A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

EGRI Mária: Gácsi Mihály (1926-1987)

15. kép. Természetbúvárok, 1980 (linó 350x500 mm) oeuvre-je néhány igen fontos lapja. Többek között a Jónás és Ninive, Az ördög malma, a Lót menekülése Szodomából. Utóbbi kacatokkal, különféle ó- és újkori tárgyakkal, Gácsira jellemző holmikkal megrakott repülő szerkezetéből mintha a Szolnoknak búcsút mondó művész intene. A Noé II. A repülni vágyó, az Utolsó virágok és az Igehirdető készülési időpontja 1976, s ha volt is közöttük olyan, ami már Zalaegerszegen kapott végleges formát, az ötlet mindenképpen Vásárhelyen fogant. Mint ahogy a művész Dózsa-sorozatát újragondolta, úgy kényszerítette néhány korábbi, kisebb méretű és nem eléggé hangsúlyosnak érzett munkája újrafogalmazásra. Még emlékezhetünk; a hatvanas években a harmadik háború konkrét témája tabu volt. Elég volt valamely továbbgondolható jelzés, asszociatív utalás ahhoz, hogy felkeltse a félelmet, felidézze a világ két nagyhatalma közt feszülő, végzetessé válható ellentéteket. Alig tíz esztendő alatt azonban a művészet megteremtette az emberiség végpusztulását megidéző alternatívák szinte teljes repertoárját. Az irodalom s a vizuális művészetek külön kifejezés és szimbólumrendszere gyűjthető össze napjainkban az elképzelt teljes vagy részleges megsemmisülésről. Külön ikonográfiája van az elemi részek bomlásán alapuló különféle fegyverek okozta végső katasztrófa, képzőművészeti megfogalmazásának. Érthető tehát, hogy Az utolsó virágok, a Noé, a Szobrász disztingvált képi utalásai a hetvenes évekre kevésnek bizonyultak. Ezért lett fontos Gácsinál a motívumok újrafogalmazása, a konkrétabb utalások, az egyértelműbb lapok. Amelyeken már alig, vagy egyáltalán nem kap helyet a humor, annál inkább a 122