV. század eleji jelenségei közel álltak a délszláv országok életében fölfedezhető hasonló jelenségekhez, s ez tette lehetővé kultúráik szabad áramlását, kölcsönhatását. A keleti és déli szláv egység tudata nem csupán egy eszme volt, hanem a déli és keleti szlávok teljes, kölcsönös nyelvi, vallási, etnikai és kulturális megegyezésének az eredménye. Ezért talált termékeny talajra Oroszországban a „második délszláv hatás"-nak elnevezett szellemi áramlat. A délszláv hatás szoros kapcsolatban volt Oroszországban egy bizánci hatással, amely közvetve (a délszlávokon keresztül) és közvetlenül érvényesült. Ezzel kapcsolatban Lihacsov, D. Sz. kimutatta, hogy az irodalomban a XIV-XV. századi bizánci hatás al-apjában véve a délszláv hatás összetevő részeként jelentkezik, a festészetben viszont a délszláv hatás csupán alkotóeleme az őt magába foglaló bizánci hatásnak.

4 Felfokozott érdeklődés figyelhető meg az ember érzelmi és lelkivilága iránt. Az emberi személyiség fokozatosan emancipálódik, de nem szakad el az egyháztól. A XIV. század végi és a XV. századi szerzők elsőként nyertek betekintést hőseik benső világába, érzelmeibe, de ők még nem tudták megkülönböztetni az árnyalatokat. A XIV. század második felétől a XV. század végéig az „expresszív-emocionális" stílussal párhuzamosan megjelenik egy másik, a „pszichológiai megbékélés" stílusa, amely segít az ember belső világának, gazdag érzelmi életének az ábrázolásában, derűt és kiegyensúlyozottságot sugároz, minden egzaltáltságtól mentes, visszafojtott, tartózkodó. Az „expresszív-emocionális" stílushoz közel áll Feofan Grek művészete, a „pszichológiai megbékélés" stílussal pedig Andrej Rubljov neve hozható párhuzamba. Mivel magyarázható az emberi lélek iránti felfokozott érdeklődés a XIV-XV. században? A XIV. század egyik fontos és igen érdekes irányzata a „hézükhazmus", melynek legkiemelkedőbb teoretikusa Grégoriosz Palamasz (1296-1360) volt. Több mint két évtizedig élte az Athosz-hegyi aszkéták életét a világtól teljesen elzárva. Elmélete szerint az ember legfőbb célja a nemes, belső nyugalom elérése. Innen a szekta tagjainak elnevezése: hézükhaszták (latinosan: quietisták), azaz nyugvók. A némasági fogadalmat tett hézükhaszták Istennel misztikus egyesülésre törekszenek az imádságban megjelenő isteni kegyelem által. Fejüket lehajtva, köldöküket szemlélve, lélegzetüket egy bizonyos ideig visszatartva imádkoztak. Palamasz szerint az ilyen imádkozással eksztatikus állapot lép föl, s részesei lehetünk az „isteni fényességnek". A szektások az önmegfigyelést hirdették, melynek célja az erkölcsi tökéletesedés: az embernek magába mélyedve le kell küzdenie szenvedélyeit, el kell vetnie minden e világit. 3. Lihacsov, D. Sz. Oroszország kultúrája a reneszánsz hajnalán. Bp., 1971. 166. 4. Lihacsov i. m. 39. 144